2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Rezsicsökkentés – A víziközmû szövetség kész az együttmûködésreForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2013-02-09 17:27:03
Vízdíj Magyarországon, országos fogyasztói átlagár; fogyasztóiár-index - ˆ Vízdíj Magyarországon, országos fogyasztói átlagár; fogyasztóiár-index Budapest, 2013. február 8., péntek (MTI) – Az ágazat és az ágazat szereplõinek problémáit ismerve a Magyar Víziközmû Szövetség (MaVíz) kész az együttmûködésre és törekszik megtalálni a megoldást – közölte a rezsicsökkentés kapcsán a szervezet az MTI megkeresésére.

Július 1-jétõl a víz-, a csatorna-, a szennyvízelvezetési, a szemétszállítási, a palackosgáz-, valamint a kéményseprési díjakat is átlagosan 10 százalékkal tervezi csökkenteni a kormányzat.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetõje csütörtökön a gyulai Fidesz-KDNP-frakcióülés utáni sajtótájékoztatón közölte: a pontos mértéket az árakban tapasztalható területi különbségekre tekintettel kell megállapítani, ugyanis például a víz esetében van az országban olyan hely, ahol ezer forintot kell fizetni elszámolási egységenként, míg máshol csak 180-at.

A MaVíz szerint a szövetség – felhasználva a birtokában lévõ szakmai információkat – a mögötte álló szakmai apparátus támogatásával igyekszik olyan javaslatokat, tanulmányokat kidolgozni, amelyekkel a háromtagú bizottsághoz fordulhat, és szakmai segítséget nyújthat a döntés elõkészítésében.

A kormányzati elképzelések szerint ugyanis az újabb díjcsökkentést egy munkacsoportnak kell kidolgoznia, amelynek Fónagy János államtitkár, a fideszes Németh Szilárd és Kósa Lajos, a kormánypárt ügyvezetõ alelnöke, Debrecen polgármestere lesz a tagja. A testületnek tavasszal kell bemutatnia részletes elõterjesztését.

- MTI -

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!