Az ingó vagyontárgyak átruházására vonatkozó adózási szabályok módosítása indokolt volt, és egyben nagyon idõszerû is. A korábbi szabályozás nem volt összhangban az általános forgalmi adóval, és ez sok esetben jogbizonytalanságot okozott. Ugyanakkor az utóbbi években ugrásszerûen megnõtt a használt ingóságok kereskedelme. Sokan látogatják az online piactereket, ahol minden elképzelhetõ és elképzelhetetlen használt vagy új dolog megvásárolható, a gyûjtõk cserélhetnek és „kincsekre vadászhatnak”. Itt viszonylag gyorsan pénzzé lehet tenni a felesleges holmikat, tehát ez kiegészítõ kereseti forrást vagy akár megélhetést is biztosít az eladónak. A többé-kevésbé használt holmikkal való kereskedés terjedése a gazdasági szükségszerûség mellett a fiatalok körében elterjedt divatirányzatoknak (retro, vintázs) is betudható. Ezért az internetes adásvétel mellett reneszánszukat élik a bolhapiacok is. Azonban sokan nem is gondolnak arra, hogy az online vagy valódi piacokon folytatott „kereskedelemnek” adózási következménye is lehet. Pedig az adóhatóság folyamatosan figyelemmel kíséri ezeket a piacokat is.

Az ingó vagyontárgy fogalmát a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja-tv.) 3. § 30. pontja indirekt módon határozza meg. Az értelmezõ rendelkezésben említett kivételekkel ingó vagyontárgynak kell tekinteni minden olyan dolgot, amely nem minõsül ingatlannak. A meghatározás alapján nem tekinthetõ ingó vagyontárgynak a fizetõeszköz, az értékpapír, valamint a föld tulajdonosváltozása nélkül értékesített lábon álló (betakarítatlan) termés, termény. Például, ha a magánszemély nem a tulajdonában lévõ erdõterületet, hanem az azon lévõ „lábon álló” fát értékesíti, akkor a megszerzett bevétele jogcím szerint nem ingó vagyon értékesítésébõl, hanem önálló tevékenységbõl származó bevétel lesz.

Az ingó vagyontárgyak (ingóságok) értékesítésével összefüggésben személyi jövedelemadó, valamint – ha az értékesítés önálló tevékenységnek minõsül – egészségügyi hozzájárulás-, illetve általános forgalmi adófizetési kötelezettsége lehet a magánszemélynek.

Az adókötelezettség keletkezését, annak fennállását nem befolyásolja az a körülmény, hogy az eladásra szánt ingóságot újságban, szórólapon vagy interneten hirdetik meg eladásra, és az sem, hogy az adásvétel internetes portálon keresztül, piacon vagy bármely más helyen, például a magánszemély lakásán jön létre.

Ugyanakkor az adókötelezettség jogcímét alapvetõen meghatározzák más egyéb körülmények, például az, hogy a magánszemély milyen célból vásárolta, vagy szerezte meg azt az ingóságot, amelyet eladott.

Gyakori, hogy a háztartásban feleslegessé vált, a család által már nem használt holmik cserélnek gazdát, vagy az egyébként saját használatra vásárolt ingóságait adja el valaki, például azért, mert kisebb lakásba költözik, vagy pénzszûkében van. Ebben az esetben az értékesítésbõl származó bevételbõl az Szja-tv. 58. §-a alapján, az ingó vagyontárgyak átruházására vonatkozó szabályok szerint kell megállapítani az adókötelezettséget. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az értékesítés után minden esetben adót is kell fizetnie a magánszemélynek. Egyfelõl a használt holmikat néhány kivételtõl (pl. mûtárgy, ritka gyûjtemény) eltekintve nem lehet annyiért eladni, mint amennyiért megvásárolták. Így az esetek többségében nem is keletkezik jövedelem. Másfelõl az értékesítés jellegére, elsõdleges céljára tekintettel bizonyos összeghatárig tulajdonképpen „adómentes” a bevétel, illetve a jövedelem.

Az adókötelezettség szempontjából más elbírálás alá esik, ha a magánszemély az ingóságok értékesítését gazdasági tevékenység keretében végzi. Ebben az esetben az értékesítésbõl származó jövedelem után az önálló tevékenységre vonatkozó szabályok szerint kell adózni. A törvényi meghatározás szerint a gazdasági tevékenység tágabb fogalom, mint az üzletszerûség. Ugyanakkor a köznapi beszédben sokszor egymás megfelelõjeként használják ezt a két fogalmat. A könnyebb érthetõség érdekében a cikk további részében is gyakran elõfordul az üzletszerû megjelölés, azonban ez alatt a kifejezés alatt – a fogalmi meghatározás kivételével – mindig gazdasági tevékenységet kell érteni.

