2024. április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma.
 
Az Alaptörvény változása érintheti a családi pótlékotForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2013-03-20 11:00:52
Az új Alaptörvény ugyanis kimondja, hogy a család alapja a házasság és a szülõ-gyermek viszony. Ennek alapján az élettársak akkor sem tartoznak egy családba, ha közös gyermekük van. Ez esetben kvázi egyedülállókként nevelik a gyermeküket. Így pedig emelt összegû családi pótlékra lennének jogosultak.

Az Alaptörvény negyedik módosításának egyik sarkalatos pontja, hogy jelentõsen leszûkíti a család fogalmát. Az Alaptörvény Alapvetés L cikk (1) bekezdésének jelenleg még hatályos rendelkezése szerint "Magyarország védi a házasság intézményét, mint férfi és nõ között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját". Ez a rendelkezés a módosítás nyomán egy új mondattal egészül ki, amely leszögezi, hogy "a családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülõ-gyermek viszony".

Az összes kormánypárti képviselõ által aláírt módosítást azzal indokolják, hogy annak célja megerõsíteni "a társadalmi alapintézménynek minõsülõ család alaptörvényi szintû védelmét a történelmi hagyományoknak megfelelõen".

Az új Alaptörvényben lefektetett alapvetés szerint tehát a különnemû élettársak, illetve az azonos nemû bejegyzett élettársak akkor sem alkotnak majd egy családot, ha gyermeket nevelnek. Az élettársak közös gyermeke a közös halmazba, de két külön családhoz tartozik majd az egyik, illetve a másik szülõjével, de hárman együtt nem lesznek egy család.

Mindezek nyomán felmerül a kérdés, hogy mi alapján minõsíthetõ valaki nem egyedülállónak akkor, ha élettársa van, de két különbözõ családhoz tartoznak. A családok támogatásáról szóló törvény szerint az a személy számít egyedülállónak, aki hajadon, nõtlen, özvegy, elvált, házastársától külön él és nincs élettársa.

Figyelmesen olvasva a sorokat azt a paradoxont is felfedezhetjük, hogy miközben az Alaptörvény szerint az is családban élõnek számít, aki nem vált el, de külön él a házastársától, a családok támogatásáról szóló törvény egyedülállónak minõsíti. Az élettársak ellenben az Alaptörvény szerint nem tartoznak egy családhoz, a családok támogatásáról szóló törvény szerint viszont nem minõsülnek egyedülállónak. Az egyedülállók emelt összegû családi pótlékot igényelhetnek.

A családi pótlék havi összege

a) egygyermekes család esetén 12 200 forint,

b) egy gyermeket nevelõ egyedülálló esetén 13 700 forint,

c) kétgyermekes család esetén gyermekenként 13 300 forint,

d) két gyermeket nevelõ egyedülálló esetén gyermekenként 14 800 forint,

e) három- vagy többgyermekes család esetén gyermekenként 16 000 forint,

f) három vagy több gyermeket nevelõ egyedülálló esetén gyermekenként 17 000 forint,

g) tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket nevelõ család esetén, valamint a gyermekotthonban, javítóintézetben, büntetés-végrehajtási intézetben vagy szociális intézményben élõ, továbbá nevelõszülõnél, hivatásos nevelõszülõnél elhelyezett tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek után 23 300 forint,

h) tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket nevelõ egyedülálló esetén a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek után 25 900 forint,

Vagyis például egy három gyermeket egyedülállóként nevelõ szülõ havonta 3 ezer forinttal, éves szinten 36 ezer forinttal több családi pótlékra jogosult, mint ha nem egyedülálló. Még nagyobb a különbség, ha egy élettársi kapcsolatban az egyik szülõnek egy, a másiknak pedig kettõ vér szerinti gyermeke van. Egy gyermeknél havonta 1 500, két gyermeknél pedig 3 000 forint a különbség az egyedülállóknak, illetve a nem egyedülállóknak járó családi pótlék összege között. Vagyis a két szülõ havonta összesen 4 500, éves szinten 54 000 forinttal több állami támogatást vehet igénybe akkor, ha úgy nyilatkoznak, hogy egyedülállóként nevelik a gyermekeiket. Kettõ-kettõ, összesen négy gyermek esetén pedig már 6 ezer, éves szinten 72 ezer forint az eltérés.

