Mit szólna hozzá, ha ezentúl nem kellene dolgoznia, mégis minden hónapban keresne annyit, hogy megélhet belõle? -  a kérdés nem egy új átverõs álláshirdetés, hanem a Nyugat-Európában is rendkívül népszerû, és Magyarországon is egyre terjedõ újbalos slágertéma, az alapjövedelem híveinek komoly felvetése.

A közösségi oldalakon, vírusvideókban, körlevelekben, aláírásgyûjtõ íveken terjedõ elképzelésnek számos támogatója van világszerte, és noha egységes koncepcióról korai lenne beszélni, a mozgalom gyökere mindenhol ugyanaz: járjon pénz alanyi jogon.

Hitviták kereszttüzében

Maga a gondolat nem új, az elmúlt kétszáz évben különbözõ neveken már számtalanszor felmerült, az Egyesült Államokban a 70-es évek elején volt különösen népszerû, az Európai Unióban pedig - különösen Németországban - a közéleti viták egyik meghatározó témája lett az utóbbi években.

„A garantált alapjárandóság, az emberi méltóság elvehetetlen jogán mindenkit megillet! Ezt az egyértelmû tény összefüggést, nem lehet nem megérteni” - írják az egyik fórumon, ahol a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetéséért kampányolnak. A kérdés, hogy az emberi méltóság pontosan mire jogosít fel, miért osszon pénzt az állam függetlenül attól, hogy valaki dolgozik-e vagy sem, rászorul-e, vagy jómódban él, pályakezdõ, vagy nyugdíjas - mindez messzire vezet.

A háttérben ideológiai viták állnak: ki mit gondol az állam szerepérõl, mit tekintünk igazságosnak, hogyan határozzuk meg a méltányosság és az egyenlõség fogalmát. Ha fel is tesszük, hogy a magyar lakosság gazdasági gondolkodástól nem áll távol a jóléti állam koncepciója, az alapjövedelem intézménye pedig jól illeszkedik ehhez az alapálláshoz, még akkor is marad egy komoly kérdés.

Mégis mibõl?

Erre persze rögtön vissza is kérdezhetnénk: mit mibõl? Nagyjából ugyanis ahány alapjövedelem hívõ van a világon, csaknem annyi különbözõ koncepció kering, egyes verziói szinte biztosan megvalósíthatatlanok és államcsõdhöz vezetnének, más megoldások pedig minden gond nélkül kivitelezhetõk, de nem hoznának érezhetõ változást.

Általánosságban tehát nehéz lenne bármit is számolni, az alapjövedelem definíciója önmagában nem tartalmazza, hogy annak elégségesnek kellene lennie az alapvetõ szükségletek kielégítésére, lehet több, vagy kevesebb annál. Az sem feltétel, hogy az alapjövedelemnek a meglévõ szociális ellátórendszerbe kellene lépnie, vagy azt kellene felszámolnia. A különbözõ ötletekben az egyetlen közös pont, hogy kellene egy olyan, rendszeres állami, általános juttatás, amely nem kötõdik munkához, alanyi jogon jár.

Fotó: Daily Herald Archive

Ami tuti csõd

Vegyünk egy konkrét példát. Az egyik magyarországi változat 120 ezer forintot adna minden embernek, a német Werner Götz-féle alapjövedelem-modell alapán pedig azt mondják, ennek finanszírozását a fogyasztási adók megemelésébõl kellene elõteremteni, miközben a munkát terhelõ adókat teljesen meg kell szüntetni. (Emögött gyakran az az érvelés áll, hogy az emberi munka a rárakódó adtóterhek miatt versenyhátrányba kerül a gépesített technológiákkal szemben, ezt a hátrányt pedig úgy lehet ledolgozni, ha az emberi munka után nem kell adózni.)