Amennyiben a magánszemély olyan dolgokat ad el, amelyeket saját maga készített (pl. kézimunka, ékszer, dísztárgy stb.), akkor megállapítható, hogy a tevékenységének eredményét értékesíti. Ebben az esetben is az önálló tevékenységre vonatkozó szabályok szerint kell az adókötelezettséget teljesíteni.
Elõfordul gyakran az is, hogy az eladott ingóságot (bútort, berendezési tárgyat, gépet stb.) korábban a saját önálló tevékenységéhez használta a magánszemély. Ezekben az esetekben eltérõek lehetnek az adózási szabályok annak függvényében, hogy az adott dolgot kizárólag a tevékenységével összefüggésben használta a magánszemély vagy attól függetlenül is.

Az elõzõektõl eltérõ, speciális adózási szabályok vonatkoznak a fémhulladékok értékesítésére.

Mind a saját készítésû, mind pedig a felvásárolt, összegyûjtött ingó vagyontárgyak értékesítése – az adózó választása szerint – folytatható magánszemélyként vagy vállalkozás keretében. Ha a magánszemély a vállalkozási formát választja, akkor értelemszerûen az egyéni vállalkozókra vonatkozó szabályok szerint kell adóznia.

Nem üzletszerûen folytatott ingóértékesítés

Nem állapítható meg az üzletszerûség, ha a magánszemély a feleslegessé vált, eredetileg saját használatra vásárolt vagy ajándékba kapott, örökölt holmiját alkalomszerûen értékesíti. Az ingóságok rendszeres értékesítése sem alapozza meg feltétlenül az üzletszerûséget. Lehetséges, hogy a szülõk rendszeresen és folyamatosan értékesítik egy internetes oldalon a gyerekek kinõtt ruháit, cipõit. Ezeket a holmikat nem azzal a céllal vásárolták meg, hogy a késõbbiekben értékesítsék, hanem azért, mert a gyerekeknek szüksége volt rá. Az, hogy a kinõtt holmikat rendszeresen eladják, nem jelent gazdasági tevékenységet. Más lenne a helyzet akkor, ha más családoktól is összegyûjtenének, esetleg olcsón felvásárolnának a használt ruhákat, és azokat például egy online piactéren saját hasznukra eladnák. Ez az eset már kimeríti a gazdasági tevékenység fogalmát.

Ha az ingó vagyontárgy értékesítése nem üzletszerûen történik, akkor az értékesítésbõl származó jövedelem az Szja-tv. 58. §-ának hatálya alá tartozó – külön adózó – jövedelemnek minõsül.

A jövedelem megállapításánál az eladási árból levonható az ingó dolog megszerzésére fordított összeg, a szerzéssel és eladással kapcsolatosan felmerült, igazolt költség és az ingó vagyontárgy értékét növelõ beruházás (értéknövelõ beruházás) költsége. Nem vonhatók le viszont azok a költségek, amelyeket (például a vállalkozói tevékenységével összefüggésben) korábban költségként már elszámolt a magánszemély.

Amennyiben az értékesített ingó vagyontárgy a házastársak vagy más magánszemélyek közös tulajdonát képezte, akkor – a tulajdonosok eltérõ rendelkezése vagy a tulajdonjogi korlátozások hiányában – az értékesítésbõl származó jövedelmet a tulajdonostársaknak a tulajdoni hányaduk arányában meg kell osztaniuk.

Az ingó vagyontárgy értékesítésébõl származó bevétel alatt minden olyan bevétel értendõ, amelyet a magánszemély az átruházásra tekintettel megszerez.

Így bevételként kell figyelembe venni az eladási árat, vagy például csere esetén a cserébe kapott dolognak a szerzés idõpontjára megállapított szokásos piaci értékét. Az ingó vagyontárgy gazdasági társaság vagy más cég részére nem pénzbeli hozzájárulásként történõ szolgáltatását (apportként történõ bevitelét) is értékesítésnek kell tekinteni. Apportálás esetén a vagyontárgynak a társasági szerzõdésben vagy más hasonló okiratban meghatározott értéke minõsül bevételnek.

Nem tekinthetõ viszont ingó értékesítésbõl származó bevételnek az az összeg, amelyet az ingó vagyontárgy értékesítésének idõpontjában érvényes szokásos piaci áron felül kap a magánszemély. Ez az összeg – mint egyéb jövedelem – az összevont adóalapba tartozó jövedelemként adóköteles.

