2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Rendbontás nélkül ért véget a jobbikos menet KonyáronForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2013-03-03 04:11:52
Konyár – A mintegy kétszáz érdeklõdõre közel száz rendõr “vigyázott”. A tömegben kevés volt a helyi ember.

Szombaton, nem sokkal 17 óra után megkezdõdött aJobbik akciója, a helyszínen lévõ tudósítónk szerint komoly rendõri jelenlét mellett. A meghirdetett vonulás elõtt azonban a szónokok váltották egymást az összegyûltek elõtt. Elsõnek Vig Szilárd, az elbocsátott tanár beszélt. – Szégyen, hogy azért vesztettem el az állásomat, mert elmondtam az igazságot – hangoztatta a mintegy 200 fõs tömeg elõtt, akikre település szerte közel 100 rendõr “vigyázott”. Vig beszédében megismételte a botrányt kavaró, s kirúgásához vezetõ érpataki fórumon készült videó felvételen elhangzottakat, miszerint “az iskolába jártak jól nevelt cigány gyerekek is akiket pedagógusként megpróbáltam a lehetõ legmegfelelõbben oktatni, de többségében civilizálatlan, állatiasan viselkedõ gyerekekkel találkoztam, akikkel nem lehetett bírni semmilyen módon”. Álláspontját különbözõ példákkal illusztrálta, s azt hangsúlyozta, a tagintézmény vezetõje eltitkolja a valós helyzetet.

Békés volt a menet

Kulcsár Gergely, a Jobbik országgyûlési képviselõje ezt követõen úgy fogalmazott, “nem azért jöttünk, hogy félelmet keltsünk, hanem hogy kiálljunk Vig Szilárd és a többi pedagógus mellett”. Erre a közönség – mely fõként nem helyiekbõl hanem megyénkbeli településekrõl (Hajdúsámson, Tetétlen, Püspökladány, Kaba, Sárrét, Nádudvar) és Békéscsabáról érkezettekbõl állt – hangos tetszés nyilvánítással reagált. A rendezvényt egyébként nem próbálták megzavarni, leszámítva egy illuminált állapotban lévõ roma férfit, aki néhány bekiabálás után a rendõrség “tanácsára” tovább ment. Sneider Tamás, a pár alelnöke a fáklyás felvonulás elõtt már a jövõ évi választásokban rejlõ lehetõségekrõl beszélt. Megválasztásuk esetén megoldást ígért az ilyen és ehhez hasonló helyzetekre. A politikus arról beszélt, eddig hiába nyújtottak be több törvényjavaslatot, nem született meg a szükséges megoldás. Ez – mint mondta – megválasztásuk esetén másképp lesz. Ezt követõen a mintegy kétszáz fõs tömeg nagy erejû rendõri biztosítás mellett, teljesen békésen körbesétált Konyáron. Tudósítónk szerint a helyiek közül csak egy kisebb csoport volt jelen a rendezvényen, akik a menethez is csatlakoztak, ám a utcákon nem lehetett érdeklõdõket látni, még a kerítések mögött sem.


18:00

Megint Konyáron vonulnak a jobbikosok

Fáklyás felvonulással egybekötött demonstrációt szervezett szombat délutánra a “Magyar Élet Menete” címmel a Jobbik Konyáron. Mint Kulcsár Gergelyországgyûlési képviselõ a demonstárciót bejelentõ tájékoztatójában írta, “a Hajdú-Bihar megyei település már tavaly is a figyelem középpontjába került, amikor a lakosság aláírásba kezdett az elviselhetetlen közbiztonsági a helyzet miatt”. Akkor a helyeik egy csoportjának kezdeményezésére vonult Konyárra “terepszemlézni” a gárda és a Jobbik, s lakossági fórumon ismertették megoldási javaslataikat. “Év elején Vig Szilárd tanár úr esete okozott közfelháborodást a településen, akit azért bocsátották el az állásából, mert egy rendezvényen elmondta tapasztalatait a konyári iskolában „tanuló” cigány diákok viselkedésérõl. A parlamentben Hoffmann Rózsa államtitkár asszony egyetértett a tanár elbocsátásával, így a kormány ismét beállt a rasszistázó, liberális kórusba. Ez a fajta politikai magatartás vezetett odáig, hogy a helyi cigányok mindent megengedhetnek maguknak, legutóbb egy csoportjuk egy táncórát zavartak meg a mûvelõdési házban, majd agyba-fõbe vertek egy fiatalembert, akinek több helyen eltört az arccsontja” – írta közleményében Kulcsár Gergely, a Jobbik Magyarországért Mozgalom helyi politikusa.

Tiltakoznak a romák

A szombati fáklyás vonulás meghirdetését követõen Az Ide tartozunk! Roma Közösségi Hálózat nevében Setét Jenõ juttatta el a szerkesztõségünknek azt a közleményt, melyben a szervezet a “leghatározottabban tiltakozik aJobbik legújabb félelemkeltõ akciója ellen”. Mint írják, “a Jobbik és a jogállamot nyíltan megtagadó militáns csapatok most is a magyar jogrenddel és alkotmányos értékekkel szemben fogalmazzák meg céljaikat, amikor egy olyan pedagógusért állnak ki, aki egy közösségi szájtokon terjedõ videón maga számolt be arról, miként szokta bántalmazni a gyerekeket. Egy olyan pedagógusért, aki büszkén hirdeti, hogy az általa tanított tárgyhoz nem ért, az nem is érdekli. Ezért az intézményfenntartó mind szakmailag, mind erkölcsi és jogi értelemben az egyetlen helyes döntést hozta meg, amikor elbocsátotta állásából.”

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!