9,9 millió magyarral számolva ez 1188 milliárd forintos állami kiadást jelentene havonta, éves szinten pedig 14 256 milliárdos kiadást, 340 milliárddal többet, mint amennyit 2012-ben az államkasszából a közöskassza.hu adatai szerint összesen költöttünk. Ha mindezek mellé még a munkát terhelõ, a költségvetésnek tavaly 2916 milliárdos bevételt jelentõ adókat és járulékokat is megszüntetjük - mint ahogyan azt a koncepció hívei követelenék - az összességében azt jelenti, hogy gazdaságpolitikai újításunkkal sikerült egy 17 172 milliárd forintos lyukat ütni a büdzsén. Ez durván egy a GDP 60 százalékát jelentõ kiigazítási igényt jelent, egy ekkora rést nagyjából egy hússzor akkora csomaggal kellene betömni, mint amekkora a három Matolcsy-csomag volt tavaly összesen.

A szegényeknek fájna a legjobban

A már így is rekordmagas, és a boltosokat csalásra csábító 27 százalékos áfa és magas jövedéki adókulcsok mellett is csak 3889 milliárd jött be tavaly összesen fogyasztási adókból, 150 százalékos áfakulcs sem lenne elég, hogy a havi 120 ezres alapjövedelmet kompenzálja. De hiába gondolkodunk akár a vagyoni típusú adók emelésén, akár a cégek nagyobb sarcolásán, nem nehéz belátni, az ötlet ebben a formában több kárt okozna, mint hasznot. A megugró infláció a szegényeket sújtaná a legjobban, miközben az ország versenyképessége is drámaian romlana, már ha nem jelentene azonnali gazdasági összeomlást.

Nem sokkal csábítóbb az alapjövedelem-hívõk másik ágának elképzelése sem, akik a fogyasztási adók helyett nagyobb részt inkább a munkát terhelõ adókat növelnénk, fõleg a magasabb jövedelmûek kárára. Egyre kevesebben tartanának el egyre többeket, és minél kevesebben dolgoznak, annál magasabb adókat kellene pakolni az egyre kevesebb munkásra, egy idõ után nem maradna senki, aki adózott munkát vállal, vagy olyan, aki adózott munkást foglalkoztat az országban - tehát megint csak eljutnák a totális csõdhöz.

Segély helyett

Ilyen magas alapjövedelmet bevezetni úgy, hogy mindeközben a meglévõ szociális ellátórendszerhez nem nyúlunk, a gyakolatban kivitelezhetetlen, nem véletlen, hogy az alapjövedelem realistább javaslatai nem is errõl szólnak. Egyes elképzelések szerint az alapjövedelem lényegéhez tartozik, hogy az nagymértékben leváltaná a jelenlegi szociális ellátórendszert, nem járna többé sem segély, sem öregségi nyugdíj, mindenki havonta megkapná a fix juttatást és egyénileg gazdálkodna vele.

Akik emellett érvelnek, azt mondják, ha mérlegelés nélkül, mindenkinek kiutalnák a havi pénzét, drámaian lecsökkenne a bürokrácia, és a pénzeket elosztó közvetítõrendszer, csökkennének az adminisztrációs költségek, nem lenne szükség állandó igazolásokra, sorban állásokra és papírokra ahhoz, hogy valaki az államtól juttatást kapjon. Megszûnne ezen kívül a segélyek megbélyegzõ jellege is, senki nem érezné magát a társadalom peremén csak azért, mert segítségre szorul, hiszen a pénz mindenkinek jár. Ráadásul a rendszer így nem lenne finanszírozhatatlan sem, hiszen - némi adóreformmal párosítva - lényegében csak az újraelosztás mostani szerkezete változna meg.

Ez a verzió költségeit tekintve már nem tûnik kivitelezhetetlennek, a közöskassza.hu adatai szerint tavaly 4765 milliárdot költöttünk szociális védelemre, ha ezt az összeget egy az egyben alapjövedelemre költjük, 40 109 forintot oszthatunk szét egyenlõ módon az ország lakosai között.