Például, ha a magánszemély a gépkocsiját 4 millió forint könyv szerinti értéken apportként beviszi egy gazdasági társaságba, miközben a jármû piaci értéke 2,5 millió forint, akkor a 4 millió forintból csak 2,5 millió forintot lehet ingó értékesítésbõl származó bevételként bevallani, az 1,5 millió forintot pedig az összevont adóalapba tartozó egyéb bevételként kell szerepeltetni a bevallásban.

Az ingó vagyontárgy szokásos piaci értékét az Szja-tv. 3. § 9. pontjában foglaltak figyelembevételével kell megállapítani.

Megszerzésre fordított költség címén levonható a bevételbõl:

• a vásárlásról szóló szerzõdés, számla, nyugta, elismervény stb. szerinti érték,
• cserébe kapott dolog esetében a csereszerzõdésben rögzített érték,
• örökléssel szerzett ingóság esetén a hagyatéki eljárásban megállapított érték,
• ajándék esetén az illetékkiszabás alapjául szolgáló érték,
• illetékkiszabás hiányában, a szerzéskori szokásos piaci érték,
• a külföldrõl behozott ingóságok esetében a vám megállapításánál figyelembe vett érték és a megfizetett vám költsége,
• a vámkezelés alá nem esõ ingó dolog esetében a számla szerinti, forintra átszámított érték.

Amennyiben az ingóság megszerzésére fordított összeg az elõzõekben leírtak szerint nem állapítható meg, akkor a bevétel 25 százaléka minõsül jövedelemnek. Ebben az esetben a bevételt – a levont 75 százalékon felül – semmilyen más jogcímen nem lehet csökkenteni.

Az Szja-tv. 3. § 32. pontja szerint értéknövelõ beruházásnak tekintendõ az ingó vagyontárgy szokásos piaci értékét növelõ, igazoltan felmerült olyan ráfordítás (kiadás), amely annak eredeti használhatóságát növeli, javítja és/vagy az átruházást megelõzõ 12 hónapon belül és az átruházásról szóló szerzõdés szerinti bevételnek az 5 százalékát meghaladó mértékben az eredeti használhatóságának megõrzése, helyreállítása céljából történt.

Az ingó vagyontárgyak értékesítésébõl származó jövedelem után 16 százalékos mértékû személyi jövedelemadót kell fizetni. A jövedelmet egészségügyi hozzájárulás (eho) nem terheli. Az adót a magánszemélynek az adóbevallásában kell megállapítania és az adóbevallás benyújtására elõírt határidõig megfizetnie. Így szól a szabály abban az esetben is, ha a magánszemély kifizetõtõl szerezte a jövedelmét.

2012. január 1-jén lépett hatályba az a szabály, amely szerint az adóévben megszerzett 600 ezer forintot meg nem haladó bevételbõl nem kell jövedelmet megállapítani. Amennyiben 600 ezer forintnál több bevétele volt a magánszemélynek, akkor az adóévben megszerzett összes bevétel alapján kell a jövedelmét kiszámolnia. Azonban nem kell az adót megfizetni és bevallani, ha az adóévre megállapított jövedelem összege nem haladja meg a 200 ezer forintot. Ha ennél több jövedelmet szerez ingóértékesítésbõl a magánszemély, akkor is csak a 200 ezer forint feletti rész után kell a személyi jövedelemadót megfizetni. Ez utóbbi esetben a teljes jövedelmet be kell ugyan vallani, de az adóból 32 ezer forintot (a 200 ezer forint 16 százalékát) nem kell megfizetni.

Az önálló tevékenységbõl származó jövedelemre vonatkozó szabályok szerint kell az adókötelezettséget teljesíteni az ingóságok eladásából származó jövedelem után, ha az értékesítés a törvényben meghatározott gazdasági tevékenység keretében történik.Üzletszerûen folytatott ingóértékesítés

Az Szja-tv. 3. § 46. pontja szerint abban az esetben valósul meg a gazdasági tevékenység, ha a magánszemély a tevékenységet üzletszerûen, illetõleg tartósan vagy rendszeres jelleggel folytatja, feltéve, hogy a tevékenysége ellenérték elérésére irányul vagy azt eredményezi, és a tevékenység végzése független formában történik. Ez a meghatározás, és ennek alapján a gazdasági tevékenység megítélése összhangban van az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvénnyel (továbbiakban: Áfa-tv.).

A gazdasági tevékenység adójogi minõsítése szempontjából nincs jelentõsége annak, hogy az ténylegesen eredményes, illetve jövedelmezõ-e. Érdektelen tehát, hogy a ráfordítások milyen mértékûek, illetve hogy meghaladják-e a bevételeket.

