Mi sem mutatja szemléletesebben a természet erejét a kolontári vörösiszap-katasztrófa után három évvel, mint a tározó közelében el nem takarított iszapon keresztül kiserkenõ, élénkzöld nádhajtás. A tározó közelében a mai napig kisebb-nagyobb vöröses földdarabok õrzik az iszapömlés emlékét, bár úgy tûnik, a természet átvette a hatalmat a nehézfémekkel és lúggal terhelt talaj felett, legalábbis a méteres nádszálakat és a gazt elnézve.

Ma már aligha jönne rá egy idetévedõ idegen, hogy Magyarország egyik legnagyobb ipari katasztrófája történt itt három éve. A Kolontár és Devecser között elterülõ földeket ismét mûvelik, az elöntött településrészeket rehabilitálták, nyoma sincs már a környéket korábban uraló vörösségnek. „Aranyiszap volt ez nekünk” – utalt is egy közmunkás arra, hogy az iszapfolyam nem csak émelyítõ szagú, mindenen ott maradó dzsuvát hozott magával, hanem új parkokat, lakónegyedeket, tereket vagy éppen árkokat is. Jelenleg is folyamatos az építkezés, a kolontári emlékpark mellett például egy varroda épül.

Nem volt drasztikus a helyzet

A Torna-patak menti földek nagy részét, ahol végigfolyt az iszap, a devecseri önkormányzat vásárolta fel, Devecser Somlóvásárhely felöli részén iparterületet hoznak létre, Devecser és Kolontár között energianövényt termesztenek, így oldják majd meg az iskola és az önkormányzat fûtését. Ez tudatos döntés volt, Toldi Tamás polgármester szerint 10-15 évig nem gondolkodnak másban, mert nem akartak a szennyezett talajban fogyasztásra alkalmas növényeket termeszteni.

A környék talajának élõvilágát a földbe szivárgó lúg tönkretette, a zagy pedig eltömítette a föld pórusait, így az nem jutott levegõhöz - mondja Gruiz Katalin, a BME Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszékének docense, aki az elöntött részek környezeti kockázataival foglalkozott. Szerinte a talaj mára nagyjából helyreállt, bár ez attól is függ, hogy mennyire lepte el az iszap.

A talaj egészségéhez elengedhetetlen talajlakó állatok meglepõen gyorsan visszatértek, így egyáltalán nem volt drasztikus a helyzet – mondja Winkler Dániel, a Nyugat-Magyarországi Egyetem docense. Abban mindkét kutató egyetért, hogy a vékony iszapréteg beforgatása még javít is a talaj minõségén, ami még nincs a katasztrófa elõtti szinten, de Gruiz Katalin szerint ez nagyrészt 5 éven belül visszaállhat, még ha ezen a környéken nem is számított korábban sem jó minõségûnek a föld.

„A probléma, hogy a vörösiszappal együtt a talaj legtermékenyebb, felsõ részét is elvittek, és nem jó minõségû földet hoztak helyette” – panaszkodott egy somlóvásárhelyi gazda arról, hogy a gyakorlatban kevésbé biztató a helyzet. Tavaly az alacsonyabb (tehát jobban szennyezett) részeken elvetett kukoricája kidöglött, és az igénytelenebb búzának is felére esett vissza a termésátlaga. Egy kolontári gazda is kénytelen volt kukorica helyett búzára áttérni, bár van olyan földje, ahol idén már a kukoricával sem volt gond. Velünk szemben azonban az iszapcsapás melletti gazdálkodásban dolgozó közmunkások elégedettebbek, szerintük még a gaz is jobban nõ, mint az iszap elõtt.

A szennyezett patak

Többen megemlítették viszont, hogy a Torna-pataknak többször vöröses a színe, fõleg estefelé és esõ után. A kolontári vasútállomás közelében a Mal felõl vöröses, habzó csurgalékot engednek a patakba. A csurgalék mellett egy kupacban feltehetõen gipsz állt, vélhetõen abból szokták semlegesíteni a lúgos hatást. A patak és a csurgalék találkozásánál látszik a kontraszt, hogy milyen nádnak lenni látszólag tiszta vízben, és milyen vörösiszapos lében ázni.

„A Torna-patak sosem volt normális az ajkai ipari fejlesztés óta. Mindenki megszokta már, hogy soha nem lesz olyan, mint egykoron” – mondta a devecseri polgármester, aki arra tippelt, hogy a tározó szivárgohat. Gruiz Katalin szerint az lehet a háttérben, hogy a katasztrófa miatt átálltak a száraz technológiára. „Így vörösiszappor keletkezik, aminek a tárolása nincs megoldva, nem véletlenül tárolják hagyományosan nedvesen” – mondta a kutató, aki szerint a por szétszóródik a környéken, az esõ pedig lemossa, így kerül a természetes folyadékgyûjtõbe, a Torna-patakba.

Toldinak igaza lehet abban, hogy a helyiek közül már sokan úgy szocializálódtak, hogy sose volt tiszta a patak: többen is büszkén mondták, hogy már horgászni is lehet benne. Somlóvásárhelyen két horgásszal is találkoztunk, egyikük minden nap több órán át fogja ki a csukákat. A patak minden délután nagyjából 2 és 4 között vöröses árnyalatú lesz, de ekkor sem hagyja abba a horgászást. „Én nem is szeretem a halat, de elég nagy a család, mindig õk eszik meg” – mondta sietõsen pár dobás között, majd hirtelen a bringájára pattant, hogy ne késsen le az éjszakai mûszakjáról egy ajkai gyárban.