Ráadásul néhány százmilliárd forintot még a bürokrácián is megspórolhatunk, hiszen nem kellene igazolásokat felmutatni, sorokat kivárni, ügyfélszolgálatokat fenntartani ahhoz, hogy jogosultságunkat igazoljuk, az alapjövedelem alanyi jogon járna mindenkinek.

Ezen kívül az alapjövedelem mellé bevezethetjük az ingatlanadót, a progresszív szja-rendszert, megemelhetjük a céges adókat, kis erõfeszítéssel innen-onnan összeszedhetünk még párszáz milliárdot. Nagyobb kérdés, hogy megéri-e: havi 45-46 ezer forintnál nagyobb alapjövedelmet nem lehetne kiköhögni. Még ha a gyermekeknek nem is adunk pénzt - mert ilyen koncepciók is vannak - és feltesszük, hogy valahogy 5300-5500 milliárdnyi pénzt össze tudunk szedni a költségvetésbõl, 50 ezernél nagyobb havi alapjövedelem akkor sem érhetõ el.

Ezt meg minek?

Ennyi pénz azoknak, akik rászorulnak, kevés, akik meg nem szorulnak rá, felesleges. Egy átlagos nyugdíjas most például 90 ezer felett kap havonta, ennek a felével kellene beérnie ezentúl, ha ilyen formában vezetnék be az alapjövedelmet. Nem véletlenül támadják az elképzelést azzal, hogy rosszul célzott, így rendkívül igazságtalan, kevesebb pénz jutna azokra, akik valóban a társadalom peremén élnek.

Akad olyan szélsõséges elképzelés is, amely szerint az alapjövedelem nem csak a szociális védelemre szánt összegeket váltaná le, hanem az állam tulajdonképpen minden bevételét közvetlenül újraosztaná az emberek között. Magyar viszonylatban ebbõl kijönne nagyjából 117 ezer forint havonta, cserébe nem járna sem állami oktatás, sem egészségügy, még a hadsereg, a rendõrség és a bíróság is megszûnne, hiszen nem lenne mibõl fenntartani.

Ha valaki megbetegszik, elmehet egy magánrendelõbe, ha oktatást akar, magániskolát kell fizetnie, ha utat kell építeni, az emberek összefogására lenne szükség. A bürokrácia ugyan szinte teljesen megszûnne, de ezzel együtt nagyjából Magyarországot is leradírozhatnánk a térképrõl. Érdekes gondolatkísérlet egy középiskolai filozófiaszakkörön, gazdasági koncepciónak viszont kissé ingatag.

Lustává tesz, vagy inspirál?

A másik gyakori ellenérv a garantált alapjövedelemmel kapcsolatban, hogy nem ösztönöz munkára, senki nem akarna dolgozni, ha munka nélkül is meg lehet élni. Kétségtelen, ebbõl a szempontból lehet negatív hatása a mindenkinek járó alapjövedelemnek, védelmezõi azonban úgy vélik továbbra is dolgozna mindenki aki jobb életszínvonalra vágyik, önmagában a havi járandóság nem fojtaná el ezt a vágyat. A munka, és az ezen keresztül megszerezhetõ társadalmi megbecsültség, siker olyan emberi igények, amelyek nem szûnnének meg akkor sem, ha egyébként magához a létfenntartáshoz nem lenne szükség a munkára, több lenne az önkéntes is. Az pedig, hogy mindenki dolgozzon, szerintük eleve nem elvárható, hiszen a technológiai fejlõdés hatására egyre kevesebb emberi munkaerõre van szükség.

