2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Figyelem! Változnak a szabadságolási szabályokForrás: napi.hu
Utolsó módosítás: 2013-05-23 09:58:02
  A parlament elé került a tavaly elfogadott és már részben életbe lépett új Munka törvénykönyvének korrektúrája, amely visszaadja a munkavállalóknak a korábban megszokott jogokat a szabadságolásban.  

Az új Munka törvénykönyvével (Mt.) kapcsolatos szabadságolási szabályok az idén januárban léptek életbe, számos bonyodalmat eredményezve. Így fordulhatott elõ, hogy a jogszabály alapján a szabadság ideje alatt járó távolléti díj összege nagyban függött attól, hogy mely hónapban menne szabadságra a munkavállaló: egy rövid hónapban abszolvált pihenés akár ezer forintokkal is megrövidíthette a fizetést. Bár a kormány már az év elején jelezte, hogy nem állt szándékában a szabadságolás idejére járó javadalmazás átalakítása, a bizonytalan jogi helyzetet csak most rendezik egy átfogó törvénymódosításban.

A kormány a múlt héten terjesztette a parlament elé azt a salátatörvényt, amely többek között kimondaná, hogy a havibéres munkavállaló esetén a távolléti díj összege igazodjon az adott hónap általános munkarend szerinti munkanapjainak számához, azaz távollét esetén a munkabér ne változzon az adott hónap munkanapjainak számától és a távollét idõtartamától függõen. A betegszabadság idejére járó díj kiszámításai is hasonlóan alakul - vagyis a rendes szabadság idejére járó távolléti díj - 70 százalékos - részét kell biztosítani - függetlenül az adott hónap munkanapjainak számától, természetesen csak abban az esetben, ha nem táppénzen van az illetõ.

A szabadság kiadására vonatkozó azon szabályt is módosítják, amely biztosítja, hogy a munkavállaló naptári évenként egy alkalommal, legalább tizennégy egybefüggõ napra mentesüljön a rendelkezésre állási és a munkavégzési kötelezettség
alól - vagyis ha kívánja, legalább két hétet egyhuzamban szabadságon tölthessen. Az Mt. erre megadja a jogot, ám más kérdés, hogy a valósában milyen gyakorlatot alkalmaz a munkaadó. A most beterjesztett javaslat azt is rögzíti, hogy a munkavállalót a rendkívüli munkaidõben járó 50 százalékos bérpótlék a rendes munkaidõre járó munkabérén felül illeti meg. Egyértelmûvé teszi továbbá, hogy a munkavállalót vasárnapi munkavégzés esetén a bérpótlék akkor illeti, ha az rendkívüli munkavégzésnek minõsül, vagyis nem állandó üzemû cégnél dolgozik.

A javaslatot várhatóan júniusban fogadja el a parlament.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!