2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
A rezsicsökkentés ehhez képest csepp a tengerbenForrás: origo.hu
Utolsó módosítás: 2013-07-11 09:57:27
Decemberig minden régi háznál meg kell vizsgáltatni a gázkészülékeket egy 2012-es kormányrendelet alapján. Százezer forintba is kerülhet, ha elöregedett a gázcsõ, vagy nincs szellõzõ az ablakba vágva, és amíg a tulajdonos nem javítja ki a hibát, gáz nélkül marad. A minisztérium szerint a biztonság miatt szükséges a felülvizsgálat, azt azonban még nem tudják, hogyan büntetik azt, aki nem csináltatja meg.

"Majd elájultam, százezer forintomba került" - mesélte a 76 éves Gálos Sándorné, mit szólt ahhoz, amikor a szerelõ közölte vele: nem jó a gázkészülék XIV. kerületi lakásában. Az eset tavaly augusztusban történt, amikor az egyik szomszédos lakásban gázszagot éreztek, és ezért a négyemeletes társasház minden lakásában átvizsgálták a gázkészülékeket. Kiderült, hogy nem jó a fõvezeték, ezért az egész házban lekapcsolták a gázt, három lakásban pedig a lakók meglepetésére leplombálták a készüléket, mondván, hogy ott a lakásban futó gázcsövekkel is probléma van.

A gázkészülékek mûszaki-biztonsági felülvizsgálatát 2012 óta rendelet írja elõ. E szerint a felhasználóknak kötelezõ ötévente gázszerelõt hívniuk, és megvizsgáltatniuk a készüléküket. A biztonságos üzemben tartást korábban is elõírták, újdonság viszont, hogy az üzembe helyezés idõpontjától függõen a rendelet meghatározza azt, hogy meddig kell kötelezõen elvégezni az elsõ vizsgálatot.

Az 1981. január 1-je elõtt vagy ismeretlen idõpontban üzembe helyezett készülékek vagy csatlakozóvezetékek esetében ez a határidõ 2013 vége, vagyis mindazoknak, akiknek nincsen papírjuk arról, hogy a készülékük az elfogadott szabvány szerint mûködik, év végéig be kell vizsgáltatniuk. A 2013 év végi határidõ leginkább a régebbi, téglaépítésû társasházakat és a panellakásokat érinti. Az 1981 után üzembe helyezett készülékekre késõbbi határidõk vonatkoznak.

A felülvizsgálatot csak külön engedéllyel rendelkezõ gázszerelõk végezhetik el, a vizsgálat eredménye pedig okozhat meglepetéseket. Ugyanis ha veszélyesnek találják a készüléket, vagy nem megfelelõnek a szellõzést, azonnal lekapcsoltathatják a gázt a szolgáltatóval, az újbóli visszakapcsolás pedig akár több százezer forintba is kerülhet.

Két hónapig gáz nélkül maradt

Gálosnénál lágyhegesztésû csövet találtak, ami a szabvány szerint veszélyesnek minõsül, mert szivárgást okozhat. "Kilenc éve vettük a lakást, akkor nem néztünk rá. A mi sarunk, de honnan tudtuk volna?" - mondta. Ahhoz, hogy visszakapcsolják a gázt a lakásukban, meg kellett terveztetniük az új gázcsövet egy mérnökkel, be kellett adniuk a tervet a szolgáltatóhoz, majd át kellett alakíttatniuk a rendszert. 95 ezer forintba került a tervezés a kivitelezéssel együtt, és még 45 ezret kellett fizetniük közös költségként a fõvezeték szabványosításába.

Nyáron csak nagy nehezen találtak olyan mérnököt, aki meg tudta tervezni az átalakítást, ezért közel két hónapig nem volt gáz a lakásban. "Meleg víz nélkül voltam, a lányomhoz jártam fürdeni" - panaszolta. Annak ugyan örül, hogy most már jó a gázkészüléke, és nem számít veszélyesnek, de amikor meghallotta, mennyibe kerül az átalakítás, sírva fakadt. "Kigazdálkodja az ember, mert muszáj" - mondta, hozzátéve, hogy a családja segített neki.

Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a rendelet célja az, hogy a felülvizsgálat "meghatározott határidõn belül, ellenõrizhetõen és szankcionálhatóan" megtörténjen, a felhasználók biztonsága érdekében. Az általunk megkérdezett gázszolgáltatók szerint a rendelet tavalyi szeptemberi hatálybalépése óta ugrásszerûen megemelkedett a vizsgálatok száma. "Folyamatosan érkeznek társaságunkhoz a felülvizsgálati jegyzõkönyvek" - közölte az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. Közel 3000 jegyzõkönyv futott be hozzájuk, ami jelentõs emelkedésnek számít, a rendelet megjelenése elõtt ugyanis gyakorlatilag nem kaptak ilyeneket, holott az idõszakos biztonsági felülvizsgálat már azelõtt is kötelezõ volt. A Tigáz Zrt. szintén arról számolt be, hogy a lakóközösségek elkezdték elvégeztetni a felülvizsgálatokat.

A gázszerelõket nem fogadják szívesen

"A minap 176 lakást csináltunk, 156-ban probléma volt" - mondta az Origónak Papp József gázszerelõ, aki az elmúlt hónapokban rengeteg felülvizsgálatot végzett. Szerinte akár a zárt ablak is bajt okozhat, mert bár az logikus, hogy a lakók nem akarják kiengedni a meleget, de a nyílt tüzelõknek, például a gáztûzhelynek levegõ kell, és ha minden zárva van, akkor "a lakóktól fogja elszívni, ami rosszulléthez, balesethez vezethet". A szabály szerint tûzhely vagy vízmelegítõ nem lehet abban a légtérben, ahol az ember alszik, így sok esetben ajtóval kell elválasztani õket, "a boltíves elválasztás nem jó".

Gyakori probléma az is, hogy a lakók új, mûanyag ablakokat építenek be a lakásba, de errõl nem szólnak a gázszolgáltatónak, pedig ezeket mind engedélyeztetni kellene. A hagyományos ajtók, ablakok résein elegendõ mennyiségû levegõ tud beáramlani, a 20-30 évvel ezelõtt létesített gázfelhasználói rendszerek tervezésekor ezzel számoltak. A manapság készült, olykor két-három gumitömítéssel rendelkezõ nyílászárók viszont meggátolják a friss levegõ beáramlását, és emiatt veszélyessé válnak a nyílt égésterû gázkészülékek, például a gáztûzhely.

Az Égáz-Dégáz szerint a felülvizsgálatok sok esetben azt mutatják, hogy a felhasználó engedély nélkül változtatott a lakás rendszerén. Idetartozik a nyílászárók cseréje, a páraelszívó felszerelése vagy más tüzelõanyaggal mûködõ fûtõberendezés beépítése is. A Tigáz Zrt. szerint ha nincs megfelelõ légforgatás, akkor azt mûszakilag nem lehet engedélyezni, és ez sok esetben a gáz kikapcsolását jelenti. A Tigáz ugyan nem vezet statisztikát a kikapcsolásokról, az Égáz-Dégáz viszont közölte, hogy ez náluk több százas nagyságrendet jelent.

"Ha hibát találunk, akkor le kell zárnunk, majd le kell plombálnunk a gázcsapot" - mondta Papp József. Szerinte ezt sokan nem akarják tudomásul venni, és lehúzásnak fogják fel, pedig ezzel a veszélyt, a baleseteket hárítják el. "Minket már megütöttek, ránk ugrottak, kiütötték a kezünkbõl a telefont" - mondta. Elõfordult, hogy az ablakok kicserélése miatt egy szellõzõt kellett volna beszerelni, és a gázcsap is rossz helyen volt. "Az úriember ránk zárta az ajtót, az hitte, hogy csak a szerelõk okoskodnak" - mondta az esetrõl. Mások ugyan negatívan állnak hozzá, de késõbb megnyugszanak. "Nem kell, hogy szeressenek, de a jegyzõkönyv nézzen ki szakszerûen" - mondta Papp. Szerinte egy szellõzõ beépítése két óra alatt megvan, és ha a szolgáltató is rendben találja, akkor visszakapcsolják a gázt.

