2024. április 17. Szerda, Rudolf.
 
Drágul a föld - infografikaForrás: ado.hu
Utolsó módosítás: 2013-08-21 10:02:40
  Évrõl évre emelkednek a hazai földárak. A legtöbbet a szõlõparcellák érnek, de forgalmuk minimális. Ugyanakkor egy 2009-ben megvásárolt átlagos szántót – amint az az InfoTandem heti infografikájáról leolvasható – tavaly 36,5 százalékos haszonnal lehetett továbbadni.

Hektáronként átlagosan 670 ezer forint körüli áron cseréltek gazdát a szántóföldek 2012-ben Magyarországon. A megyék között persze itt is nagy a szórás: Tolnában, Békésben és Fejérben jóval 800 ezer forint fölé is lehetett menni, míg például Nógrádban az országos átlag fele alatt is zárulhatott az áralku.

InfoTandem_földárak

 

 

A legjelentõsebb mûvelési ágnak számító szántó tavaly mintegy 15 százalékot drágult (de például Jász-Nagykun-Szolnok megyében vagy Bács-Kiskunban 20 százalék fölötti volt a ráta), miközben összességében a mezõgazdasági földárak 12,8 százalékkal mentek feljebb. Utóbbiaknál a KSH – részben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adatain alapuló – kimutatásai szerint már egy évvel korábban is hasonló mértékû, 11,5 százalékos drágulás történt, 2010-ben pedig 6 százalékos erõsödést mértek.

A földforgalmat egyértelmûen a szántó dominálja. Ez a mûvelési ág Nógrádban hasította ki a legkisebbet a teljes értékesítésbõl, ám aránya így is 47 százalékra rúgott, míg például Békésben 97 százalékot tett ki. A kiugró, 1,3 millió forinthoz közelítõ hektáronkénti értéket felmutató, s közel negyedével dráguló szõlõültetvényeknél viszont alig volt mozgás: általában az 1 százalékát sem érte el a forgalmi részesedésük. A gyümölcsösnél is hasonló a tendencia. Ebben az ágban – ahol az átlagár szintén magas (873 ezer forint), s a drágulás is 20 százalék körüli – Szabolcs-Szatmár-Bereg megye végzett az élen, ahol az összes értékesítés 8 százalékát produkálták a gyümölcsterületek. A legolcsóbban gyephez, illetve erdõhöz lehet hozzájutni, de az ár több éves távlatban ezeknél is szépen ível felfelé.

Érdemes szót ejteni a földbérleti díjakról is, hiszen a legfrissebb hivatalos összeírások szerint hazánkban a használt mezõgazdasági terület 50,7 százalékát bérleményként mûvelik. A termelõk 2011-ben mintegy 75 milliárd forintot fizettek ki földbérleti díjként. A tendencia itt is stabilan emelkedõ: a három évvel korábbi szinthez viszonyítva tavalyelõtt a gyepterületekért 58 százalékkal, az erdõkért 41 százalékkal kellett többet kiadni, de a szõlõ (+38 százalék), a szántó (+33 százalék) és a gyümölcsös (+26 százalék) is szépen drágult. Árban e téren is a szõlõ vezet (46,4 ezer forint/hektár) és a gyep zárja a sort (16,3 ezer forint). Egy hektár szántót egy évre 32,8 ezer forintért – azaz a földár 5,3 százalékáért – lehetett bérelni.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!