2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Már most hétvégén sok látogató volt a temetõkbenForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2013-10-28 16:40:58
A közelgõ Mindenszentek és Halottak Napja alkalmából sokan már most megveszik a koszorút és virágot.

Az árusok tavaly óta nem emeltek árat. Krizantémot már pár száz forintért is lehet kapni, a koszorúk több ezer forintba is kerülhetnek.

A temetõkben már ezen a hétvégén nagyobb volt a forgalom a szokásosnál.

Ilyenkor a hozzátartozók elsõsorban a sírok környékét takarítják, és elhordják a szemetet; különösen a vidékrõl érkezõk hoznak már most virágot, és gyújtanak gyertyát – mondta el a híradónak Puskás Béla, a Somogy Temetkezési Kft. ügyvezetõ igazgatója.

A legnagyobb forgalmat a jövõ hétvégére várják; mindenszentekkor és halottak napján csak a fõvárosban több mint egymillióan mennek ki a temetõkbe.

Tóth Gábor, a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. szolgáltatási igazgatója azt mondta: már ezen a héten, azaz hétfõtõl vasárnapig terjedõ idõszakban nagyobb forgalomra számítanak, ám igazi forgalomnövekedés az az utolsó három-négy napon, (október 31-tõl, 1november 3-ig) várható.

A jövõ hét végén gyakrabban közlekednek majd a temetõk környékén az autóbuszok és a villamosok; a rendõrség, a közterület-felügyelet és polgárõrök is segítenek majd abban, hogy ne legyen fennakadás.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!