2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Ez a csapat gyõzni is tud!Forrás: haon
Utolsó módosítás: 2008-09-08 15:14:40
Címkék: Sport, foci
Parádés Fradi-veréssel mutatkozott be a Loki a bajnoki nyitányon a hazai közönségnek.

Az elmúlt években azt rótták fel a DVSC-Aquaticum legnagyobb hibájának, hogy a bajnoki rangadókon nem tudta legyõzni riválisait. A nyáron átalakult, Bakó Botond által irányított Loki rögtön a bajnoki pontvadászat nyitányán bizonyította, nem esnek hasonló hibába, mint az elõdök; óriási csatában, rangadóhoz méltó körülmények között magabiztosan fektették két vállra az örök rivális Ferencvárost.

Hátrányból fordítottak
A várakozásoknak megfelelõen telt ház fogadta a csapatokat, azaz közel két és félezeren döntöttek a vasárnap esti szaunázás mellett a Hódosban. Remek hangulatban kezdõdött a találkozó, ekkor még – némileg meglepõ módon – sportszerûen buzdította mindkét szurkolótábor a kedvenceit, ennek megfelelõen vetették magukat csatába a felek. Nagyon kiegyenlített volt a meccs eleje, éppen ezért sokan azt hitték, amikor 7–4-

re elhúzott a Loki, sínre kerül a Lokomotív és „bedarálják” az ellenfelet. Ám a fiatal Fradi nem adta fel, sõt fordítani tudtak Szucsánszki Zita remek teljesítményének köszönhetõen, így kétgólos vendégelõnnyel vonultak pihenõre a csapatok.

A szünet után olyan szédületes tempót diktált a Loki, amit a zöldek nem tudtak követni. A debreceniek nyitott védekezése teljesen megzavarta a riválist, ráadásul a hajdúságiak rendre büntettek az ellenfél kapuja elõtt, így rövid idõn belül a kétgólos hátrányból háromgólos elõny lett.

A DVSC-ben minden játékos remek teljesítményt nyújtott, de akadtak kiemelkedõ produkciók is, például a kapus Pastrovics Melinda, az átlövõ Daniela Crap és az irányító Tetyána Sinkarenko.

A cívisvárosiak igazán élvezték a játékot, aminek a drukkerek hangot is adtak, hiszen zengett-zúgott a buzdítás, s amikor már „tíz volt közte”, majd szétestek az öreg Hódos falai.

A Fradi drukkerek nem tudtak beletörõdni a sorsukba, elõbb egy hatalmas dob fejezte be karrierjét a pályán, majd egy égõ fáklyával célozták meg a saját kapusukat! Ez az incidens csakis a zöld-táborra vetett rossz fényt, ugyanis a debreceniek minden dicséretet megérdemeltek, palánkon innen és túl. A DVSC-

nek emlékezetesre sikeredett a bemutatkozása, hiszen a drukkerek számára a lehetõ egyik legnagyobb örömet szerezték: legyõzték a Fradit!

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!