- A matematika tagozat meghatározta késõbbi érdeklõdését?

- Nem, ugyanis történelem-földrajz szakra készültem, ám az érettségi évében nem indult ez a szakpár, ezért matematika-földrajz szakot választottam. 1974-ben végeztem a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Eszembe sem jutott mást választani, mint a pedagóguspályát, bár édesanyám szerette volna, ha orvosnak megyek. Nálam viszont ez nem jelentett alternatívát.

- Volt sorkatona az egyetem elõtt vagy után?

- Nem, mert éppen a végzés évében járt le a sorkötelezettség, tehát nem tudtak behívni, viszont két éven át fizettem katonaadót.

- Elsõ munkahelye az önálló intézményként mûködõ Szabó Pál Kollégium volt. Emlékszik, mennyi volt az elsõ fizetése?

- 1920 forint, amit az utolsó fillérig leadtam édesanyámnak, ugyanis nem volt szükségem semmire, mindent megkaptam a kollégiumban. Nemcsak nevelõtanár voltam, hanem elsõ perctõl kezdve tanítottam elsõ osztályban matematikát az egészségügyi tagozaton. Akkor még nem volt kötelezõ érettségi tantárgy a matematika, az akkori elsõ osztályomból hárman választották a matematikát érettségi tárgyként. Hat év után aztán áthelyezéssel kerültem az anyaintézménybe, az akkor távozó Dr. Csatári Bálint helyébe, akinek az osztályát is átvettem harmadik évfolyamtól.

- Jelentett-e törést az iskolatípus váltás?

- Nem jelentett problémát, hiszen addig is tanítottam. Egyébként meg olyan kollégák segítették munkámat, mint Lövei Károly, Sebõk Gyuri. Karcsi a szakmaiságot erõsítette. Rengeteg szakmai vitánk volt a földrajzszertárban, s úgy érzem, olyan ember volt, aki hiányzik a mai világban. Memóriája bámulatra méltó volt! Gyuri pedig kollégaként volt fantasztikus, segített a beilleszkedésben. A kollégium egyébként nagyon jó iskola ahhoz, hogy az ember gyerekeket szeretõ pedagógussá váljon, empátiája jobb legyen a nyiladozó értelmek irányában.

- Ha már itt tartunk: milyen a jó pedagógus?

- Ahhoz, hogy valaki elhatározza, hogy pedagógus lesz, belsõ késztetésre van szükség. Arra, hogy önmaga képére formálja a gyermeket. Ez csak a szakma magas fokú ismeretében lehetséges. Magam viszont fontosabbnak tekintem a lélek ismeretét, mint a szakmai tudást, bár ez is nagyon fontos, hiszen minden osztályban van egy-két olyan gyermek, aki jobban old meg feladatokat. Mindent egybevetve: a jó pedagógus elkötelezett a gyermek iránt.

- Van-e különbség a mostani és a négy évtizeddel ezelõtti gyermekek között?

- A mai gyerekek nyitottabbak, kevésbé tekintélytisztelõk. Ám ami lényeges: meg kell szerezni a gyerekek bizalmát. Azt mondhatom, hogy spektrumában sokkal többet tudnak, ám mélységében sokkal sekélyesebb a tudásuk. Számukra kitágult a világ - köszönhetõen az internetnek. Egészen más érdeklõdési körük, mint a mi gyermekkorunkban volt, de ez természetes is, mert változott a világ, benne mi is. A tanulás iránt viszont nagyon alacsonyan motiváltak, mint maga az egész társadalom is. Ez óriási probléma.

- Lehet-e ezen változtatni?

- Ugye, a motivációt a gyerek hozza magával a családból. Ha a családban a tudás érték, nyert ügyünk van. Második közeg a közvetlen társadalmi környezet, az általános iskola, a falu, ahol él a gyermek. Harmadik pedig a középiskola, ahol a motivációt szélesíteni kell, s ebben a pedagógus jár elõl. Sajnos, sok pedagógus belefáradt már ebbe a munkába, a társadalom sem ismeri el a pedagógus ez irányú tevékenységét. Úgy vélem, a rendszert kell megváltoztatni azért, hogy olvasni, írni, számolni megtanuljanak tisztességgel a gyerekek. Pedig a mai gyerekek sem gyengébb képességûek a 40 évvel ezelõttieknél.