A családi pótlékra jogosultnak 15 napon belül be kell jelentenie az igényelbíráló szervnek minden olyan tényt, adatot, amely az ellátásra jogosultságát vagy annak összegét érinti. A törvény végrehajtási rendelete csak azt írja elõ, hogy be kell jelenteni az egyedülállóságot meghatározó körülmény megszûnését. Az egyedülállóságot csak akkor kell igazolni, ha a keretes írásunkban közölt okok miatt számít valaki annak.

A Magyar Államkincstár honlapján közzétett tájékoztató szerint az ellátásra jogosult családi állapotában, élettársi kapcsolatában bekövetkezett változást, továbbá - ha az adatváltozás házasságkötésre, új bejegyzett élettársi vagy élettársi kapcsolat létesítésére tekintettel következett be - a házastárs, bejegyzett élettárs vagy élettárs természetes személyazonosító adatát be kell jelenteni.

Hiába erõlködött az ombudsman és az Alkotmánybíróság

Az Alkotmánybíróság tavaly decemberben hozott határozatában Alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a család fogalmának a családok védelmérõl szóló törvényben foglalt meghatározását. Szabó Máté, az alapvetõ jogok biztosa kezdeményezte a családok védelmérõl szóló törvény (Csvt.) alkotmányossági vizsgálatát. Az ombudsman azt kérte, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg a család fogalmának a Csvt.-ben foglalt meghatározását, mivel az a társkapcsolatok közül kizárólag a házasságot ismeri el a család alapjaként. A törvény a családot a természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségét megvalósító olyan kapcsolatrendszerként határozta meg, amelynek alapja egy férfi és egy nõ házassága, az egyenesági rokoni kapcsolat, vagy a családba fogadó gyámság.

A taláros testület megállapította, hogy a Csvt.-ben foglalt családfogalom az Alaptörvényhez képest leszûkítõ definíciót ad, ezért megsemmisítette a rendelkezést. A jelenleg még hatályos Alaptörvénybõl ugyanis nem következik, hogy az azonos célra irányuló, kölcsönös gondoskodáson alapuló, tartós érzelmi és gazdasági életközösségekre (például az egymás gyermekeirõl gondoskodó és õket felnevelõ élettársakra, a közös gyermeket nem vállaló, vagy olyan különnemû élettársakra, akiknek egyéb körülmények miatt közös gyermeke nem lehet, az özvegyekre, az unokájukat felnevelõ nagyszülõkre, a testvérük vagy más rokonuk gyermekérõl gondoskodó személyekre) ne vonatkozna ugyanúgy az állam intézményvédelmi kötelezettsége - hangsúlyozta határozatában az Alkotmánybíróság.

A döntés megnyithatta volna a kaput az élettársi kapcsolatban élõ nagycsaládos szülõk elõtt, hogy a házasságban élõkkel azonos mértékû családi adókedvezményt vehessenek igénybe a közösen nevelt gyermekeik után. Két év alatt 1 millió 764 ezer forintot is veszíthettek azok a háromgyermekes mozaik családok, amelyekben az apa és az anya nem házasságban, hanem élettársi kapcsolatban él. Az adóhatóság és a nemzetgazdasági tárca értelmezése szerint ugyanis a közösen nevelt gyermekek után csak akkor jár az emelt összegû, kedvezményezett eltartottanként 33 ezer forintos adókedvezmény, ha a szülõk házastársak. Ha viszont élettársi kapcsolatban élnek, akkor mindkét szülõ csak a saját gyermekei után jogosult az adókedvezményre.

A kormány 2011 februárjában megígérte - az akkori kormányszóvivõ, Nagy Anna nyilatkozatán keresztül -, hogy még abban a hónapban a parlament elé kerül a szükséges törvénymódosítás, s a három- vagy többgyermekes élettársak akár már az áprilisi fizetésükbõl igénybe vehetik az emelt összegû családi kedvezményt. A törvénymódosítási javaslatot azóta sem készítette el az NGM.

A nagyszülõk és unokáik nem alkotnak egy családot

A kétharmados parlamenti többség viszont ahelyett, hogy tágította volna a család fogalmát, módosította az Alaptörvényt, és az alkotmányba betonozta a szûkre szabott családfogalmat. Ráadásul még kisebb kör számít majd családnak, hiszen a Csvt. megsemmisített passzusa szerint az egyenesági rokoni kapcsolat is családnak minõsült volna.

