2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Meglendült a családi házak piacaForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2012-11-02 18:13:53
Jól járhatnak azok, akik az elmúlt 3 évben nem kapkodták el a vásárlást.

Óriási változás figyelhetõ meg a családi házak ingatlanpiacán a válság elõtti 2008-as és az idei év összehasonlításában. Az árak már olyan alacsonyak, hogy idén meglendült a piacuk – állítja a Duna House elemzése.

 

Tönkretett álmok

A 2000-es évek elején indult Forint hitel boom a szocpollal és az állami kamattámogatással kiegészítve az újlakás piac- és ezen belül a családi ház építések fénykora is volt. Építkeztek és újépítésû házat vásároltak sokan, akik megtehették, márpedig széles volt azok köre, akiknek a szabályozások és banki kockázati étvágy lehetõséget teremtett. A válság azonban sokak családiházas álmát tette tönkre, hiszen nemcsak a fenntartás drágult, az esetlegesen megnövekedett bejárási költség lett egyre megterhelõbb, hanem a hiteltörlesztõk is súlyosabb terhet jelentettek az egyre drágulóbb gazdasági környezetben. Akik pedig mindezt devizahitelbõl finanszírozták a 2000-es évek második hitelhullámában, még rosszabbul jártak.

 

Harmadával kevesebbért

Mindennek következtében sokan gondolták úgy, hogy a ház eladásával és egy kisebb, fenntarthatóbb lakásba költözéssel sok tehertõl megszabadulhatnak. Megnõtt tehát a kínálat és ez nem kedvez az eladóknak. Rutai Gábor az ingatlanos cég elemzési vezetõje a számokba is beavat.

2008-ban, – vagyis a válság elõtt közvetlenül – a használt családi házakat országos átlagban 23 millió Ft-ért vásárolták a vevõk. Az átlagos ingatlanméret 123 négyzetméter volt, vagyis a négyzetméterár 186 ezer Ft körül alakult. A következõ években azonban rendre csökkentek az éves négyzetméter átlagárak és a vásárlók is beérték az egyre kisebb méretekkel. 2012-ben már az országos négyzetméter átlagár 19 százalékkal volt kisebb, mint 2008-ban és a vevõk is beérték 12 százalékkal kisebb mérettel, hiszen az idei átlag 108 négyzetméter. A két érték változása drámai hatást mutat, hiszen az idei országos átlagár alig haladja meg a 16 milliót a 2008-as 23-hoz képest, vagyis harmadával kevesebbért vásárolnak most a vevõk használt házat.

 

Csúcs volt a tavasz

Az összes adás-vételi tranzakció 17-19 százalékát tették ki a családi házat vásárlók az elmúlt években, idén azonban ez 22 százalékra emelkedett, ez nagyjából 18 ezer vásárlást jelent. A házvásárlási csúcs ebben az évben tavasszal volt, annak ellenére, hogy a végtörlesztés inkább az év elsõ hónapjait nyomta meg, ha a teljes piacot nézzük. A 2012-es családi házas tranzakciók 15 százalékát hozta a fõváros. Itt az átlag vásárlási érték természetesen magasabb, mint az országos, ez 24 millió Ft, viszont az átlagméret nem sokkal nagyobb, csupán 110 négyzetméter.

 

Minimális emelkedés

A lakások ára a cég árindexe szerint túlvan a mélyponton, sõt a idei 3. negyedév 1 százalékos emelkedést mutat az egy évvel ezelõtti adatokhoz képest. Bár családi házak vonatkozásában nehézkes – és nem is megszokott – árindexet készíteni, a megnövekedett idei vásárlási arány azt jelzi, hogy a várakozások szerint a családi házak esetében is hasonló lehet a helyzet. Jól járhatnak tehát azok, akik az elmúlt 3 évben nem kapkodták el a vásárlást, holott mondjuk a családi körülményeik indokolták volna. A családi házak idei kínálata nekik kedvez.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!