2024. április 16. Kedd, Csongor.
 
Jövõnk záloga a tanulás és a tehetségForrás: haon.hu
Utolsó módosítás: 2013-10-23 19:39:48
A tehetséggondozás aktuális kérdései címmel tartottak konferenciát Derecskén a Bocskai István Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény, valamint a Derecskei Tankerület közös szervezésében.

A konferencia aktualitását az adta, hogy a köznevelési törvény változást hozott a tehetséggondozás terén is – mondta Köles Krisztina tankerületi igazgató. Mint fogalmazott: a törvény külön rendelkezik a kiemelt figyelmet igénylõ gyerekekrõl, a kiemelten tehetséges gyermekekrõl, a hátrányos helyzetû, illetve sajátos nevelési igényû tanulókról.

Utóbbi kapcsán leszögezte: a hátrányos helyzetû gyermek is lehet tehetséges valamiben. Ennek felfedezése pedig a pedagógus feladata, mely ugyanolyan szakmai felkészültséget igényel, mint más tevékenység. „Az, hogy a tehetség odajusson, ahová kell, azoknak a felelõssége, akik az utakat egyengetik” – szögezte le az igazgatónõ.
A hátrányos helyzetû gyerekek tehetséggondozásáról Sarka Ferenc, a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöke tartott elõadást, aki az egyéni bánásmódra és a képességek szerinti tevékenykedtetésre hívta fel a jelenlévõk figyelmét.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!