2024. április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma.
 
Készen áll Európa a roamingháborúraForrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2013-06-19 10:02:33
Megadja a kegyelemdöfést a roamingdíjaknak az Európai Unió, azt tervezik, hogy 2014-tõl Európán belül mindenhol ugyanannyiba kerül majd a telefonálás, mintha otthon beszélnénk valakivel. A mobilcégeknek ez sok pénzbe kerül, amit valamilyen módon így is, úgy is az elõfizetõk csengetnek majd ki.

Nincs szerencséjük a mobiltársaságoknak az uniós biztosokkal. Pár éve a vasakaratú – mostanában más minõségében Magyarországot is keményen bíráló - Viviane Redinggel kellett csatákat vívniuk, most pedig utódja, Neelie Kroes keményített be.

A téma örökzöld: a roamingdíjak csökkentése, a biztos pedig mindent beleadott, a végsõkig menne az elõdje által megkezdett úton. Egyszerûen eltörölné a tarifákat, vagyis csak annyiba kerülhetne a telefonálás külföldön, amennyibe otthon is.

Az uniós mobiltelefon társaságok jelenleg évi 4,8 milliárd euró bevételt könyvelnek el a roaming díjakból. Ez csak 4 százaléka a teljes piaci forgalomnak, a kérdés inkább azért húsbavágó, mert egy viszonylag magas profittartalmú bevétel volt. A most már évek óta tartó sorozatos csökkentések az eredményben nagyobb lyukakat ütnek. A roaminghívások a saját hálózat használatához képes pluszköltséget generálnak a szolgáltatóknak.

Az európai roamingdíjak kérdése évek óta a brüsszeli döntéshozók kedvence. A tarifák folyamatos vágása népszerû lépés, az ügyfelek jelentõs része nem tartja indokoltnak, hogy a külföldi telefonálás tarifája az otthonitól eltérjen, és végsõ soron az Európai Bizottság is az õ verziójukat támogatja, amikor – britsajtóértesülés szerint már jövõ nyártól – a nemzeti díjak szintjére szeretné kényszeríteni a roamingot.

Valakinek csak kell majd fizetni

Amikor valaki mobilon hazatelefonál például az olasz tengerpartról, vagy egy osztrák sípályáról, akkor nem egy, hanem két infrastruktúrát vesz igénybe, és a legtöbb esetben a külföldihez üzleti értelemben nincs is köze az otthoni cégnek. A számlát viszont a hazai mobiltársaságnál fogja befizetni, a két társaság között tehát kell lennie egy technológiai és üzleti egyezségnek az összekötésrõl és az elszámolásról.

A hívások – és az adatforgalom – hálózatok közötti továbbítását és az egyenlegek nyilvántartását illetve elszámolását eddig a roamingdíjakban jelenítették meg (a sokat vitatott méretû profittal együtt). Ha a brüsszeli célok teljesülnek, ezt a költséget kell majd szétteríteni a teljes vállalati mûködésre.

Egyszerû lenne a helyzet, ha az országok közötti távközlési forgalom kiegyenlített lenne, de erre nincs esély, az unió déli tengerpartjait nyaranta sokkal többen látogatják, mint ahányan egész évben délrõl mennek észak felé. A roamingdíjak tehát a turistaköltésekkel együtt áramlanak északról dél felé, ezért a forgalmat pontosan kell mérni és a számlákat kiegyenlíteni.

Az Európai Bizottság által valósnak tartott (nettó) költségek, és a (bruttó) eurotarifa forintban

Nagyker. költség Nagyker-kisker. költség együtt Eurotarifa
Telefonhívás <14,5/perc <23,2 106
SMS <2,9/db. <4,6 33
Internet <14,5/MB <26,1 250

Forrás: Európai Bizottság

Elmennek a falig

A bizottság 2007 óta folytatja a keresztes hadjáratát a magasnak tartott roamingdíjak ellen, azzal érvelve, hogy azok az európai piac egységes mûködésének ellentmondóak, gátolják a fejlõdést.

Az unió elsõ árcsökkentési terveit óriási iparági felhördülés és ellenállás kísérte, Reding és csapata akkoriban abból indult ki, hogy a roaming díjak profitszintjébõl a társaságoknak le kell engedniük, és ezt részben visszakereshetik, ha az alacsonyabb tarifákkal nagyobb forgalmat generálnak. Végsõ soron azonban az volt az elképzelés lényege, hogy a távközlésnek le kell nyelnie ezt a békát az egységes belsõ piac fejlõdése érdekében.

eding végül 2009 nyarától kezdte fokozatosan leszorítani a roamingtarifák maximális szintjét, a díj nettó 43 eurócentrõl indult, idén 24 centnél tart, és az eredeti elképzelések szerint úgy volt, hogy jövõre 19 centre csökken. Ezzel párhuzamosan az sms és a mobilnet is hasonló nyomás alatt áll.

Az eurotarifa mindhárom magyar szolgáltató kínálatának kötelezõ eleme, mindhárom a maximált áron tartja a díjat. Jelenleg 106 forintos ez a percdíj, amelynek elvileg az átlagosnak mondható 30-50 forint közé kellene zuhannia, ha a brüsszeli intézkedés valóra válik (addig is, a külföldi mobilhasználat praktikus fogásokról itt olvashat).

Roamingdíjak

Forrás: Origo

Az uniós adatok szerint Magyarországon tavaly az elsõ negyedévben a 2008-as (elsõ árletörés elõtti) roamingforgalom 82 százalékát, a második negyedévben pedig 110 százalékát mérték. A nagyarányú forgalombõvülés tehát nálunk nem érzékelhetõ, ám például Lengyelországban 160, Szlovákiában pedig 190 százalékon áll a mutató. A roamingolással töltött percek száma az elmúlt három évben csaknem minden uniós tagállamban növekedett.

A szolgáltatók a 2007-2009 közötti sokkos állapotot azonban már rég kiheverték, és általában egyre jobban beépítették a roaming költségeit a csomagokba. A magasabb elõfizetési díjakat tartalmazó vállalati és lakossági elõfizetéseknek Európa szerte általában már része az egyre olcsóbb roaming. A bizottság lépése már csak a tempót illetõen váratlan, a cégek készen állnak arra, hogy a nyaralókkal kapcsolatos kiadásaikat szétterítsék a több millió elõfizetõ között.

Az Origót kiadó Origo Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!