Akárhogy is kalkulálunk, valamelyik társadalmi réteg biztosan vesztese lenne a változtatásnak, attól függõen, hogy az általános jövedelemhez szükséges pénzt milyen forrásokból teremtjük elõ. A feltétel nélkül járó jövedelem és az egyenlõség növekedése azonban támogatói szerint mégis pozitívan hatna valamennyi társadalmi rétegre, arról nem is beszélve, hogy kivenné a kormányok kezébõl a támogatások politikai fegyverét. Ha mindenki ugyanannyi pénzt kap az államtól, nem lehetne szavazatot venni azzal, ha választási években több pénzt adnak a nyugdíjasoknak, vagy a munkanélkülieknek.

A nõk is bukhatnak rajta

Jól járna mindenki, - állítják a gondolat hívei - hiszen saját preferenciáit ismerve mindenki szabadon dönthetne, hogy dolgozik, vagy az alapjövedelmébõl él, idejét a munkahelyén, vagy a családjával tölti, mire fordítja az állam által neki juttatott összeget. Ezzel azonban a nõk járnának rosszul, véli az alapjövedelem feminista kritikája, hiszen ha egy családban megtehetik, hogy legalább az egyik fél otthon maradhasson a gyermekkel, várhatóan nagyobb arányban maradnának otthon a nõk, és távolodnának el a munkaerõpiacról. Szép lassan pedig elolvadna az az eredmény, amit az utóbbi évtizedekben az emancipációs folyamatban kivívtak. Nem ösztönözne feltétlen tanulásra sem, legalábbis a karrierépítés lehetõségének vonzereje alighanem csökkenne, érvelnek az alapjövedelem bírálói.

Konkrét bírálatot azonban csak a konkrét koncepciókra lehet mondani, az alapjövedelem irodalmában pedig éppen ilyenbõl van kevesebb, az egyes elképzelések egységes víziót pedig semmiképpen nem tartalmaznak. Van aki szerint már gyermekkortól járnia kell, mások felnõtt korhoz kötnék, de akad olyan ötlet is, amely szerint az ember 18. születésnapján jutna hozzá az addig összegyûlt alapjövedelméhez. A többség pénzbeli kifizetést képzel el, ez azonban nem mindenki szerint szükségszerû, sokak úgy vélik, legalább egy része például akár utalvány formájában is járhatna, vagy egy bizonyos részét csak meghatározott célra lehetne költeni, például öngondoskodásra, nyugdíjra.

Népszerû, de sokszínû

A hétköznapokban egyébként gyakran alapjövedelemnek, garantált jövedelemnek hívnak számos olyan speciális segélyezési formát is, amelyek csak távolról rokoníthatók az alapjövedelem általános elképzeléseivel. A garantált minimumjövedelem kifejezés például még az LMP választási programjában is szerepelt, ez azonban nem a mindenkinek alanyi jogon járó jutattást jelentette volna, a párt azokat a háztartásokat szerette volna ezen a néven támogatni, amelyek nem érik el a törvényben meghatározandó minimumszintet. A skandináv jóléti modellek is olyan széles támogatási rendszert biztosítanak, amelyet néhányan már az alapjövedelem rendszerével azonosítanak, és számos más országban is kiterjedt a szociális védelem hálója. Fontos különbség azonban ezekben az országokban, hogy a minimumjövedelmet valamilyen feltételhez kötik, nem alanyi jogon jár mindenkinek.

De a klasszikus értelemben vett alapjövedelem is népszerû politikai téma több országban, ezzel kampányolt két éve a német Kalózpárt, különösen népszerû téma Svájcban és Brazíliában, a namíbiai Otjiveróban is kísérleti projekt indult a rendszer tesztelésére. Mint megvalósult példát, még Alaszkát emlegetik, de ott az alapjövedelem nem éri el a létminimumot, másrészt ott ez az állam olajból származó jövedelmének hozadéka, vagyis nem az adófizetõk teremtik rá elõ a pénzt, hanem az ország nyersanyagkészletébõl telik rá. Jelenleg az unión belül aláírásgyûjtés zajlik. A polgári kezdeményezés azt sürgeti, hogy az Európai Bizottság bátorítsa a tagállami együttmûködést az alapjövedelem bevezetésére.