2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 
A hangszeres zenélés jót tesz az idõs kori egészségnekForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2013-10-26 17:22:17
A gyermekkori hangszeres zenélés idõs korban élesebben tartja az agyat, és azzal is segít a szellemi és fizikai fittség megõrzésében, hogy oldja a stressz okozta feszültséget az Amerikai Pszichológus Szövetség tanulmánya szerint.

A Kansasi Egyetem kórházában végzett kutatásba hetven egészséges 63 és 83 év közötti felnõttet toboroztak, akiket hangszeres, zenei tudásuk alapján osztottak csoportokra. A zenészek jobban teljesítettek a kognitív teszteken, mint azok, akik sohasem játszottak hangszeren, illetve nem tanultak kottát olvasni. A teszt által mért agyi funkciók az életkor elõrehaladtával hanyatlást mutattak.

"Az egész életet átszövõ zenei aktivitás olyan kognitív feladat lehet, amely fittebbé teszi az agyat, és könnyebbé teszi az életkorhoz való alkalmazkodást. Mivel a zenélés évekig tartó gyakorlást és tanulást jelent, olyan alternatív kapcsolatokat hozhat létre az agyban, amely kompenzálhatja a korral járó kognitív hanyatlást" - mondta Brenda Hanna-Pladdy, a kutatás vezetõje.

Ugyanakkor annak is van haszna, ha az ember késõbb kezdi a hangszertanulást. "A zenélésnek az idõsebbeknél is számos egészségügyi haszna van. Csökkentheti a vérnyomást, szabályozhatja a szívritmust, oldja a szorongást és a depressziót" - fejtette ki Suzanne Hanser, a bostoni Berklee College of Music zeneterápiával foglalkozó karának elnöke. Hozzáfûzte: egyre több bizonyíték van arra is, hogy a zene a szervezet vírusokkal szembeni védettségét is javítja.

Az emberek manapság hosszabb ideig élnek, és ameddig csak lehet, egészségesek és aktívak szeretnének maradni. A testi egészség mellett a szellemi frissesség megõrzése is fontos. A zenélés nemcsak örömmel tölti meg a nyugdíjas éveket, hanem a szellemi hanyatlás ellen is felvértezheti az idõseket - foglalta össze Antoinette Follett, a Making Music magazin fõszerkesztõje. A zeneterápiát a memória fejlesztésére is alkalmazzák idõsebb, demenciával küzdõ betegeknél.

Kimmo Lehtonen finn klinikai zeneterapeuta szerint a zene szoros kapcsolatban áll a tudattalan érzelmekkel, amelyek a zene hatására aktiválódnak. John Carpente, a New York-i Rebecca Zeneterápiás Központ igazgatója pedig úgy véli, hogy a zene az Alzheimer-kóros betegek állapotán is javít elszigeteltségük oldásával.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!