- Miben látja a megoldás kulcsát?

- A 6+6 osztályos oktatásban, mert a mostani 4+4+4 nem tölti be funkcióját. Az alsó tagozat 4 éve nem elegendõ arra, hogy ebben a szerkezetben a tanuló értõ módon olvasson, írjon és alapmûveleti szinten biztonsággal számoljon.

- És ez „értõ” fülekre talál?

- Nem. Bár vannak kísérletek erre, például áttanítás van alsóból felsõbe. Manapság a magyar közoktatási rendszer úgy mûködik, hogy minden szint azt szeretné, ha a hozzá érkezõ tanuló rendelkezne azzal az ismerettel, amit majd ott fog megtanulni. Egyébként mi is úgy tanítunk, hogy pl. nem alapfokú ismeretekbõl készítjük fel a végzõsöket a felvételire, hanem fõiskolai és egyetemi jegyzetekbõl. Egyébként van példa a nálunk jobban boldoguló társadalmakban a 6+6 osztályos közoktatási rendszerre, tehát belevághatnánk mi is ebbe. „Jobb a keskeny világosság, mint a csendes félhomály”, azaz sokat akarunk markolni, de közben elvész az alap, amire építeni lehetne.

- Negyedszázados szaktanári lét után hogyan lett igazgató?

- Nem születünk igazgatónak, nem is tanítják sehol. Részben a saját, részben a más kárán tanulja meg az ember ezt a munkát. Ebben segítenek a törvények, az elõírások. Tulajdonképpen egy közösséget kell vezetni, s az iskola is egy közösség. Hosszú ideje vezettem korábban is közösséget, vagy egy barlangász csoportot, vagy egy kézilabda csapatot. Utóbbiból ifiket és felnõtteket is. A ranglétra minden fokát végigjártam, mert voltam szakszervezeti titkár, munkaközösség vezetõ, igazgatóhelyettes is. 2001. október 1-tõl lettem igazgató, s immár harmadik ciklusomat töltöm az intézmény élén.

- Érezhetõ-e már a középiskolában a demográfiai mélypont?

- Átlagában minimálisan minket is érint a gyermekszám csökkenése. Az, hogy mégis miért választanak bennünket a diákok? A tapasztalatok, a társak, szüleik elmondása alapján választják az Aranyt a nyolcadikosok.

- Mi az a plusz, ami miatt jó Aranyos diáknak lenni?

- A pluszt alapvetõen az elkötelezett pedagógus adja, aki erején felül teljesít, aki „megszakad” a munkában. A tudást egyre kevésbé elismerõ társadalmi környezetben nem is lehet másként cselekedni. A pedagógusnak tudnia kell, hogy neki ez a dolga. Alapvetõen: szeretni, megérteni, segíteni kell a gyereket. Nem baj, ha nem vár vissza semmit, mert akkor nem fog csalódni. A babérokat nem most kell learatni, hanem 10-15 év múlva, az érettségi találkozókon derül ki, hogy az a gyerek, aki itt tanult, milyen ember, milyen felnõtt lett, mennyire értékes része a társadalomnak. Márpedig az itt végzettek jelentõs része itt maradt a térségben, települést, vagy intézményt vezet.

- Igazgatóként megmaradt a kapcsolata a diákokkal, gondolok itt a tanításra?

- Igen. Mindkét szakomat tanítom, a gyerekekkel való mindennapos kapcsolat, illetve a szakma fejlõdésének figyelemmel kísérése miatt.

- A családról is ejtsünk szót.

- Négy felnõtt gyermekem van, a legidõsebb fiam angoltanár, Glasgowban él. A lányom Budapesten üzletvezetõ, Balázs velünk él, míg a legkisebb zenész, a Belmondo Együttes basszusgitárosa. Feleségem is itt tanít negyedszázada, biológia-kémia szakosként.

- Végezetül árulja el, mi az, amit pedagógusként a legtöbbet kapott?

- A barátok! A legjobb barátaim a volt tanítványaim. Sokukkal napi kapcsolatban vagyok, jó részük itt él, míg a többiek máshol. Ha belegondolok, igazi barátom, aki nem tanítványom, nincs is.

Kép és szöveg: Nyírõ Gizella