2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Így fog alakulni a pedagógusok béremeléseForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2013-07-16 09:16:38
Sokan cserélnének a pedagógus szakszervezetekkel, hiszen egy 34 százalékos alapbéremelés körül kell vitatkozni - mondta a miniszter.

Átlagosan 34 százalékkal emelkedik több mint 150 ezer pedagógus alapilletménye szeptember 1-jétõl, a pedagógus-életpályamodell tervezett teljes béremelésének 50 százaléka helyett 60 százalékkal emelik meg az illetményeket már szeptembertõl - jelentette be szerdán Tatabányán Balog Zoltán emberierõforrás-miniszter szerdán. A béremelést az októberi fizetéssel kapják meg az érintettek, és négy éven át "évenként minimum öt, de átlagosan tíz százalékkal" növekszik a pedagógusok bére minden év szeptember 1-jén.

Visszafogott öröm

A tárcavezetõ a Magyar Televízió Lényeg címû mûsorában megismételte, a béremeléssel igazságosabb, minõségibb, kiszámíthatóbb lesz a pedagógusok bérrendszere, minden tanár pontosan tudja majd, mennyi pénzre számíthat a munkájáért. Balog Zoltán elmondta azt is, a bejelentés után a legerõsebb kritika a leggyengébb szakszervezettõl jött, a mértékadó érdekképviseletek „visszafogott örömüknek” adtak hangot, ami nem is csoda, hiszen Magyarországon ma sokan szeretnének a helyükben lenni, amikor egy 34 százalékos alapbéremelés körül kell vitatkozni.

Józan, igazságos és arányos

Az emberierõforrás-miniszter hangsúlyozta, végig azt mondták, csak az ország teherbíró képességének függvényében tudnak majd emelni. Most ennyi van a rendszerben, azt azonban úgy építették fel – beleértve a minõsítések rendszerét is – hogy az emeléseket évente biztosítani tudják, minden évben ott legyen a fedezet a központ büdzsében, szemben például a Medgyessy-kabinettel, amely az emelések terhét az önkormányzatok nyakába zúdította. Ez így józan, igazságos és arányos – hangsúlyozta Balog Zoltán, aki emlékeztetett: a szabályozás eddig nem volt egységes, az önkormányzatok különbözõ pótlékokkal, „egyéni túlélési stratégiákkal” több helyen több százezer forintos pótlékokkal aránytalanul magasra duzzaszthattak pedagógusfizetéseket, úgy, hogy a település közben nyakig ült az adósságban.

Híd a köz- és felsõoktatás közt

A pedagógus-életpálya modell könnyebbé teszi majd az átjárást a köz- és a felsõoktatás közt is – hívta fel a figyelmet Balog Zoltán. Egy középiskolai kutatótanár többet kereshet, mint egy egyetemi kollégája, mert annyit is fog tudni, és az egyetemen is megállná a helyét. A felsõoktatásban elkezdõdött „négyszintes” átalakításról szólva a miniszter azt mondta, a képzési kínálat átalakítása elkerülhetetlen, a „diplomagyárakat” meg kell szüntetni, a vidéki központokban meg kell találni azokat a képzéseket, funkciókat, amelyek képesek megtartani az értelmiséget, kielégíteni a környék iparának diplomásigényét és javítani az adott város életminõségét.

A világon egyedülálló

Az Emberi Erõforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára a Duna Televízió Heti Hírmondó címû mûsorában a világon egyedülállónak nevezte a most bejelentett pedagógusbér-emelést, amelyre akkor kerül sor, amikor a válságnak még messze nincs vége, és úgy, hogy itthon egyetlen más ágazatban sem lesz ilyen mértékû emelés. Hoffmann Rózsa elmondta azt is, a köznevelési törvényben a bejelentés után csak a béremelés százalékait kell majd módosítani (a jogszabályban eredetileg a teljes béremelés szerepelt), hiszen elindul a teljes pedagógus életpálya-modell, amelyrõl a tárca igyekszik majd mindenkinek pontos információkat adni.

Teljes megújulás

A hangsúly azonban nem is a részleteken, hanem a változáson van, azon, hogy a köznevelési rendszer teljesen megújul, úgy, hogy mindehhez értékálló béremelés társul, a pedagógusok élete pedig végre kiszámíthatóvá, tervezhetõvé válik – mondta a szakpolitikus. Aki ennek nem tud örülni, annak számolnia kellene – hívta fel a figyelmet Hoffmann -, hiszen idén sok tízmilliárdos, jövõre százmilliárdos tételrõl van szó, miközben a gazdaságnak még bõven „lavíroznia” kell.

Nem lesz munkateher-növekedés

Arra a felvetésre, hogy az új rendszerben eltûnik majd cafetéria, a szakember úgy reagált, ez eddig sem volt kötelezõ juttatás, és sokan, a pedagógusok fele, nem is kapott ilyet. A túlóra fogalma valóban megszûnik, hiszen a törvény szerint – respektálva a szellemi munkát - 32 órát kell majd a gyerekekkel, pedagógiai munkával tölteni, ezen belül 22-26 tanítási órával. A rendszer nem jár munkateher-növekedéssel – jelentette ki Hoffmann Rózsa, hiszen a pedagógusoknak eddig is 28 órájuk, esetleg még több is lehetett törvényesen, most pedig 26 óra a maximum, és nem, vagy csak alig lesz olyan pedagógus, akinek a megemelt bére ne fedezné a korábbi túlóráit. Bõven lesz ugyanakkor lehetõség a kiemelkedõ teljesítményt nyújtó pedagógusok jobb anyagi megbecsülésére, mert az alapbér mellett járó egyéb illetményeket a minõsítés is befolyásolja majd.

Az anomáliák nem vihetõk tovább

Lesz ugyanakkor 1457 olyan pedagógus is, aki nem, vagy csak minimális mértékben számíthat bérnövekedésre, de õk eddig extrém túlórapénzt, munkáltatói többletjuttatásokat vagy jutalmakat kaptak – tette hozzá a szakember. Egy igazgatónak például 270 ezer forintos túlóra- és 100 ezer forintos ügyeleti díjat számoltak el, ezek az anomáliák azonban nem vihetõk tovább, hiszen az ígéret az volt, hogy az életpályamodell és a béremelés kiegyenlíti majd ezeket a különbségeket – hangsúlyozta az államtitkár.

Kész a minõsítési rendszer

Hoffmann Rózsa elmondta azt is, a tanárokat szeptember 1-jétõl négy kategóriába sorolják majd, a pedagógus I. és II. mellett lesz mestertanári és kutatótanári kategória. A minõsítés szabályai, a pontozás rendszere, a protokoll már elkészült, hamarosan meg is jelenik kormányrendeletben, de ezt csak a törvény módosítása után lehet majd nyilvánosságra hozni. Az eljárást egyébként országosan egységes szakmai szempontok szerint háromtagú bizottság végzi majd, amelyben részt vesz az igazgató, a kormányhivatal által felkért szakértõ és a pedagógust képzõ intézmény képviselõje. Minden pedagógus négy minõsítésen vehet részt, ebbõl kettõ kötelezõ, kettõre pedig a pedagógus magától jelentkezhet - ismertette Hoffmann Rózsa.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!