2024. április 16. Kedd, Csongor.
 
Kihirdették az új polgári törvénykönyvetForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2013-02-27 12:21:25
Budapest, 2013. február 26., kedd (MTI) – A jövõ év március 15-étõl hatályba léphet az új polgári törvénykönyv (Ptk.), miután kedden Áder János köztársasági elnök aláírásával megjelent a Magyar Közlönyben az Országgyûlés idei elsõ ülésén elfogadott kódex.  

A parlament döntése nyomán az országnak több mint ötven év után lesz új, az állampolgárok alapvetõ vagyoni és személyi viszonyait szabályozó magánjogi törvénykönyve. Az új Ptk. több jelentõs változást tartalmaz az 1959-ben elfogadott, azóta több mint százszor módosított, most hatályos szabályozáshoz képest. A nyolc könyvbõl, azon belül csaknem ezerhatszáz paragrafusból álló kódexben helyet kaptak a jelenleg külön törvényben szabályozott családjogi rendelkezések is.

A szabálygyûjteményt 245 igennel, 43 ellenszavazat és 35 tartózkodás mellett fogadta el a Ház február 11-én. A kormányoldal igennel voksolt, a Jobbik tartózkodott, az MSZP és az LMP pedig nemmel szavazott.

A kabinet tavaly júliusban változtatás nélkül terjesztette az Országgyûlés elé a Vékás Lajos akadémikus vezette polgári jogi kodifikációs fõbizottság által kidolgozott Ptk.-tervezetet, amely azonban kormánypárti képviselõk módosító javaslataival a parlamenti vitában több ponton is megváltozott.

A kódex az 1960 óta hatályos törvénykönyv jelenlegi szövegének hozzávetõleg a felét õrizte meg, a negyedét korrigálta, ugyanekkora részében viszont lényegileg megváltozott vagy teljesen új tartalmat kapott.

Az új Ptk. nyolc könyvbõl áll – Bevezetõ rendelkezések, Az ember mint jogalany, A jogi személy, Családjog, Dologi jog, Kötelmi jog, Öröklési jog és Záró rendelkezések -, a terjedelme pedig csaknem kétszerese a hatályosnak, ami javarészt abból fakad, hogy a családjog mellett a társasági jog anyagi szabályai is bekerültek a szövegbe.

A legtöbb vitát a családjog, elsõsorban az élettársi viszony szabályozása váltotta ki az Országgyûlésben. A Ház végül – az alkotmányügyi bizottság javaslatára – azt a döntést hozta, hogy változtat a Vékas-javaslaton, és kiveszi a családjogi fejezetbõl az élettársi kapcsolat fogalmáról, valamint az élettársak vagyoni viszonyairól szóló rendelkezéseket, így azok átkerültek a szerzõdéses jogi szabályok közé.

Ugyanakkor – szemben a KDNP errõl szóló javaslatával, amely szerint az élettársak között csak magánjogi jogviszony áll fenn, ennek alapja pedig a felek szerzõdése – az élettársi kapcsolatnak lesznek családjogi hatásai, de csak akkor, ha az élettársak legalább egy évig tartó kapcsolatából gyermek született. Ez lesz a feltétele annak, hogy a kapcsolat megszûnésekor valaki tartást követelhessen korábbi élettársától.

A kereszténydemokraták javaslatára kivették a polgári jogi kódexbõl az azonos nemûek bejegyzett élettársi kapcsolatának szabályozását, amirõl jelenleg is külön törvény szól, a kodifikációs bizottság viszont beemelte volna a Ptk.-ba.

A családjogi könyv újítása, hogy a jogviták megegyezésen alapuló rendezése érdekében a szülõk közvetítõi eljárásra kötelezhetõk, aminek a bontópert követõ, gyermeket érintõ vitás ügyekben lehet szerepe.

Fontos változások lépnek életbe az öröklési jogban. A túlélõ házastárs haszonélvezeti joga az örökhagyóval közösen lakott lakásra korlátozódik majd, a többi vagyontárgyból a gyermekekéhez hasonló örökösi státus, azaz egy gyermekrész illeti meg.

A mostani Ptk. alapján leszármazók hiányában az egész hagyatékot a házastárs örökli. Ezután viszont – törvényes örökösként – az özvegy és a szülõk egyaránt a hagyaték felére lesznek jogosultak. Az elõterjesztõ ezt azzal indokolta, hogy gyermekük halálával a szülõk támogatójukat, akár eltartójukat is elveszítik. De ebben az esetben is változatlanul az özvegy kapja meg az általa lakott lakást, továbbá annak berendezési és felszerelési tárgyait.

A személyiségi jogok megsértésének szankciója – a nem vagyoni kárért járó kárpótlás megszüntetésével – a sérelemdíj lesz. Összegét a bíróság az eset körülményeire, különösen a jogsértés súlyára, a felróhatóság mértékére és a jogsértés sértettre és környezetére gyakorolt hatására tekintettel állapítja meg.

Az igazságügyi minisztérium zárószavazás elõtti módosító javaslatával a közösség bármely tagja jogosult lesz – harminc napon belül – bírósághoz fordulni a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségét nagy nyilvánosság elõtt súlyosan sértõ vagy kifejezésmódjában indokolatlanul bántó sérelem esetén. A Vékás-javaslat nem adott volna lehetõséget kollektív személyiségi jogvédelemre, míg az alkotmányügyi bizottság abban az esetben tette volna ezt lehetõvé, ha a jogsérelem a fenyegetettség megalapozott érzését kelti a közösség tagjaiban.

Bíróság a jövõben a cselekvõképességet általános jelleggel már nem, hanem csak ügyek meghatározott körében és meghatározott idõre korlátozhatja.

Az új Ptk. nem tartalmazza a 2003-as úgynevezett üvegzsebtörvény rendelkezéseit, amelyek az üzleti titok fogalma alól tesznek kivételeket. Az indoklás szerint ezek helye a közérdekû adatok nyilvánosságáról szóló jogszabályban van. Székely László, az új Ptk. elõkészítését koordináló miniszteri biztos az MTI-nek korábban elmondta: a kódex hatálybalépése több ezer jogszabály módosításával jár, ezek között lesz majd az adatvédelmi törvény is.

A jogi személyeket érintõ újdonság, hogy az ügyészség helyett a bíróság gyakorol majd felügyeletet az egyesületek és az alapítványok felett.
A kft.-k törzstõkéjének minimális összegét ötszázezerrõl hárommillióra forintra emeli a törvénykönyv. Az indoklás szerint ezzel a hitelezõi érdeket védik, a változás pedig a jelenlegi szabályozással szemben segítheti megakadályozni a nem kellõen megalapozott társaságok létesítését.

- MTI –

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!