2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Az élet és összefogás ünnepe FöldesenForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2012-07-16 10:32:00
  Földes – A településen hagyományteremtõ szándékkal három napos fesztivált rendeztek az összefogás jegyében július 12- 14. között.    

 

Sárréti Forgatag címmel megtartott fesztiválon a helyi kulturális értékek és gasztronómiai hagyományok bemutatása mellett a Sárréti kistérség közösségei is bemutatkoztak. A három napos fesztiválon a rendezõk gazdag program csokorral várták Földes és a Sárrét lakóit és a harmadik alkalommal haza hívott Földesrõl elszármazottakat.

fesztivál elsõ napján a szomszédos Tetétlen egykori híres zeneszerzõ vendégérõl, Liszt Ferencrõl és Richard Wagner Itáliai találkozásáról Felvégi Béla zenetörténész és Sõrés Ildikó zongoramûvész elõadása hangzott el, majd operett gálában gyönyörködhetett a népes közönség. A második napon a térség kisiskolásai akadályverseny keretében ismerkedtek a mai Földes életével Este a Kabai Nyári Színház és Esztergályos Cecília látogatott a településre.

Az élet fesztiválja

Igazi júliusi hõség, aratatáshoz méltó idõjárás fogadta szombaton a Balásházy János Kertbarát kör és a Karácsony Sándor Általános Mûvelõdési Központ által szervezett aratófesztivál résztvevõit.

A paraszti világ máig legszebb nyári munkájában háromfõs arató brigádok vetélkedtek. Az aranyló õszi búzát kaszások vágták rendre, majd a marokszedõk fakampóval és sarlóval szedték fel a gabona szálakat, majd azokat az elõre kiterített szalmakötelekre fektették, az összekötött kévéket a kévekötõk keresztekbe rakták. Az életet aratók munkáját szakmai és társadalmi bírálók értékelték.  Bár leggyorsabban végzett táblájával a Hajdúböszörmény csapata- melyben Magyar Antalné 81 évesen is fiatalos lendülettel szedte a markot a 72 éves Boros Sándornéval a 74 éves Nagy Sándor kaszás után – az aratóversenyt összesítésben Téglás kertbarátai nyerték meg Hajdúhadház és Földes csapatai elõtt.

Hazatértek szülõfalujukba

Az aratóverseny végére a helyi Asszonyklub tagjai Antós Gyula szakmai irányításával 17 kg lisztbõl 6 kenyeret sütöttek, melyet Dr Vajda Mária kenyér történeti elõadása közben szegtek meg. Késõbb a hagyományos magyar ételek, régi sütemények készítésének versenyén Földes és a Sárrét íz világát kóstolhatták meg az érdeklõdõk. Sokakat vonzott a Sárrét civil közösségeinek és mûvészeti csoportjainak bemutatója, a gyermekek kézmûves játszóháza és a kirakodó vásár.

Kora délután találkoztak a Földesrõl elszármazottak, akiket a település polgármestere Jeneiné dr. Egri Izabella köszöntött, majd megnyitották azt a helytörténeti kiállítást, melyet még a közelmúltban elhunyt Lengyel Mihály tervezett helyi gyûjtõk munkájából.

Az Új Magyarország vidékfejlesztési program keretében megrendezett fesztivált ezrek érdeklõdése mellett késõ  este jazz és JanicsákVeca koncert zárta.

 

Galéria
Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!