2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Hatodik (Kun) László Fesztivál KörösszegapátibanForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2012-08-27 09:53:38
Körösszegapáti – 2007-ben, amikor a település képviselõtestülete elhatározta, a IV. (Kun) László Fesztivál megrendezését nem is gondolták, hogy Bihar déli részén e kis községben a leglátogatottabb eseménnyé fogja magát kinõni.

Most ebben az évben augusztus 25-.26-án megrendezett kétnapos fesztiválon a szervezõk gondoskodtak arról, hogy minden korosztály megtalálja a maga szórakozási lehetõségét. A gyerekeknek ugráló vár, kézmûves foglalkozások, torna, a fiataloknak táncház, karaoke, sok- sok táncbemutató.

Tarsoly Attila a község polgármestere és Vitányi István országgyûlési képviselõ nyitotta meg a fesztivált. Mindketten hangsúlyozták, hogy ez a rendezvény nem jöhetett volna létra a támogatók és a helyiek áldozatos, sokrétû szervezõ munkája nélkül.

A hatalmas színpadon felléptek és szórakoztatták a közönséget a környék énekkarai, tánccsoportjai, sok még kevésbé ismert zenekar, de neves csoportoknak is tapsolhatott az egyre gyarapodó közönség.

Délután a fõzõverseny eredményét hirdették ki. Birka, vaddisznó, sertés pörkölt közül válogathattak az odalátogatók. Az elkészített ételeket Drabik László a Garda étterem séfje kóstolta, értékelte, majd a díjakat a verseny gyõzteseinek Vitányi István országgyûlési képviselõ és Tarsoly Attila polgármester segítségével adta át.

Estefelé Balázs Pali és az ABBA Sisters együttese elõzte meg a szabadtéri discot.

Vasárnap reggel közös istentiszteletet tartottak a református templomban. Itt megjelentek a Rév testvértelepülésének református küldöttsége Hasas János alpolgármester vezetésével. Mintegy 30 fõ állampolgársági esküt tett, akik fõleg Nagyváradról érkeztek. Õk Tarsoly Attila polgármester elõtt tették le az esküt.

Kedves színfoltja volt az ünnepségnek, amikor a Nagyváradról érkezõ Molnár László és felesége díszes magyar népviseletben érkezett az eskütevésre.

Az ünnepélyes istentisztelet végeztével a templomból kivonulva megkoszorúzták az imaház falán lévõ Csáky Petronella emléktábláját, valamint a Rév település által adományozott kopjafát.

Délután újra a szórakozásé volt a fõszerep. A színpadon felléptek a Hosszúpályiak, a helybeli nyugdíjas énekkar, majd a zenekarok koncertjei következtek. A Fél 10 zenekar, Dopping, Next Day, Los Vegas zenekarok szórakoztatták az egyre szaporodó számú közönséget.

Amikor pedig közeledett az este kilenc óra, a kis község lakosságának számát többszörösen meghaladó népes közönség várta a megye, s az ország egyik legnevesebb rock együttesének a Tankcsapda zenekar koncertjét. Az együttes tagjai beleadtak apait, anyait és a tõlük megszokott tempóban zenéltek, énekeltek, szórakoztatták az egybegyûlteket, a fiatalok kifejezésével élve: dübörögtek a tankok.

A többezres közönség pedig ki-ki a maga módján, vérmérséklete szerint hallgatta, táncolta, tapsolta, énekelte végig az együttes számait.

A kétnapos fesztivál biztos emlékezetes lesz a helyiek, az odalátogatók számára, mert már az elsõ benyomás tapasztalatai azt jelezték, hogy nagyon jól érezték magukat.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!