2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Már 11 beteg itthonForrás: Haon
Utolsó módosítás: 2009-07-02 10:35:47
Az eddigi nyolc után tizenegyre emelkedett itthon az úgynevezett új influenzás betegek száma.

Egy fiatal férfirõl és két kisgyermekrõl derült ki a napokban, hogy az új típusú influenzával fertõzõdtek meg - mondta el a Független Hírügynökségnek szerdán este Falus Ferenc, országos tisztifõorvos. Már mindannyian meggyógyultak és jól vannak. Mindhárman önként jelentkeztek az orvosnál, aki a tünetek alapján beküldte a mintáikat az Országos Epidemiológiai Központba, ekkor derült ki a fertõzés. Velük együtt Magyarországon már összesen 11 embernél diagnosztiázálták az A/H1N1 vírust.

Falus Ferenc elmondta azt is, hogy az egyik kisgyermek egy buszkiránduláson vett részt, mielõtt az orvosnál jelentkezett volna. Bár a busz többi utasa közül senkinél sem tapasztalták a betegség tüneteit, a szakemberek már vizsgálják õket és néhány napig figyelemmel kísérik a sorsukat.

A tisztifõorvos beszélt arról is, hogy már jól van mind a 11 ember, akinél Magyarországon diagnosztizálták az új influenzát. Egy eset volt mindössze, amikor valaki itthon fertõzõdött meg, a többiek Észak- vagy Dél-Amerikából, néhányan pedig Angliából érkeztek.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!