2021. december 5. Vasárnap, Vilma.
 
Falunap MezõsasonForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2013-08-07 09:36:03
Mezõsas – Augusztus elején került sor a hagyományos falunap megrendezésére Mezõsas településen is.

A rendezvény fõszervezõje Tarr Sándorné alpolgármester volt. Segítõi Kenéz Elekné,Kissné Vince Mária, Bihari Csabáné és Bihari Csaba. Az elõkészítés és a lebonyolítás tevékeny résztvevõi a helyi önkormányzat, valamint a Napraforgó Civil Szervezet tagjai voltak Az õk közremûködésével, hathatós segítségével valósultak meg a gazdag programok

A falunap reggel kilenc órakor zászlófelvonássalkezdõdött. A polgármester asszony és a képviselõ testület tagjai vettek részt ezen az ünnepélyes eseményen, melyet a település lakói kísértek figyelemmel.

Ezután az iskola udvarán felállított színpadon folytatódtak az események. A környék települései közül fellépett Berettyóújfaluból a Senior táncegyüttes, valamint a Bajnóca néptánccsoport. Körösszegapátit a Nárcisz nemzetiségi néptánccsoport képviselte. Bakonszegrõl is eljöttek táncolni a táncos lábú nagymamák. Magyarhomorogról az Õszi Csalogatónéptáncegyüttes adott mûsort. A fellépõket óriási taps jutalmazta.

Megtisztelte az ünnepséget jelenlétével Dr. Vitányi István országgyûlési képviselõ is, aki átadta Dr. Balázsházy Ella polgármester asszonynak azt a Bizonyságlevelet, mely igazolja azt, hogy a kormány a településnek az eddig felhalmozott adósságát átvállalja. Ezután Mezõsas község kikerült az adósságcsapdából, újra „életképessé” vált.

A hivatalos bejelentés után elõbb a gyerekeknek szóló mûsor következett. Legnagyobb örömükre Papp Ritaés Bodnár Attila adott mûsort óriási sikerrel.

Amíg az iskolaudvaron felállított színpadon peregtek a kulturális programok, addig az önkormányzat jóvoltábólNagy TiborHajdú BenedekNagy Sándor ésKapás Jánosné egy mangalica sertést dolgoztak fel, melybõl ebédre a szakácsok finom sertéspörköltet fõztek. Azt fogyasztották el a rendezvényen megjelentek.

Fotó: magánarchívum

Az ebéd után Debrecenbõl Tompeti és barátai szórakoztatták szintén a legfiatalabb korosztályt. A délutáni mûsort a „Barandás” Sport Nyíllövõ Csoport bemutatója zárta, akik nagyon látványos, kardos, nyilazós programmal szórakoztatták a közönséget.

A nap fénypontja végül a Rulett Show Bandszabadtéri koncertje volt. Azok pedig, akik még ezután is kitartottak, s a rendezvényen maradtak puha kenyérrel finom tepertõt fogyaszthattak vacsorára.

Ezután pedig ropták a táncot és mulattak a zenekar kitûnõ dallamaira.

A jól sikerült falunapot Dr. Balázsházy Ellapolgármester asszony rövid szavai zárták, aki megköszönte a szervezõk munkáját, azt a reményét fejezte ki, hogy jövõre is legalább ilyen jó lesz a falunap.

Vmirjáncki József

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!