„… nem fog az 51-es Cívisbusz a Tagore sétánynál megállni, esetleg ha egy kósza téridõgörbületet sikerülne összehoznia a két polgármesternek… Addig is, a füredi Anna-bálon szól a Hajrá, Loki!” Fábián György jegyzete

Gyanítom, ha most eddigi balatoni tartózkodásaim igazán mély nyomot hagyó élményeirõl kellene számot adnom, elvesznék olyan apró részletekben, amelyeket tán csak a magamfajta félnótás tart számon.

Mindenesetre, a Balaton neve hallatán sokaknak biztosan valami napolaj- és sülthalillatú, de mindenképpen bikiniben pompázó érzésfelhõ borítja el elméjét, ám, miután átvergõdtem ezen a (kép)zavaron, hálával állapíthatom meg, hogy sokkal többet érzékeltem a Balatonból, mint amit a felületes közvélekedés tart róla, még ha nem is jártam ott túl sokszor.

Azt a hihetetlen természeti és épített környezeti és kulturális erõteret, amit ez a hetvenegyakárhány kilométer hosszú állóvíz és környéke fon maga köré, igazából csak egy mély sóhajjal tudom konstatálni, vágyom vissza örökre, a kutyafáját.

Ezért is húzódom belül õszinte mosolyra kicsikét, amikor látom, hogy Debrecen és Balatonfüred igyekszik szorosra fûzni a kapcsolatát, amolyan országon belüli testvérvárosokként, bár, sajnos, ettõl még a fizikai távolság nem lesz kisebb, és nem fog az 51-es Cívisbusz a Tagore sétánynál megállni, esetleg ha egy kósza téridõgörbületet sikerülne összehoznia a két polgármesternek…

Addig is, a füredi Anna-bálon szól a Hajrá, Loki!,

Kósa Lajos pedig a két város további kulturális együttmûködését ismertetõ sajtótájékoztatón a belföldi turizmus fontosságára, lehetõségeire mutat rá, és igaza van, magam még most is képes vagyok annyi szépséget találni ebben az országban, hogy alig vágyom külföldre. Üdülni sem, meg boldogulni sem. Biztosan az ízlésemmel vagy az ambícióimmal van baj…

– Fábián György –