2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
20 éven át megerõszakolta lányait, egyikük hét gyereket szült nekiForrás: haon
Utolsó módosítás: 2009-05-14 09:38:44
Azzal vádolnak Argentínában egy 67 éves férfit, hogy két évtizeden át rendszeresen megerõszakolta három lányát, akik közül az egyik hét gyereket szült neki. A férfit Mendoza szörnyének nevezi az argentin sajtó.

Armando Lucero, akit jelenleg rendkívüli biztonsági intézkedések közepette tartanak õrizetben, a hatóságok gyanúja szerint kisgyerekkoruktól követett el erõszakot a lányain, és egyiküknek hét gyereket nemzett. "Nyolc éves koromban erõszakolt meg elõször" - mondta a most 35 éves nõ a médiának Mendozában. "Pénzt ajánlott nekem, de soha nem fogadtam el"- közölte a nõ.

 

Lucerónak a sajtó szerint hét gyereke született a második, mostani feleségétõl, és nyolc volt már neki az elõzõ házasságából. A férfit a múlt héten tartóztatták le, miután egyik lánya feljelentette, mert szerinte a férfi még a tõle született egyik lányával, vagyis a vérfertõzésben fogant "unokájával" is kikezdett. Egy bíróság már elrendelte a DNS teszteket és a férfi pszichiátriai vizsgálatát.

Ha igazak a vádak, akkor a vérfertõzésben fogant gyerekek két és 19 év közöttiek lehetnek. Egyik megerõszakolt lánya, aki 40 éves, azt mondta, hogy csak undort érez apja iránt, aki azzal fenyegetõzött, hogy elégeti õket, ha nem hallgatnak. Lucero a helyi sajtó szerint azt mondta hétfõn a bíróság elõtt, hogy "Bocsássanak meg, nem akarok többé élni."

 

A rendõrség vizsgálja a felesége szerepét is az ügyben. Az asszony állítólag azt mondta, hogy a lánya, aki teherbe esett az apjától hétszer, legalább annyira felelõs a történtekért, mint a férje. A 60 éves nõ sajtójelentések szerint azt mondta a bíróság elõtt: "tudtam, hogy a férjem gyerekeit szülte meg, mert nem volt szexuális kapcsolata mással". A nõ azt is mondta, hogy többször kidobta a férfit, de a lánya, aki szülte neki a gyerekeket, mindig megengedte, hogy visszajöjjön.

 

A kolumbiai hatóságok áprilisban tartóztatták le a "saját országuk szörnyét" - írja az AFP. A genetikai vizsgálatok szerint a 68 éves Arcebio Alvarez, a helyi Fritzlként emlegetett férfi a biológiai apja saját lánya nyolc gyermekének. A farmer a vád szerint húsz éven keresztül erõszakoskodott lányával, a most 32 éves Alba Nidia Alvarezzel. A nõ márciusban állt elõ az egész országot sokkoló váddal, miután elege lett abból, hogy apja bántalmazta közös gyermekeiket.

 

A letartóztatott apa - akit lakóhelye és osztrák "elõdje" után mariquitai rémnek nevezett el a kolumbiai sajtó - a kihallgatások során ártatlannak vallotta magát az ügyben, és azt állította, hogy a nõ nem is a saját lánya. A férfit azóta - korára való tekintettel - szabadlábra helyezték, ügyvédje pedig kérelmezte, hogy végezzenek DNS-vizsgálatot a lányon is, hogy kiderüljön, van-e vér szerinti kapcsolat köztük. Lánya szerint, miután kilencéves korában meghalt az édesanyja, a férfi rendszeresen megerõszakolta õt - elsõ gyermekének 13 évesen adott életet. A nõ korábban azt is elmondta, hogy 11 gyermeket nemzett neki apja, ám közülük hárman meghaltak.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!