A gazdasági tevékenység megvalósulásának további feltétele, hogy a magánszemély tevékenységét üzletszerûen vagy tartósan, rendszeresen folytassa. Üzletszerûnek tekinthetõ a tevékenység, amennyiben a személy megélhetésében nem elhanyagolható mértéket képvisel. Az üzletszerûség vizsgálata során az értékesített tétel mennyiségét, az értékesítés körülményeit, valamint az életszerûségét kell figyelembe venni.

Rendszeresség esetén nem feltétel, hogy a személy árrés elérése céljából értékesítsen, az értékesítések ismétlõdése már adóalannyá teheti.

A tevékenység minõsítését az sem befolyásolja, hogy azt a magánszemély fõ-, melléktevékenységként, vagy esetleg hobbiként végzi.

Összegezve a leírtakat elmondható, hogy az eset összes körülményét figyelembe véve kell, illetve lehet egy adott tevékenységrõl megállapítani, hogy az gazdasági tevékenységnek minõsül-e vagy sem. Ezt bizonyítja az elõzõ pontban a használt gyermekruhák értékesítésével kapcsolatosan leírt példa. További példaként lehetne említeni a lomtalanításokon összegyûjtött, még használható ingóságokat. Ha ezeket a holmikat azért gyûjti össze rendszeresen a magánszemély, hogy azután értékesítse, akkor ezzel folyamatosan bevételhez juthat, adott esetben a megélhetését is ez biztosítja, így bizonyosan megállapítható a gazdasági tevékenység.

Ha a gazdasági tevékenység megvalósul, a magánszemélynek – az áfa alanyaként – be kell jelentkeznie az adóhatósághoz. Amennyiben az értékesítés ellenértéke éves szinten nem éri el a 6 millió forintot, alanyi adómentesség választására lehet jogosult a magánszemély. Az alanyi adómentesség választására jogosító feltételekrõl az Áfa-tv. 187–188. §-ai rendelkeznek.

Fontos szabály, hogy az alanyi adómentesség idõszaka alatt is fennáll a számla-, illetve bizonylatkiállítási kötelezettség, de ilyen esetben az értékesítésekrõl kiállított számlán (nyugtán) áthárított áfa értelemszerûen nem tüntethetõ fel.

A bejelentési kötelezettség elmulasztása esetén mulasztási bírságot szabhat ki az adóhatóság. A bejelentés elmulasztása esetén utólag – az adóhatósági ellenõrzés
során – már nem választható az alanyi adómentesség.

Az üzletszerû ingóértékesítésbõl származó jövedelem után az önálló tevékenységbõl származó jövedelemre vonatkozó szabályok szerint kell az adót megfizetni, ugyanakkor az adó alapjául szolgáló jövedelmet az Szja-tv. 58. §-a, vagyis a nem üzletszerû ingóértékesítésnél leírt szabályok szerint kell kiszámítani. Így az értékesített vagyontárgy megszerzésére, értékének növelésére fordított kiadások abban az esetben is levonhatók a bevételbõl, ha azok az értékesítés adóévét megelõzõen merültek fel. Továbbá az a szabály is alkalmazható, mely szerint nem keletkezik adókötelezettség (nem kell jövedelmet megállapítani), ha a bevétel összege az adóévben nem haladja meg a 600 ezer forintot.

Tekintettel arra, hogy az üzletszerû ingóértékesítésbõl származó jövedelem, mint önálló tevékenységbõl származó jövedelem az összevont adóalapba tartozik, az után 27 százalékos mértékû ehót is kell a magánszemélynek fizetnie. A megfizetett ehót viszont nem tudja költségként elszámolni, mivel a jövedelmét nem az Szja-tv. 3. számú melléklete, hanem az 58. § rendelkezései szerint állapítja meg. Ez a jogszabályhely nem említi az elismert költségek között a megfizetett ehót, valószínûleg azért, mert a nem üzletszerû értékesítések esetén nincs ilyen fizetési kötelezettsége a magánszemélynek

Az Szja-tv. 29. §-a szerint, ha az összevont adóalapba tartozó jövedelem után a 27 százalékos mértékû ehót a magánszemélynek kell megfizetnie, és azt költségként nem számolhatja el (nem is térítik meg a részére), akkor a megállapított jövedelem 78 százaléka tekintendõ az adó alapjául szolgáló jövedelemnek.

Mindezek alapján, az üzletszerû értékesítést folytató magánszemély az 58. § szerint megállapított jövedelmének 78 százaléka után fizet személyi jövedelemadót és ehót.

Fontos tudni, hogy a magánszemélytõl (nem kifizetõtõl) megszerzett bevétel után az értékesítõ magánszemélynek kell az adóelõleget megállapítani és negyedévente, a negyedévet követõ hónap 12. napjáig megfizetni. A jövedelmet terhelõ ehót is eddig az idõpontig kell – elõlegként – megfizetni.