2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
Így csökkentené az adót a kormány új programjaForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2013-07-19 09:13:14
Leginkább a három vagy több gyermeket nevelõknek adna jelentékeny segítséget a családi adókedvezmény várható kiterjesztése, míg az egy gyermeket nevelõk közül csak a részmunkaidõsök örülhetnének.

Jövõ héten tárgyalhatja az új, népesedési programot a kormány. Az eddig megjelent és kiszivárgott hírek szerint a program derekát képezné a családi adókedvezmény kiszélesítése. Emellett felmerült még a gyed/gyes rugalmassá tétele, a fõiskolások, egyetemisták gyermekvállalásának támogatása, szocpol, munkahelyi napközi, tgyás megemelése, de mindeddig úgy tûnt, nincs eldöntött mix, vagyis nem tudni, mely intézkedések kerülhetnek végül a programba. Egy azonban biztosnak tûnik, a családi adókedvezmény kiterjesztését meg szeretnék valósítani a kormánypártok, és ezzel kapcsolatban rendelkezünk a legtöbb információval. Érdemes tehát megnézni, mit is jelentene a gyermekesek számára a belengetett újabb könnyítés.

Az elképzelés nem új keletû, a KDNP már tavaly kezdeményezte a családi adókedvezmény kiterjesztését, idén februárban pedig a kormánypárti frakciók rá is bólintottak a javaslatra, a politikai támogatást Orbán Viktor is megadta hozzá. A KDNP szerint a gyermeket nevelõ családok száznyolcvanmilliárd forintnyi kedvezményt vettek igénybe 2011-es adatok szerint, de az alacsony jövedelmûek nem tudták teljesen kihasználni a lehetõségeket, száztizenkétmilliárdot "bennhagytak" az államkasszában, aminek egy részét még odaadnák nekik.

Vagyis a javaslat lényege, hogy a családi adókedvezményt igénybe vevõk közül azok, akik jelenleg nem tudják teljes mértékben kihasználni a kedvezményt (mert a kedvezménynél kevesebb az szja, amit fizetniük kellene), azok a fennmaradó kedvezménybõl a munkavállalói járulékok terhére valamelyes részt tovább érvényesíthessenek. (Ezt hívja a szakirodalom negatív adónak.) Hogy pontosan mennyit, arra több javaslat is van. A KDNP a 10%-os nyugdíjjárulékból tenné lehetõvé a levonást, sajtóértesülésekbõl azonban az derült ki, a Fidesz lehet, hogy csak a 7%-os egészségügyi járulékra való kiterjesztést támogatná. Mi egyelõre a KDNP frakcióvezetõjének szájából is elhangzott 10%-kal számoltunk.

Egy gyerek: legfeljebb a részmunkaidõsöknél

Érdemes felidézni, mennyi is pontosan a családi adókedvezmény. Jelenleg egy illetve két gyermek esetén gyermekenként és havonta 10 ezer forint az igényelhetõ kedvezmény (azon gyermekek után, akikre jár a családi pótlék is). Tehát egy gyermek esetén havi 10 ezer, két gyermek esetén 20 ezer forintról van szó. Ezt a kedvezményt az szja-ból lehet érvényesíteni, tehát értelemszerûen akinek nincs adóköteles jövedelme, vagy az olyan alacsony, hogy a fizetendõ szja a kedvezménynél kisebb, akkor nem tudja a teljes összeget igénybe venni.

A gyakorlatban az egy gyermek után járó kedvezményt azonban egy szülõ is maradéktalanul igénybe tudja venni, ha a bruttó havi fizetése 62 500 forint feletti. Hiszen az adójóváírást megszüntette a kormány, így mindenki 16%-os szja-t fizet. Fennmaradó családi adókedvezményrõl az egy gyerekeseknél tehát többnyire nincs szó, legfeljebb azoknál, akik részmunkaidõben dolgoznak. Például egy napi 4 órában, minimálbérért dolgozó, egy gyermeket nevelõ munkavállaló esetében a havi szja 7840 forint lenne, de a családi adókedvezmény ezt az adót teljesen lefedi, így nem fizet szja-t. A kedvezmény járulékokra terjesztésével a fennmaradó 2160 (10 000 -7840) forintot kaphatná meg még havonta. Azonban ahogy elõbb írtuk, bruttó 62 500 forint fölött nincs tovább érvényesíthetõ kedvezmény, így a családi adózás kiterjesztésének sem lenne hatása.