De mi lesz a büntetés?

Nem Gálosné az egyetlen, akinek drága átalakítást kellett elvégeznie a felülvizsgálat után. Egy debreceni társasház lakói arra panaszkodnak, hogy ötmillió forintba is kerülhet nekik a gázkészülékek korszerûsítése, a szombathelyi önkormányzat pedig határozatot hozott, amelyben arra kéri a kormányt, hogy hosszabbítsa meg az év végi határidõt.

A vasi megyeszékhelyen tízezren élnek olyan lakásban, amelyben a gázkészülékek biztonsági felülvizsgálatát az év végéig el kell végezni. "A kisnyugdíjasoknak ez óriási terhet jelent" - mondta az Origónak Lendvai Ferenc önkormányzati képviselõ, a határozat kezdeményezõje. Szerinte a vizsgálatok 90 százaléka során elõkerül valamilyen probléma, például villanybojler kellene az ablaktalan fürdõszobába gázbojler helyett. A költségek pedig akár több százezer forintra rúghatnak. Szerinte ezért idõt kell hagyni a lakóknak arra, hogy elõtakarékoskodjanak.

A kormány külön ugyan nem válaszolt a határozatra, de július elején bejelentették, hogy a lakossági gázkészülékek mûszaki-biztonsági felülvizsgálatának díját a gázszolgáltatónak kell állnia, a fogyasztónak pedig - a korábbiakkal ellentétben - a szolgáltatónál kell bejelenteni, ha olyan készüléket üzemeltet, amely felülvizsgálatra szorul. "A kormány ragaszkodik a rezsicsökkentés politikájához, ezért a beérkezett észrevételek figyelembevétele mellett folyamatosan olyan megoldásokat keres, amelyek illeszkednek abba az elképzelésbe, hogy ne sújtsa a lakosságot semmilyen korábban elõ nem írt teher" - írta az Origónak az NGM.

"Nagy segítség, de mégsem olyan, mintha kitolnák a határidõt, ez nem elég" - reagált Lendvai Ferenc a kormánydöntésre. Abban ugyanis õ és több, az Origo által megkérdezett gázszerelõ is egyetértett, hogy nem a felülvizsgálat, hanem a járulékos költségek a drágák. A felülvizsgálatot magát különféle árakon végzik a szakemberek, és pár ezer forintba kerülnek. Egy esetleges átalakítás azonban Gálosné esetéhez hasonlóan akár százezer forintnál is többe kerülhet, fõleg a téglaépítésû társasházak esetében, ahol nincs távfûtés. "Örülök a rezsicsökkentésnek, de ehhez képest az csepp a tengerben" - mondta az Origónak egy szombathelyi lakásszövetkezet elnöke.

Az azonban egyelõre nem világos, mi történik, ha nem lesz meg a kötelezõ felülvizsgálat december végéig, erre a szakemberek sem tudtak felelni. Az NGM szerint a szankciókról még egyeztetnek, holott a múlt heti változtatás ellenére a határidõket már az egy évvel ezelõtti rendeletben kõbe vésték. A minisztériumnál hozzátették, az alkalmazandó jogkövetkezményeket úgy készül megállapítani a kormány, hogy annak ne a fogyasztók büntetése, a gázszolgáltatás kikapcsolása legyen a célja, hanem az, hogy minél több háztartásban, felhasználói helyen idõben elvégeztessék a felülvizsgálatot. "Türelmi idõ, tájékoztatás elõz meg bármiféle jogkövetkezményt" - ígérték.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!