2024. április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma.
 
A biztosító százszorosan is drágíthat?Forrás: azapenzem.hu
Utolsó módosítás: 2013-08-05 12:22:47
2013. augusztus 5. Az egyoldalú szerzõdésmódosítás a devizahitelesek miatt a bankoknál most igen csak forró téma. Ugyanezt lehetne pedig firtatni a biztosítóknál is. Az mindenestre már látszik, hogy a biztosítói szerzõdések megítélésénél is felbukkant a Ptk.

Korábban általánosan elfogadott volt, hogy a bankokra külön törvény vonatkozik, a polgári jogszabályok számonkérésére a hitelintézeti jogászok csak legyintettek. Ezt nem teszik többé, a Kúria több döntése is jelezte: bizony a bankoknak is komolyan kell venniük a Ptk-t. Érdekes módon azonban – legalábbis egyelõre – a dolog itt meg is állt. Szinte egyáltalán nincs eljárás biztosító ellen, például amiért idõközben jelentõsen és ügyfele számára hátrányosan változtatta a feltételeket. Pedig alighanem ezen a téren is lenne keresni való. Annál is inkább, mivel több jel is azt mutatja, igazán rosszul azok járhattak, akik a svájci frank alapú kölcsönüket úgynevezett kombi hitelként vették fel. Több olvasói jelzésbõl is arra következtethetünk, hogy az ügyfeleknek tulajdonképpen fogalmuk sincs, mibe is szálltak bele.

A válság elõtt nagyon is kedvelt konstrukció szerint a hitelfelvevõ a kamatot és kezelési költséget a banknak, a tõkerészt pedig a biztosítónak fizette. Az a pénzt egy alapba helyezte el. Szerencsés esetben (általában ezzel érveltek a módozatot népszerûsítõk) az alap hozama szépen lecsökkenti a tartozást. A pénzügyi vihar viszont jócskán megtépázta ezeket a befektetéseket, szinte nincs példa arra, hogy ne óriásit bukott volna az adós. Aki most a bankot hibáztatja. Nem érti, mitõl lett jóval magasabb a tõketartozása, ami után így persze a kamat és a kezelési költség is megugrott.

Ezek az esetek persze szerzõdésekkel alaposan körbebástyázottak (bár ezt gondoltuk a bankiaknál is), így többnyire nem sok menekülési lehetõsége van az adósnak. Egyedi esetekben viszont lehetne fogást találni, hiszen nem mindegy, hogy a szerzõdésben milyen eszközalapot, illetve befektetési stratégiát határoztak meg.

Változó feltételek, emelkedõ kockázati „felár”


Egyik olvasónk évek óta küzd biztosítójával (a történettel egyébként sokan találkozhattak, mert még külön honlapot is létrehozott harca segítésére). Õ – többek között – azt panaszolja, hogy 2009 júliusával kezdõdõen megemelték az alapok közötti váltási költséget a szerzõdésben megállapodott 11 euróról 30 euróra. Rá egy évre pedig már az átváltott összeg 0,5 százalékára növelték ezt a kiadást. Ez esetenként már több százszoros drágítás, egyoldalúan végrehajtva. Csodálkoznánk, ha kiderülne: a biztosító értesítette ügyfeleit a módosításról, és egyben jelezte: ingyenesen elállhatnak a szerzõdéstõl (a bankok esetében visszamenõlegesen ez a mai elvárás).

A Pénzügyi Békéltetõ Testület (PBT) elõtt rendre buknak a biztosítói befektetéseket kifogásoló ügyfelek. Találtunk azonban egy igen érdekes ügyet. Hozománybiztosítást kötött egy anya lánya számára hétéves korában. A 1994-ben kezdett takarékosság, annak ellenére, hogy a szülõ idõközben a megtakarítást többször emelte, 2012-re kevesebb pénzt eredményezett annál, mint amennyit ténylegesen idõközben befizetett. Pedig szerzõdéskötéskor a panaszost a biztosító ügynöke arról tájékoztatta, hogy a garantált hozamot mindenképpen megkapja a biztosítás lejáratakor. Az 1994-ben rendelkezésére álló adatok a várható nyereség mértékére vonatkozóan tájékoztató jellegû, becsült adatok voltak – érvelt a biztosító.

A PBT határozatából kiderült, hogy a pénz azért fogyott jobban, mert a „biztosításra elszámolt kockázati díjrész a biztosított nagykorúságának betöltésétõl jelentõsen megemelkedett”. (Lefordítva: a 18. életévet elérve nagyobb volt az esély, hogy a lány férjhez megy.)  A kérelmezõ szerint az ajánlaton és a tájékoztatókban leírtak nem voltak egyértelmûek és érthetõek. Az eljáró tanács is úgy látta, hogy azok áttekinthetõsége, egyértelmûsége nyilvánvalóan kérdéses lehet egy laikus számára. Ez azonban érzékelhetõen nem hatotta meg õket.

Az viszont annál inkább, hogy az ajánlatban a szerzõdés idõtartamát 17, a kötvényben viszont 18 évben határozták meg. A PBT rögzíti: a Ptk. egyik rendelkezése miatt ez lényeges eltérés, amire fel kellett volna hívni az ügyfél figyelmét. A biztosító maga is elismerte, hogy ez nem történt meg. (Kérdés, mi lett volna, ha mást mondanak, hiszen egyéb értesítéseknél hiába mondta az anya, hogy nem kapta meg.) A Signal (tudjuk, hogy róluk van szó, mert a PBT által ajánlott százezer forintot sem voltak hajlandóak megfizetni) alighanem úgy vélte, elég ütõs az érvük: „mivel a Feltételek egyértelmûen tartalmazzák, hogy tartam a biztosított gyermek 25. éves életkorának betöltéséig tart, ezért a tartam vonatkozásában a Feltételek rendelkezései az irányadók”.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!