2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Emelt lakhatási támogatás feltételeiForrás: hirposta.hu
Utolsó módosítás: 2012-09-08 15:17:04
Emelt összegû lakhatási támogatást kaphatnak az állandó lakóhelyüktõl távol munkát vállaló álláskeresõk, ha legalább két lakhatási támogatásra jogosult van a családban.

Emellett nemcsak a 100 kilométernél messzebb élõk, hanem azok is kérhetik majd a támogatást, akiknek naponta, oda-vissza több mint 6 órát kellene tömegközlekedési eszközökkel utazniuk munkavégzési helyük és az állandó lakóhelyük között.

A támogatás havi összege – a korábbi hírekkel ellentétben – nem a minimálbérhez kötött összeg lesz, hanem ahhoz közeli, kormányrendeletben megállapított fix összeg - tudta meg az MTI. A minimálbér jelenleg 93.000 forint.

Egy lakóingatlanra maximált összegû támogatás lesz igénybe vehetõ, amennyiben ugyanarra a lakcímre három vagy több jogosult költözik. Információk szerint közalkalmazotti jogviszonyra is kérhetõ majd a lakhatási támogatás.

A lakhatási támogatásról szóló kormányrendelet tervezetét augusztus végéig lehetett véleményezni, az MTI értesülései szerint a kormány rövidesen dönt a rendeletrõl, ami heteken belül hatályba lép.

A rendelettervezet szerint lakhatási támogatást kapnának azok az álláskeresõk, akiket a munkaügyi központ legalább három hónapja álláskeresõként tart nyilván.

Lakhatási hozzájárulást azok az - akár pályakezdõ - álláskeresõk kapnának, akiknek a munkavégzés helyén nincs saját tulajdonú ingatlanuk, és utolsó munkahelyük nem az új munkavégzés helye szerinti adott településen, továbbá nem annál a foglalkoztatónál volt, amellyel munkaviszonyt létesítenek, illetve akik nem kapnak más jogcímen lakhatási vagy közüzemi támogatást - állt a tervezetben.

Az kaphat támogatást, akinek a havi bruttó jövedelme nem haladja meg a minimálbér háromszorosát.

A folyósítás idõtartama tizennyolc hónap lenne, a támogatás mértéke 6 havonta fokozatosan csökken, és a bérleti díjra valamint a közüzemi díjra használható fel.

A rendeletmódosítás tervezete szerint a támogatás további feltétele, hogy a támogatásban részesülõ a támogatás idõtartama alatt a rá vonatkozó öregségi nyugdíjkorhatárt ne érje el, a lakhatási támogatás segítségével létrejövõ munkaviszonya (minimum heti 20 óra) keretében rendszeres jövedelemmel rendelkezzen, és a munkába lépést megelõzõen kérje a támogatás megállapítását.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!