2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Falunap BerekböszörménybenForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2013-08-04 15:49:40
Ebben az évben harmadik alkalommal rendezték meg a Falunapot Berekböszörményben.

A nagy forróság sem riasztottra el a település lakóit, hogy megjelenjenek a sportpályán, ahol a tervezett programok kerültek megrendezésre.

Délelõtt tizenhárom csapat kezdett hozzá a fõzéshez. Egy-egy közösség úgy pakolt ki a fõzésen túl, hogy azok, akik odatartoznak, jól érezzék magukat egész nap.
Az elkészült ételeket a zsûri értékelte.

Elsõ helyezést ért el a Rácz családBerekböszörménybõl, akik együtt fõztek aDunakesziben élõ rokonaikkal. Csülkös pacal fõtt a bográcsban csirkemájjal.
Másodikok lettek Marcsiék Hencidáról, õk tárcsán sült csirke és sült burgonya menüvel nyerték el a zsûri tetszését.
Harmadik helyezést ért el a „Másnaposok” csoportja, akik töltött káposztát fõztek magyarosan.

A tizenhárom csoport által fõzött finom ételeket hamar elfogyasztották, de nem maradt senki sem éhen, mert a polgármesteri hivatal szép sorban elhelyezett üstökben – ami látványnak sem volt utolsó – marhapörköltet és halászlevet fõztek. A kellemes illatû ételekbõl bárki ehetett, aki csak megjelent a rendezvényen.

Közben a felállított színpadon sikerrel énekeltek aBiharkeresztesrõl érkezõ Fehérmályva Hagyományõrzõ Együttes tagjai. A nap legnagyobb közönség sikerét a Tóth testvérek érték el. A harmadik osztályos Szabolcs és a hetedikes Tibor citerazenével szórakoztatta a közönséget. Szabolcs énekelte is a dalokat. A megjelent népes közönség szeretettel nézte és nagy tapssal fejezte ki tetszését a két sikeresen szereplõ fiatalnak.

Közben a labdarúgópályán kispályás labdarugó csapatok mérkõztek egymással. Elsõ lett a község önkormányzatának csapata, második a Barca csapat, harmadik helyezést ért el a „Butyok” FC, negyediket pedig az „Arany” csapat.

A sátor hûvösében sakkozók játszottak egymással partikat, melynek eredmény hirdetése a késõ délután következett.

Kora délután Nagy Ernõ a település polgármestere köszöntötte a megjelenteket, Vitányi István a térség országgyûlési képviselõje jó szórakozást kívánt a falunap résztvevõinek.

Miután mindenki megebédelt a színpadra terelõdött a megjelentek figyelme. Elõbb gyermekmûsorok, majd a meghívott már nem amatõr csoportok mûsorai következtek.

Késõbb Tóth Tibor a település református lelkipásztora tartott ünnepi istentiszteletet. Majd a Község Díszpolgára Plakett átadása következett. Nagy Ernõ polgármester – a színpadra szólították dr. Tõke Zsuzsanna községi orvost – elmondta a megjelenteknek, hogy Berekböszörmény Község Önkormányzatának Képviselõ testülete egyhangú döntése alapján – a doktornõnek ítélték oda ezt a megtisztelõ címet.

A doktornõ miután átvette az emlékplakettet és az oklevelet Méhes Gyuláné alpolgármester asszonytól, a virágcsokrot meg a polgármestertõl, meghatódva köszönte meg ezt a megtiszteltetõ elismerést. Szavait a jelenlévõk elismerõ, egyetértõ tapsa követte.

Dr. Tõke Zsuzsanna a település orvosa negyven éve dolgozik Berekböszörmény községben. Az egészségügy területén kifejtett áldozatkész, becsületes munkájával érdemelte ki a település elismerését.

A doktornõ lapunknak elmondta, döntõ volt, hogy a településen maradt, hogy abban az idõben döntõ volt, hogy már akkor is megfelelõ minõségû utak voltak a településen, melyeken meg tudta közelíteni a betegeket nappal és éjjel egyaránt. Sikerült évtizedek alatt olyan kapcsolatot kialakítani a községben lakó emberekkel, hogy azok nem akadályozták a betegségeket megelõzõ és gyógyító munkájában.

A rendezvény sztárvendége a Duplakávé együttes volt, elõadásukat hajnalig tartó bál követte.

Vmirjáncki József

 

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!