2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Egyre több a császármetszésForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2013-10-26 17:44:52
Nemcsak Magyarországon, szerte a világon általános tendencia, hogy növekeszik a császármetszések száma.

Ideális esetben 15 százalék az indokolt császármetszések aránya az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint. Ehhez képest Mexikóban és Törökországban a szülések körülbelül fele végzõdik császármetszéssel, Olaszországban és Portugáliában pedig 40 százalék ez az arány – derült ki egy 2011-es felmérésbõl. Magyarország a 7. helyen állt a két évvel ezelõtti rangsorban, akkor a szülések 34,5 százalékában alkalmaztak császármetszést, tavaly azonban ez az arány már meghaladta a 35 százalékot – mondta a 180 percben Varró Gabriella, a Születésház Egyesület szakmai vezetõje.

A szociológus utalt rá: évente fél-egy százalékkal növekszik az arány, és nemcsak Magyarországra jellemzõ, hanem általános a tendencia. Varró Gabriella szavai szerint egyre inkább úgy kezelik a szülést, mint egy betegséget, pedig nem az. Háttérbe szorulnak a természetes, alternatív módszerek, és elõtérbe kerülnek a mûszeres beavatkozások. Nagyon jelentõs befolyásoló tényezõ az is, hogy „van egy erõs strukturális nyomás az orvosokon", futószalagon, szinte gyárszerûen zajlanak a szülések, és nem minden esetben van ideje az orvosnak kivárni a vajúdás természetesen hosszú folyamatát – sorolta.

A szociológus megemlítette a szülés elõtt álló nõk pontos tájékoztatásának hiányosságait is. Hallani nõkrõl, akik félnek a szüléstõl, vagy valamilyen „pszichés elakadásuk van”, és ezért szeretnének inkább császármetszést. Az alulinformáltság is hozzájárulhat ehhez – vélekedett. Megjegyezte: nem tudni, hogy bizonyos kórházakban miért végeznek az átlagosnál több császármetszést. Szerinte sürgetõ lenne, hogy a rossz mutatójú kórházakban szakmai felülvizsgálatot tartsanak.

Az egyes kórházakra jellemzõ eltérõ számokat magyarázhatja, ha az adott intézményben koraszülött osztály is mûködik a szülészet mellett, és emiatt ott több a komplikáció – mondta megkeresésünkre a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház szülészeti-nõgyógyászati osztályának osztályvezetõ fõorvosa. Belics Zorán rámutatott: az orvosoknak társadalmi elvárásokat és az egészségügyi szempontokat, kockázatokat is mérlegelniük kell, amikor a császármetszés mellett döntenek.

20-30 éve elfogadható volt, ma már nem, hogy egy újszülött vagy az édesanya bármilyen károsodást szenvedjen a szülés során. Az orvosok a biztonságosság mellett döntenek, a szülész-nõgyógyász egy családért felel, ha bárki károsodik, az az egész családra, társadalom kihat – fogalmazott.

A fõorvos felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy sokkal inkább van igény az alternatív szülési módokra, például az otthonszülésre, mint a direkt császármetszésre. A tervezett császármetszést javallatok alapján lehet elvégezni, a sürgõsségi eset más, ott a veszélyek miatt nem kérdés, hogy végre kell hajtani – jegyezte meg.

Belics Zorán kifejtette: történtek és történnek próbálkozások a császármetszések számának csökkentésére, az eddigi tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy ezzel sokszor indokolatlan kockázatokat vállalnak az orvosok, nõtt a szövõdmények száma, illetve több per indult a szülészek ellen. A fõ szempont a biztonság, amelyre az elõször szülõ nõk egyre magasabb életkora, az egyre gyakoribb ikerterhességek, illetve az egyéb egészségügyi tényezõk mellett törekedniük kell az orvosoknak – hangzott el a Kossuth Rádióban.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!