2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Alkotni jó az igazgyöngyösök szerintForrás: murakoziistvan.hu
Utolsó módosítás: 2013-01-26 15:42:37
A Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozatához kapcsolódóan „Alkotni jó” címmel kiállítás nyílt a Bihari Múzeum kiállítótermében az Igazgyöngy Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény tanárainak, pedagógiai asszisztenseinek munkáiból.

Kelemen Ágota és Marczin Vanda közös éneke után a kiállítást Muraközi István polgármester nyitotta meg, aki most is elismerõen szólt arról, mekkora jelentõséggel bír az, hogy immár 13. éve Nagyváraddal közösen szervezik meg a magyar kultúra napját – egy hétig megtöltve azt tartalommal. Az idén keresztkiállításra került sor: január 21-én Csathó Töhötöm festményeiben gyönyörködhetett a berettyóújfalui közönség, 23-án pedig a Bihari , Népmûvészeti Egyesület vitte át remekeit Nagyváradra. 24-én viszont a kultúra nemzedékeknek való továbbadásának lehettünk szemtanúi, hiszen az igazgyöngyösök felnõtt alkotóinak mûvei tárultak elénk – sorolta a városvezetõ. Muraközi István szerint tiszteletet érdemelnek azok, akiknek köszönhetõen minden évben, január derekán, a magyar kultúrára irányul a figyelem. - Azzal pedig, hogy az Igazgyöngy felnõtteinek munkáit láthatjuk, szemtanúi lehetünk annak, hogy nemcsak nevelni, oktatni, alkotni is tudnak a dolgozók – emelte ki.

L. Ritók Nóra, az intézmény igazgatója név szerint is bemutatta kollégáit, akiknek lélekemelõ tevékenysége nyomán keramikák, tûzzománcok, grafikák, szûrrátétek, színes textíliák tárulnak a mûvészetkedvelõk szeme elé.

A kiállítás március 16-ig látogatható.

Kép és szöveg: Nyírõ Gizella

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!