Két gyerekkel: plusz kedvezmény 125 ezer bruttóig

Két gyermek esetén a családi adókedvezmény havi 20 ezer forint. Könnyen kiszámolható, hogy 16%-os szja mellett havi 125 ezer forintos bruttó keresetnél egyezik meg a fizetendõ szja és a családi adókedvezmény, tehát az ez alatt keresõknél maradhat fenn kedvezmény tovább érvényesítésre. Például havi bruttó 100 ezer forintos fizetés esetén 4 ezer forint kedvezmény marad fenn, ami a fizetendõ 10%-os, azaz 10 ezer forint nyugdíjjárulékból teljesen érvényesíthetõ. A nettó keresetnövekmény tehát 4 ezer forint lenne havonta. A kört szûkíti azonban, hogy a családi kedvezmény megosztható, azaz, ha eddig az egyik szülõ például igénybe tudott venni a 20 ezer forintos kedvezménybõl 16 ezret, de többet nem, a másik szülõ a fennmaradó 4 ezer forintot érvényesíthette. Ilyen módon nem marad tovább érvényesíthetõ rész a kedvezménybõl.

Akik igazán jól járhatnak

A családi adókedvezmény jelenlegi összege három gyermeknél nagyot ugrik, itt már gyermekenként és havonta 33 ezer forint jár. Érvényesíteni a teljes összeget azok a családok tudják, ahol a két keresõ együttes (vagy ha egy keresõ veszi igénybe, akkor az õ egyedüli) bruttó fizetése legalább 620 ezer forint körül van. Tehát igazából itt marad bõven a kedvezménybõl, a kiterjesztés a 620 ezer forint bruttó keresetek alatt jelentékeny plusz jövedelmet hozhat.

Továbbra is azzal számoltunk, hogy a 10%-os nyugdíjjárulékból levonható a maradék, így egy bruttó 140 ezer forintos fizetésnél a kiterjesztés a nettó keresetet havi 14 ezer forinttal, egy 210 ezer forintos fizetésnél 21 ezer forinttal, 400 ezer forintos fizetésnél 35 ezer forinttal emelheti meg. Bruttó 380 ezer forintig a kiterjesztés valóban 10%-os nettó keresetnövekedést jelentene, e fölött már eleve kevesebb marad a családi adókedvezménybõl, így a várható növekmény is kisebb.

Vagy mégis inkább mindenkinek 10%?

Mindez persze még nem a végleges koncepció, ha például a kormánypártok mégis inkább a 7%-os egészségügyi járulékból való levonás mellett döntenek, akkor értelemszerûen a nettó keresetemelkedés is kisebb lesz.

A számítások fényében elgondolkodtató továbbá, hogy a kiterjesztés lényegében inkább a három vagy több gyermeket nevelõknek adna, a kevesebb gyermeket nevelõk már a minimálbér környékén sem éreznének ebbõl túl sokat, pláne ha a kedvezményt két szülõ osztotta meg. Így nem igazán jóléti intézkedésrõl van szó, a lépés célja leginkább a harmadik gyermek vállalásának ösztönzésében ragadható meg.

Ezért elképzelhetõ, hogy valamilyen más koncepció kap teret, és olyasmiben is gondolkodhat a kormány, ami a kétgyerekeseknél is érezhetõbb növekedést hoz. Ha azonban úgy gondolná a kormány, hogy minden családméretnél 10%-ot szeretne adni, ahhoz a családi adókedvezmény mértékéhez is hozzá kellene nyúlni, aminek viszont már jóval nagyobb költsége lenne.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!