Bronzkori földvárat tártak fel nemzetközi együttmûködésben az MTA BTK Régészeti Intézete szakemberei Dabas-Kakucs közigazgatási határán. Kulcsár Gabriella, az MTA BTK Régészeti Intézetének tudományos fõmunkatársa elmondta: érdekes természetföldrajzi területrõl van szó, ahol medreket alakított ki a Duna egykoron, és a valamikori vízjárások partjain több bronzkori település is volt. Kakucson húsz évvel ezelõtt tártak fel az adott korszakhoz tartozó települést, két évtized múltán pedig az MTA régészei ismét visszatértek a helyszínre, hogy nemzetközi program keretében végezzenek ásatásokat. A magyar, lengyel és német együttmûködésben megvalósuló hároméves projektet a Lengyel Tudományos Alap támogatja, a kutatásokban az MTA BTK Régészeti Intézetén kívül a Poznaqi és a Kieli Egyetem szakemberei vesznek részt.

Ismertetése szerint már az elõzetes légi és geomágneses felmérések során egy érdekes bronzkori település szerkezete rajzolódott ki, amely három részbõl állt, és kissé kimagasodó, árokkal körbevett központi "maggal" rendelkezett. Ehhez csatlakozott egy nagyobb, szintén árokkal körülkerített külsõ terület, ahol a feltételezések szerint a bronzmûves és fazekas mûhelyek helyezkedtek el. Az állattartás nagy valószínûséggel a másik külsõ, félköríves árokkal határolt övezetben folyhatott.  "A települést a Kr. e. 2. évezred elsõ felében a Duna mentén pásztorkodó és földmûvelõ népesség, a Vatya-kultúra népe lakta" - magyarázta a régész, aki az egykori lakosok lélekszámát a településen és környékén 150-200 fõre becsüli. "Hosszú, 10 méterszer 5-7 méter szélességû, alapozás nélküli, tapasztott földpadlójú lakóépületekben éltek, amelyeknek nádszerkezetû falait sárral tapasztották be.

Leginkább az egykori falusi, földpadlójú, vert agyagfalú parasztházakhoz hasonlíthatók, amelyekhez hasonlók néhány évtizede még Magyarországon is gyakran elõfordultak" - fejtegette Kulcsár Gabriella. Megemlítette a házak izgalmas tájolását is: ezek sugárirányban helyezkedve vették körbe az egykori központi térséget. "Ez nagyon érdekes, a jövõben fogjuk kutatni, hogy miért tájolták így az épületeket" - mondta. A leleteket ismertetve elmondta, hogy az elõkerülõ csontok alapján a lakosok étrendjére lehet következtetni. Fõleg szarvasmarhát, juhot, kecskét tartottak, de a vadászat is szerepet játszott az élelmezésükben. Számos kerámialeletet, pengék maradványait, kisebb kõeszközöket és bronztárgyakat tártak fel a régészek, valamint egy arany hajkarikát is találtak.

"Ma még nem tudjuk, hogy miként pusztult el a település. Jelenlegi adataink birtokában úgy tûnik, hogy nem égették fel a falut, hanem egyéb okok - éghajlatváltozás, a település körüli élelemforrások kimerülése miatt hagyhatták el lakosai. Feltételezéseink szerint a házak lakatlanul még évekig, de akár évtizedekig is megmaradhattak, míg végül az egész település az enyészetté vált. Az ásatások során kiderülhet, hogy valóban így történt-e, vagy esetleg módosulhat a kép" - összegezte Kulcsár Gabriella.