2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Interjú Jeneiné dr Egri Izabellával, Földes polgármesterével – Közösségformáló projektek menténForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2012-11-12 19:32:25
Földes – Az oktatásban területi ellátó szerepet betöltõ Földes vezetõje azt vallja, hogy egy település akkor válik igazi közösséggé, ha kicsi dolgokban is, de az emberekkel harmonikusan együttmûködve élnek, s fejlõdnek. Jeneiné dr. Egri Izabella polgármester a közelmúltban arról is beszélt szerkesztõségünkben, hogy olyan beruházásokat igyekeznek megvalósítani, amelyek a helyiek igényeit tartják szem elõtt.

Értsük úgy, hogy nem a látványos fõtér az elsõdleges?

Jeneiné dr Egri Izabella: Egyáltalán nem. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy a helyiek igényeit és komfortérzetét vegyük figyelembe. Ha minden út, közmû és intézmény rendben lesz, akkor majd elgondolkodhatunk efféle látványberuházásokon.

 

A közel négyezer lelkes nagyközség szeretne-e város lenni?

Jeneiné dr Egri Izabella: Nem sürgetjük ezt a döntést. Talán az oktatás területén jelenthetem ki, hogy maximálisan megfelelünk a kritériumoknak, hiszen 350 diákunk között Sápról, Kabáról, Szovátról is vannak bejáróink, tehát területi ellátók vagyunk. A tanórán kívüli mûvészeti oktatásra, szakkörökre pályázati pénzt nyertünk, a tárgyi eszközeink megfelelõek, viszont az épületben 30 éve nem volt felújítás, és új tantermek is kellenének.

 

Melyek azok a fejlesztések, amelyek még váratnak magukra?

Jeneiné dr Egri Izabella: Az útpályázatunk, amely 400 millió forint értékû, még tartaléklistán van. Az Északi sor utcánkat szeretnénk a 42-es fõúthoz kapcsolni, hogy biztonságosabb legyen az átkelés a sok települést felfûzõ úton. hamarosan piacot szeretnénk építeni, és még egy példa a sok közül, hogy visszahoznánk a paprikatermelés jó gyakorlatát.

 

A mezõgazdaságot ezek szerint fel kell lendíteni?

Jeneiné dr Egri Izabella: Földes még a mai napig mezõgazdasági jellegû település, jó aranykoronájú földekkel, agrárvállalkozásokkal, õstermelõkkel. A munkanélkülieknek idényszerû elfoglaltságot ad például a paprika-, illetve krumpliszedés. A start-munkaprogramban fõleg nõk, a régi gyakorlókertben zöldségtermesztéssel foglalkoznak, jövõre az önkormányzat bérléssel növelné a földterületet. Ha sikeres lesz a program, az önkormányzat vásárolna is gazdálkodásra alkalmas területet, akár nagyüzemben is termelhetnénk, és a helyi konzervüzemmel szerzõdést kötnénk. Konzervgyárunknak lengyel bérlõje van, a megytõl a borsón, uborkán át a lecsóig minden feldolgoznak. Szezonális munkát kínál, de számos földesit foglalkoztat, még diákmunkára is ad lehetõséget.

 

Közösségi életük egyik fontos helye a strand – mondják.

Jeneiné dr Egri Izabella: 1968-ban épült, 2006-ban fejlesztettük vízforgatóssá, gyógyvizes medencéje is van. Szeretnék megtartani, s bár nem nyereséges, korszerûsítenénk, a fürdõ családias jellegét kívánnák megtartani, hiszen kedvelt közösségi elfoglaltság május 1-jétõl szeptember végéig.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!