2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Meglepõ áremelések jönnek az élelmiszerpiacon - az ön pénztárcája is megérziForrás: napi.hu
Utolsó módosítás: 2013-07-11 09:30:16
Nem az e-útdíj terheit kompenzálja a fuvarozók és a szaktárca közötti megállapodás, amelynek célja a versenyképesség javítása − az új terheket ezért átháríthatják a szolgáltatók.

Az elektronikus útdíj júliusi bevezetése elõtt a fuvarozók és a kormányzat megszakításokkal, de hosszabb-rövidebb ideig tárgyalt a szakmának adandó kedvezményekrõl. Miután e megbeszélések közvetlenül az e-útdíj bevezetéséhez kapcsolódóan zajlottak, arra lehetett számítani, hogy a fuvarozók valamilyen kompenzációt kapnak, és így nem hárítják majd át a megnövekvõ terheket. Errõl azonban szó sincs. A kormány a megállapodásban kifejezetten a fuvarozók versenyképességét segítõ intézkedéseket fogalmazott meg − közölte a nemzetgazdasági tárca a Napi Gazdasággal, a válasz egyben okafogyottá tette a kérdést, hogy a megállapodásban kikötötték-e, a fuvarozók nem háríthatják át a pluszterheiket.

A fuvarozók egyetértenek a minisztériummal, szerintük sem kompenzációról, hanem a versenyképességet javító intézkedésrõl van szó, az pedig szinte a véletlennek köszönhetõ, hogy az errõl szóló megállapodás egybeesett az e-útdíj bevezetésével. A cégek ezért átháríthatják megrendelõikre pluszterheiket, annak érdekében, hogy megõrizzék versenyképességüket, csakhogy közben más szektorok versenyképessége csökken, miután ezt egyik ágazat sem szívesen vállalja fel, mindenki igyekszik továbbhárítani a terheket − végsõ soron a lakosságra.

Az élelmiszerek árának érdemi növekedésével, illetve további élelmiszer-gazdasági csõdökkel kell számolni − legutóbb többek közt az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) figyelmeztetett az e-útdíj káros következményeire, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács pedig tegnap azt közölte, az e-útdíj 20-30 százalékkal növeli a sertésszállítás költségeit és így veszteségét, mivel az állattartók nem tudják továbbhárítani azt − utalva arra, hogy a fuvarozók azonban képesek áthárítani a költségeket.

Korábban más ágazatok is kilátásba helyezték az áremelést. Szakértõk abban egyetértenek, hogy az új díjrendszer messze nem csak a fuvarozók terheinek növekedését hozza, hanem széles körû társadalmi hatást válthat ki, még akkor is, ha maga az útdíj "csupán" egy százalékponttal növelheti az inflációt. A fuvarozószakma véleménye egyöntetû: a terhek elviselhetetlenek számukra, ezért egy részük az e-útdíjból fakadó többletet megpróbálja áthárítani a megrendelõkre. (Az e-útdíj a korábbi rendszerhez képest 30 százalékkal magasabb költséget jelent a fuvarozóknak.) Szakmai körök szerint ezekkel szemben lehetnek olyan − tõkeerõs − cégek, amelyek nem hárítják át a költségeket abban a reményben, hogy a kisebbek elvéreznek majd és így a most zajló folyamatok elvezethetnek a piac újrafelosztásához.

 

 

A megállapodás részei: 1. csökken a légrugós gépjármûvek és pótkocsik után fizetendõ gépjármûadó 2. a használatarányos e-útdíj 7,5 százaléka levonhatóvá válik a helyi iparûzési adóból 3. az e-útdíj fizetését szolgáló kedvezményes forgóhitel-konstrukciót alakítanak ki
Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!