Az emberiség évezredek óta a legkülönbözõbb célokra alkalmazza a cseranyagoknak nevezett szúrós-kesernyés ízû növényi anyagcseretermékeket. Fehérjéket kicsapó, tartósító tulajdonságaik miatt az újkõkortól fogva használják õket bõrök kikészítésére: az Ötzihez hasonló õsemberek már az elsõ bõrnadrágokat is velük edzették. Emellett kulcsfontosságú szerepet játszanak a bor és a tea aromájának kialakításában, és ezek kölcsönöznek fanyar ízt az éretlen gyümölcsöknek. A cseranyagban különösen gazdag növényeknek már a neve is tükrözi e sajátságukat - gondoljunk például a cserszömörcére -, ám e vegyületek valójában szinte minden növénycsoportban megtalálhatók, hiszen termelõiknek általános védelmet biztosítanak a kórokozók támadásaival és a növényevõk garázdálkodásával szemben.

Annak ellenére, hogy ízanyagként ma is mindennapi életünk fontos részei, a cseranyagok keletkezésének helyérõl és módjáról - vagyis arról, hogy a növényi sejtek melyik alkotórészükben és miként állítják õket elõ - mindeddig vajmi keveset lehetett tudni. Ismert volt, hogy az úgynevezett tanninok alapanyagául szolgáló aromás vegyületeket a növények a fotoszintézisnek is otthont adó zöld színtestekben (kloroplasztiszokban) gyártják, ám korábban sosem sikerült megfigyelni, hogy a végleges tannin-molekulák hol állnak össze építõköveikbõl, és hogyan halmozódnak fel a növényi sejtek nagy részét kitöltõ, egyfajta tartályként üzemelõ vizes közegû buborékokban, a vakuólumokban. Régebbi munkákban leginkább az endoplazmás hálózat néven ismert sejtszervecskét nevezték meg a tanninok lehetséges forrásául; igaz, az 1970-es évek óta senki nem foglalkozott e hipotézis körüljárásával.

Így aztán a montpellier-i (Franciaország) kutatók, akik végül a megfejtéshez eljutottak, sokáig kételkedtek eredményeik hitelességében. Amikor a növényi sejtösszetevõk szétválasztása során a tanninokat tartalmazó frakció rendre zöldre sikeredett, a tisztítás hibájára gyanakodtak; úgy vélték, bizonyára zöld színtestekkel szennyezõdött a készítményük. Genevieve Conéjéro, a csoport vezetõje csak a sokadik próbálkozás után kezdte elhinni, hogy talán nem a kloroplasztisz lehet az egyetlen zöld színû szervecske a növényi sejtekben. E feltételezésükben aztán fénymikroszkópos megfigyeléseik is megerõsítették õket: a tannint tartalmazó apró hólyagocskák, amelyeket késõbb tannoszómáknak neveztek el, ott sorjáztak a vakuólumban, és a kloroplasztiszok zöldjét adó klorofillok jellegzetes színét mutatták - miközben alakjuk, szerkezetük, méretük alapján nyilvánvalóan nem lehettek zöld színtestek.

Kezdett tehát felsejleni valamiféle összefüggés a zöld színtestek és az újonnan felfedezett rejtélyes tannoszómák között - ez azonban ellentmondott a jó negyven évvel korábbi feltételezésnek, amely a tanninok elõállítását az endoplazmás hálózathoz társította. Conéjéro és munkatársai ezért elkezdték még nagyobb részletességgel, elektronmikroszkópos felbontásban tanulmányozni a növényi sejteket, és alaposan áttekintették a terület irodalmát is, hátha valaki tett már az övékkel egybecsengõ megfigyeléseket. Így akadtak rá az ELTE Növényszervezettani Tanszékén 1952 óta kutató Dános Béla professzor munkájára, aki munkatársaival a téma úttörõjeként már évekkel korábban, a szakmában szinte elsõként felvetette, hogy a cseranyagok különleges színtestekben keletkezhetnek.

A magyar kollégákkal történõ kapcsolatfelvétel gyümölcsözõ együttmûködést eredményezett, melynek során fény derült a cseranyagok keletkezésének titkaira. A részletek kibogozásához és az általános érvényû modell megfogalmazásához a tanszéken dolgozó Solymosi Katalin véleménye és eredményei is hozzájárultak. Teljesen véletlenül csöppentem bele ebbe a munkába tavaly nyáron, amikor egy francia kollégám, aki jól ismeri a növényi színtestek szerkezetével kapcsolatos kutatásaimat, a véleményemet kérte a hihetetlennek tûnõ eredményeikkel kapcsolatban” - meséli Katalin. A megkeresés hatására áttekintettem a mintegy 30 ezer saját elektronmikroszkópos felvételemet, és ezek közül kiválogattam azokat, amelyeken a francia kutatók eredményeihez hasonló - ám korábban nem azonosított - képleteket láttam. Ezek a képek további megerõsítést szolgáltattak az új sejtszervecske létezésére, s egyben lehetõséget adtak a tannoszómák születésének és vándorlásának végigkövetésére is.

Kiderült, hogy a cseranyagok felhalmozódása során - például a szõlõ héjában, vagy az éretlen gyümölcsökben - a zöld színtestek egy része sajátos átalakuláson megy keresztül. A fotoszintézist végzõ rendes kloroplasztiszok jellegzetes belsõ szervezõdéssel rendelkeznek: belsejüket lipidhártyákból álló hálózat tölti ki, amely leginkább lapos korongokat alkot. Ebben az erõsen összehajtogatott, ezért a parányi bennfoglaló térfogathoz képest jelentõs fajlagos felületû lipidhártyában foglal helyet a fotoszintézis apparátusának jelentõs része, a zöld színt adó klorofillokat is beleértve. A cseranyagképzésre elkötelezett plasztiszokban azonban ez a jellegzetes szerkezet elkezd lebomlani: a lipidkorongok hálózata feldarabolódik, szélérõl pedig gyöngyfüzérszerûen lefûzõdnek a tannoszomák, amelyek belsejében a tannin felhalmozódására utaló sûrû anyag jelenik meg. E cseranyaggal telt hólyagocskák aztán elhagyják az õket megszülõ átalakult plasztiszt, és a sejtplazmán át egyenesen a vakuólum felé veszik útjukat. Mindeközben viszont a tannoszómákat burkoló hártya megõrzi azokat az összetevõket, amelyeket a kloroplasztisz eredeti belsõ hártyarendszerébõl örökölt, így a zöld színben tündöklõ klorofillt is. Ezzel kikerekedik a történet: a tannoszómák átalakuló zöld színtestekbõl származnak, s bár végül a vakuólumban gyûlnek össze, külsõ borításuk mindvégig magán hordozza eredetének nyomait.

Eddig mindig tévedett, aki azt gondolta, hogy tudásunk egy adott területrõl teljes: ezúttal a növényi sejtalkotók rég befejezettnek hitt listája bõvült újabb taggal. Éppen mert a növényi sejtek kutatása olyan hosszú múltra tekinthet vissza, számít váratlan és jelentõs eredménynek egy korábban ismeretlen sejtszervecske felfedezése, s a tannoszómáknak ezentúl minden növnyészervezettan-tankönyvben illik szerepelniük. Tea- vagy borkedvelõk, de cserszömörcés szájvízzel öblögetõk vagy a hagyományos bõrcserzést gyakorlók is jó érzéssel gondolhatnak rá, hogy hazai kutatók is közremûködtek a tanninok titkának megfejtésében.