2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Gyermeknap KörösszegapátibanForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2013-06-02 17:52:20
Szerencsések voltak a körösszegapáti gyerekek azzal, hogy a település önkormányzata, valamint a rendezvényt szervezõ pedagógusok most pénteken szervezték meg a gyermeknapot, mert egész idõ alatt ragyogó napfényes idõ volt.    

Nyolc órakor reggeli tornával kezdõdött a program, majd a gyermekek által kedvelt játékok következtek. A szervezõk a gyerekek részére bocsájtottak különbözõ anyagokat, eszközöket, mellyel tetszés szerint kifesthették az arcukat. Volt csillámtetováló karfestés bemutató. Különösen a kicsik igen kedvelték a lufi festést is.

Nem maradtak el a különbözõ bemutatók sem. Megjelent a lufi bohóc is, aki kardokat, különbözõ állatfigurákat készített a gyermekek örömére.

Kovács Zoltán rendõr alezredes a rendõri munkával kapcsolatban bemutatót tartott, amit egyaránt élveztek a lányok és a fiúk is. Több kérdést tettek fel a rendõri pályával kapcsolatban.

Bihari Múzeum dolgozói régi népi mesterségeket mutattak be, valamint gyermekjátékokat hoztak magukkal, melyeket ki lehetett próbálni. de lehetõség volt arra is, hogy irányításukkal a gyermekek különbözõ eszközöket készítsenek el. Sikeres volt a kézmûves foglalkozás is, ahol nemezelés, az agyagozás alapjait tanulhatták meg az érdeklõdõk.

Miután a közös játékok követelményeinek eleget tettek, csoportokat alakítva akadályversenyre indultak. Több állomáson kellett szellemi és gyakorlati feladatokat megoldani.

A kis óvodások külön versenyeztek az óvó nénik és a megjelent szülõk segítségével. Voltak játékos sor és akadályversenyek, mese felismerés is. Közben a szülõk nagy bográcsban fõzték a finom ebédet, sütötték a palacsintát a kis óvodások részére.

Késõbb pedig a kicsik is átvonultak az iskola udvarára, ahol a felállított ugróvár és trambulin várta õket, ahol kellemesen elszórakoztak.

Az iskolások ebédjét a napközis szakácsok készítették el, melynek elfogyasztása után következett a versenyek értékelése. A gyermekek teljesítményükért, sok-sok cukorkát, csokoládét és üdítõ italt kaptak.

Ezzel a gyermeknapi program még nem fejezõdött be, a labdajátékok következtek. Különbözõ csoportok mérték össze erejüket, kellemesen szórakoztak.

Vmirjáncki József

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!