2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Jövõre ezután már nagyobb adókedvezmény járnaForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2013-10-30 17:21:01
A visszaigényelhetõ összeg felsõ határa 150 ezer forintra emelkedne az eddigi maximum 130 ezer forintról, és ehhez elegendõ lenne egyetlen pénztári tagság is.

Jövõre emelkedhet az önkéntes nyugdíjpénztári, illetve egészségpénztári egyéni befizetések után igénybe vehetõ adókedvezmény felsõ határa. Errõl Lehoczky László, a Stabilitás Pénztárszövetség elnöke beszélt kedden Budapesten, egy szakmai konferencián.

A visszaigényelhetõ összeg felsõ határa 150 ezer forintra emelkedne az eddigi maximum 130 ezer forintról, és ehhez elegendõ lenne egyetlen pénztári tagság is. Eddig ugyanis a maximális kedvezmény eléréséhez két típusú pénztárban - nyugdíj- és egészségpénztárban - kellett tagnak lenni, illetve a nyugdíjhoz közel állók esetében létezett csak - két pénztári tagság esetén - a 150 ezer forintos kedvezmény - fejtette ki a szövetség elnöke az OTP - Portfolio.hu Öngondoskodás az egészség jegyében konferencia 2013 elnevezésû szakmai tanácskozáson.

Lehoczky László elmondta azt is, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapjára fölkerült a pénztárak mûködését szabályozó törvény módosítását célzó tervezet, amelynek egyik legmarkánsabb eleme, hogy egy új pénztári formát hoz létre, a foglalkoztatói pénztárat. Ez egy olyan zárt pénztártípus, amelyet a munkáltató hoz létre. Hozzátette, hogy véleménye szerint az ilyen típusú pénztárak akkor lesznek mûködõképesek, ha a munkáltató nemcsak a befizetéseket, hanem a mûködésüket is támogatja.

Jelentõs változásként említette azt is, hogy a tervezet szerint a pénztártag, aki 2012 után rokkant minõsítést szerzett - azaz rokkantsági ellátásban részesül -, az önkéntes nyugdíjpénztárban olyannak minõsül, mintha elment volna nyugdíjba, és így kiegészítõ nyugdíjszolgáltatásban részesülhet.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!