2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Rejtett hitel, akciós kölcsön – Még kevés bank kínáljaForrás: nol.hu
Utolsó módosítás: 2013-06-06 10:06:51
Hétfõn elindult a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramja – errõl azonban eddig leginkább csak a médiából értesülhettek a kedvezõ kamatozású kölcsönökkel megcélzott kis- és középvállalkozások. A legtöbb banknál még tegnap sem volt sok látszatja annak, hogy részt vesznek a jegybanki akcióban.

A nagybankok internetes oldalait böngészve egyedül az UniCredit és az MKB nyitólapján találtunk erre vonatkozó információt. Elõbbi részletes tájékoztatót közöl a jegybanki program céljairól, feltételeirõl, hogy milyen vállalkozásnak ajánlott és miért elõnyös.

Az általános információkon túl viszont semmi nem derül ki. Az sem, hogy az MNB által megszabott kereteken belül az Uni-Credit hogyan pozicionálta magát. A pénzintézetnél erre csak annyit mondtak: náluk hétfõn elindult a program, a cégek a jegybanki feltételeknek megfelelõen nyújthatják be hitelkérelmüket. Pedig a hitelintézeteknek van mozgásterük, ahogyan az kiderül annak a két nagybanknak, az OTP-nek és a már említett MKB-nek az oldaláról is, melyeknél a kondíciós listában fellelhetõek voltak a hitelprogramra kidolgozott új termékek.

Az MNB akciójának keretében a vállalkozások minimum hárommillió, maximum hárommilliárd forint kölcsönt kaphatnak legfeljebb tíz évre, 2,5 százalékos kamat mellett. Ehhez képest az OTP – amelynek honlapján egyébként a hirdetmények változásán kívül semmi nem utal arra, hogy van ilyen lehetõség a banknál – forgóeszközhitelt egy százalék kamat és további egy százalék kezelési költség mellett kínál.

Az egyéb célokra szabad felhasználású jelzáloghitelt vehetnek igénybe a cégek egy plusz másfél százalékos teher mellett, ám a kezelési költség két év problémamentes törlesztés után ebben az esetben is egy százalékra csökken. Vannak azonban korlátok is: honlapja szerint az OTP az elõbbi célra legfeljebb 25 milliót, míg az utóbbira maximum 50 millió forintot ad, a szabad felhasználású jelzáloghitelhez pedig – jellegébõl adódóan – ingatlanfedezet kell.

A hitelkeretet az MKB is szûkre szabta: forgóeszközhitelt, illetve ilyen céllal korábban felvett forint- vagy devizakölcsön kiváltásához 3–50 millió forintot ad a maximális 2,5 százalékos kamat mellett egy–három évre. Beruházásokhoz, illetve az ilyen hitelek ki- vagy átváltásához a cégek 3–125 millió forintot igényelhetnek egy–tíz éves futamidõ mellett, szintén 2,5 százalékos kamatra, az OTP-hez hasonlóan pedig az MKB ennél a hitelnél elvárja az ingatlanfedezetet. Csakúgy, mint harmadik konstrukciója, a szabad felhasználású jelzáloghitel esetében, melyet az egyéb támogatott hitelcélokra kínál a bank a beruházási kölcsönnel megegyezõ feltételek mellett.

A többi nagybank (Budapest Bank, CIB, Erste, K & H, Raiffeisen) internetes oldalán sem az MNB hitelprogramjára nem találtunk utalást, sem a kondíciós listákban nem leltünk a jegybanki akciónak megfelelõ terméket. A Budapest Banktól és a K & H-tól erre vonatkozó kérdésünkre azt a választ kaptuk, hogy náluk hétfõn elindult a program, sõt utóbbinál a bank elmondása szerint tegnap már az elsõ szerzõdést is megkötötték.

Ezzel szemben a CIB-nél megkeresésünkre elismerték, hogy még nem készültek fel az indulásra, az új hitelkondíciókat várhatóan a napokban jelentetik meg, az érdeklõdõket június közepétõl várják. Nem állnak egyébként jobban a kisebb bankok sem: például az MNB által biztosított 750 milliárdos hitelkeretbõl korábbi közleménye szerint 20 milliárd forintot kapó Volksbank vagy a Demján Sándor többségi tulajdonában lévõ Gránit Bank, valamint a takarékszövetkezetek ernyõbankja, a Takarékbank internetes oldalán sem találtunk arra utalást, hogy már kínálnák a kedvezményes hiteleket. A Volksbanknál kérdésünkre elmondták: a jelentkezõket már most is fogadják, de a konkrét kondíciókat csak a jövõ héten teszik közzé.

A jegybanki hitelprogram keretfeltételeinek ismeretében persze nincs abban semmi furcsa, hogy a bankok nem kapkodnak a bevezetéssel, igyekeznek szûkre szabni a feltételeket, és jól megnézik, hogy kinek és mennyit adnak. Az MNB ugyan nullaszázalékos kamaton biztosítja a forrást a pénzintézeteknek, ám a bankok legfeljebb 2,5 százalékos kamaton adhatják tovább, ami meglehetõsen sovány, még a kockázatokat sem biztos, hogy fedezõ bevételt jelent.

Márpedig a hitelek kockázatát a bankok futják, sõt, ha egy hitelt át kell alakítani (például át kell ütemezni a törlesztést, hogy megõrizzék az ügyfél fizetõképességét), vagy az adós 90 napot meghaladó késedelembe esik (manapság egyik sem ritka), a hitelintézetnek haladéktalanul vissza kell fizetnie az MNB-tõl kapott pénzt. Az sem túl vonzó, hogy a hitel mögé tett garanciától függõen az összeg 37–50 százalékának megfelelõ fedezetet kell biztosítaniuk a bankoknak, miközben jelenleg átlagosan 15 százalékos tõkefedezettség mellett hiteleznek, vagyis a jegybanki program a szokottnál több forrást köt le.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!