Egyenesági a rokonság lényegében azok között áll fenn, akik közül az egyik ember a másiktól származik. Nemcsak a szülõk és gyermekeik, hanem a nagyszülõk, dédszülõk, ükszülõk, illetve az unokáik, dédunokáik, ükunokáik is egyenesági rokonok. Ezzel szemben az új Alaptörvény az egyenesági rokoni kapcsolatok közül csak a szülõ-gyermek viszonyt tekinti a családi kapcsolat alapjának.

Nem egyenesági rokonok a testvérek, noha vér szerinti rokonaik egymásnak. Az örökbefogadás viszont egyenesági rokonságnak számít, pedig az nem vér szerinti rokonság. Ha valaki apasági nyilatkozatot tesz, akkor is egyenesági rokona lesz a születendõ gyermeknek, ha nem õ a genetikai szülõ.

Az új Alaptörvény szerint tehát a jövõben az egyenesági rokonok közül csak a szülõ és a gyermeke (ideértve az örökbe fogadott, valamint az apasági nyilatkozatban elismert gyermeket is) alkotnak majd egy családot. Emellett a házastársi közösség is családnak számít, abban az esetben is, ha a felek nem élnek együtt.

Az Alaptörvény módosítása a kihirdetését követõ hónap elsõ napján lép hatályba. Vagyis ha még márciusban aláírja a köztársasági elnök (márpedig erre minden esély megvan, hiszen Áder János szerdán bejelentette, nincs más választása, mint aláírni a törvényjavaslatot, mivel abba beleírták a jogalkotók, hogy alá kell írnia), és megjelenik a Magyar Közlönyben, akkor április 1-jétõl lesz érvényes.

Kik számítanak még egyedülállónak?

A családi pótlék összegének megállapítása szempontjából egyedülállónak kell tekinteni azt a szülõt, gyámot is, aki saját maga, illetve akinek a házastársa, élettársa

a) közoktatási intézmény tanulója, felsõoktatási intézmény elsõ oklevelet szerzõ hallgatója és jövedelme nincs,

b) vakok személyi járadékában vagy fogyatékossági támogatásban részesül,

c) megváltozott munkaképességû személyek ellátásában részesül és egyéb jövedelme nincs,

d) nyugellátásban, korhatár elõtti ellátásban, szolgálati járandóságban, balettmûvészeti életjáradékban vagy átmeneti bányászjáradékban részesül, feltéve, ha nyugdíjának, ellátásának összege nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét, és egyéb jövedelme nincs,

e) idõskorúak járadékában, rokkantsági járadékban, hadigondozási járadékban részesül, és egyéb jövedelme nincs, illetve az aktív korúak ellátására való jogosultságát megállapították,

f) a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, és jövedelme nincs.

A tavaly október, Magyar Államkincstártól közölt adatok szerint a családi pótlék kifizetések így alakultak: egy gyermek után összesen 194 725-en, két gyermek után 81 849, három, illetve több gyermek után pedig 36 392 igénylõ kérte egyedülállóként a pótlékot. Nem egyedülállóként egy gyermek esetén összesen 391 230, két gyermek után 314 395, három vagy több gyermek esetén pedig 135 430 szülõ részére fizetett családi pótlékot a kincstár. Vagyis az egy gyermekeseknek az egyharmada, a kétgyermekeseknek, valamint a három-, illetve többgyermekeseknek pedig az egyötöde most is egyedülállóként veszi fel a családi pótlékot. A 2011. évi népszámlálás elõzetes adatai szerint ugyanakkor ma a gyermekek több mint 40 százaléka házasságon kívül születik.

Hozzászólások
Beküldte: Nika (2013-04-03 17:43:24)

Nem igázán értem ezt az egész változást, 10-éve élünk együtt, 8-éves a lányunk. Akkor mostantol nem számitunk egy "családnak"???? Amikor megszületett apasági nyilatkozat kellett hogy a nevét felvehesse a gyermek /anyakönyv/ Mostani helyzet szerint én molyen összegü családipótlékra vagyok jogosult? Nem nevelem egyedül de mivel van egy olyan CSAVAR a törvényben hogy mi már nem számitunk egy családnak akkor minek mondhatom a kapcsolatunkat? Milyen összegü csp-fogunk kapni ezekután? Eddig a Banki hitelnélis meg kellett jelölni a családi állapotát ezekután mit irjak ebbe a részbe? Hol kapok bövebb tájékoztatást a kérdéseimre, mert szerintem sok együtt élõ párok vannak akik szintén tanácstalanok ebben a témában. Ez miattén nem fogok össsze házasodni eddig ez igy müködött és nem volt jogilag gondunk.

Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!