2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Jó tudni: ez a hatszorosába kerülhet egy év múlvaForrás: saját
Utolsó módosítás: 2013-03-18 11:01:10
Hatszorosába kerülhet kft.-t alapítani egy év múlva, mivel a 2014. március 15-én hatályba lépõ új Polgári törvénykönyv alapján változik a társasági jogi szabályozás.

Erre a tényre hívja fel a figyelmet közleményében a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda. Az új Ptk.-hoz kapcsolódó átmeneti rendelkezéseket tartalmazó külön törvény ugyanakkor még nem jelent meg, ennek ismerete nélkül pedig nehezen mérhetõ fel, valójában hogyan fogja érinteni az új szabályanyag a gazdasági élet szereplõit - fûzi hozzá az iroda. Az új Polgári törvénykönyv szerint hárommillió forint, a jelenlegi összeg hatszorosa lesz a minimális törzstõke korlátolt felelõsségû társaságok esetében. Az azonban az átmeneti rendelkezések függvénye lesz, hogy a hárommillió forintos tõkekövetelmény pontosan mikortól alkalmazandó és mely cégekre vonatkozik majd.

"Az egyik lehetséges megoldás az, hogy a jogalkotó csak az új Ptk. hatályba lépése után alapított cégeknek írja elõ a magasabb tõkekövetelménynek való megfelelést, míg a meglévõ cégeket továbbra is engedi alacsonyabb tõkével mûködni" - idézi a közlemény Vikor Orsolyát, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda társasági jogászát, aki ugyanakkor ezt a megoldást nem tartja valószínûnek. A jogalkotó rendelkezhet úgy is, hogy a hárommillió forintos törzstõke követelmény minden kft.-re vonatkozik, azaz a korábban alacsonyabb tõkével alapított cégek tõkéjét is meg kell emelni az új Ptk. által megkövetelt szintre. Amennyiben a jogalkotó ezt a megoldást választja, a szakértõ szerint további kérdés, milyen határidõt biztosít a cégtulajdonosoknak a törzstõke kiigazítására és mi lesz a sorsa azoknak a cégeknek, amelyek tulajdonosai nem tudják vagy nem akarják a különbözetet biztosítani.

Akár cégalapítási dömpinget is elindíthat, ha a jogalkotó úgy dönt, hogy a 2014. március 15. elõtt alapított cégeknek nem, vagy csak hosszabb átmenti idõ eltelte után kell majd megfelelnie az új tõkekövetelményeknek. Ekkor reális esélye van annak, hogy a cégalapítást fontolgatók jelentõs része anyagi okokból még az új Ptk. hatályba lépése elõtt megalapítja a vállalkozását. Az új Ptk. gazdasági élet szereplõire gyakorolt tényleges hatását nagyban befolyásolja majd a normaszöveg bíróságok általi értelmezése és alkalmazása is. Az új kódexben szerepelne egy olyan rendelkezés, amely azt szabályozza, hogy a cégek tagjai az új Ptk. jogi személyekre vonatkozó rendelkezéseitõl eltérhetnek-e. Ebben a kérdésben az új Ptk. szokatlan megoldást alkalmaz.

A fõszabály szerint az eltérés megengedett, a fõszabály alóli kivételek azonban nem pontosan rögzítettek. Az új Ptk. szerint a jogi személy tagjai, illetve alapítói az egymás közötti és a jogi személyhez fûzõdõ viszonyuk, valamint a jogi személy szervezetének és mûködésének szabályozása során a létesítõ okiratban eltérhetnek a törvényben írtaktól. Kivétel ez alól a fõszabály alól, azaz a jogi személy tagjai illetve alapítói nem térhetnek el az új Ptk.-ban foglaltaktól abban az esetben, ha az eltérést az új Ptk. tiltja vagy az eltérés a jogi személy hitelezõinek, munkavállalóinak vagy a tagok kisebbségének a jogait nyilvánvalóan sérti, vagy a jogi személy törvényes mûködése feletti felügyelet érvényesülését akadályozza.

Olyan vélemény is van, amely szerint ezen "gumiszabály" alapján kérdéses, hogy egyáltalán kötelezõ érvényû-e a minimum hárommillió forintos törzstõkére vonatkozó szabály, vagy ettõl is el lehet térni (lefelé) a társasági szerzõdésben. Vikor Orsolya úgy véli: minimum tõkekövetelményt támasztani a jogszabályban akkor van értelme, ha az mindenkire kötelezõ, eltérési lehetõség nélkül. Ennél az általános érvnél is fontosabb azonban, hogy a minimumtõke-követelmény hitelezõvédelmi célokat szolgál - fûzte hozzá.

Egy bíróság vita esetén nagy valószínûséggel úgy foglalna állást, hogy a minimum tõkekövetelménytõl való eltérés a korlátolt felelõsségû társaság hitelezõinek a jogait nyilvánvalóan sértené, és ezért az eltérés nem megengedett. Azaz nem lehet hárommillió forintnál alacsonyabb törzstõkével korlátolt felelõsségû társaságot alapítani. Ugyanakkor a minimumtõke-szabály mellett nem szerepel az új Ptk.-ban olyan kitétel, ami az ettõl való eltérést kategorikusan megtiltaná. Ilyen kifejezett tilalom hiányában pedig vita esetén a jogalkalmazón, azaz a bíróságon fog múlni, hogyan ítéli meg az eltérési lehetõség kérdését - fejtette ki a szakértõ.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!