2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Na ezért éri meg bankkártyát használniForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2013-11-04 16:39:35
Mostanra egyértelmûvé vált, hogy a tranzakciós illeték bevezetése, majd mértékének idén nyári emelése lényegesen megdrágította a lakossági bankolást.

A felmérések szerint a hatás sem maradt el: legtöbben kevesebb alkalommal vesznek fel készpénzt az automatákból, ritkábban használják bankkártyájukat, sõt, sokan bankkártya helyett készpénzzel vásárolnak. Pedig fontos tudnunk, hogy a plasztik-használat sok elõnnyel jár, sokkal biztonságosabb, átláthatóbb, mint a készpénz, ráadásul külföldön is mindig kéznél van.

A GfK Hungária 2013 júniusában és szeptemberében - a tranzakciós illeték emelése elõtt és után - RetailBanking Monitor elnevezésû kutatásának keretében azt vizsgálta, hogy a tranzakciós illeték bevezetése mennyire érintette, gondolkodtatta el a hazai lakosságot, mit tudnak arról és mit terveznek változtatni ennek hatására.

Az adatok tanúsága szerint a tranzakciós illetékrõl már négybõl három honfitársunknak tudomása volt nyáron. Bár az illeték bevezetésének ténye közismertnek mondható, annak pontos mértékével sokan nem voltak tisztában még szeptemberben sem az adatok tanúsága szerint. Ebben persze az is közrejátszhat, hogy az illeték mértékét a nyáron megemelték.

A kutatás konklúziója, hogy az ügyfelek eddig fõleg a bankkártyás tranzakciókkal spóroltak és terveznek a jövõben is racionalizálni. Legtöbben kevesebb alkalommal vesznek fel készpénzt az automatákból, ritkábban használják bankkártyájukat, és egy kisebb csoport bankkártya helyett készpénzzel igyekszik vásárolni. Az illeték hatására alig kimutatható mértékben tervezik az ügyfelek, hogy bankot váltanak, megszüntetnek bankszámlát, bankkártyát, vagy bankon belül más bankszámlacsomagra váltanak.

Pedig sokkal jobb a bankkártya, mint a készpénz

Sokan még mindig úgy gondolják, hogy a bankkártyás fizetés drága, mivel ez egy banki szolgáltatás. Valójában az esetek nagy többségében a kártyás vásárlás díjmentes a legnépszerûbb számlacsomagoknál, mivel a legtöbb bank nem terheli át a tranzakciós illetéket a kártyabirtokosra a kártyás vásárlások esetében. Így a kártyás vásárlás egyértelmûen olcsóbb, mint a kézpénzhez jutás, hiszen azt az esetek többségében sújtja a tranzakciós adó. De nem csak ezért érdemes kártyával vásárolni, ahol csak lehetséges.

A bankkártya tulajdonképpen az egyik legfejlettebb fizetési megoldás, amely számos olyan lehetõséget kínál, amit a készpénz nem. Például lehet vele interneten fizetni, elvesztés vagy ellopás esetén le lehet tiltani, értesítõt kaphatunk a tranzakciókról SMS-ben, az internet bankon követhetjük azokat, így a költéseink jobban tervezhetõvé válnak.


Kártyával akár az egész havi fizetésünket is magunknál tarthatjuk, akkor sem kell veszélyben éreznünk, hiszen bármi történik a kártyával, azonnal letilthatjuk. A kártya elvesztése, ellopása esetén (amikor a kártyát valaki más használja), ezt könnyen észrevehetjük, ha a bankunktól sms-értesítõ szolgáltatást igényeltünk, hiszen így minden tranzakcióról értesítést kapunk.

A bankkártyáknak ma már egyre nagyobb az elfogadottsága: a kereskedõi elfogadóhelyek közel harmadában van kártyás fizetés, ami nagyon nagy fejlõdés a korábbi évekhez képest, amikor ez az arány alig érte el az egy tizedet.

A kártyás fizetés meglepõen gyors, hiszen ma már az egyérintéses eszközökkel rövidebb idõ alatt tudunk fizetni a kártyával, mintha valaki pontosan kiszámított összeget adna át a pénztárosnak, hiszen a kártyát csak oda kell érinteni a terminálhoz és már meg is történt a fizetés.

Gyors és átlátható

Külföldi váratlan kiadások esetén a bankkártyával egyszerûen kifizethetjük a költséget készpénzfelvétel nélkül. Hiszen, ha belegondolunk, egy nemzetközi logós (MasterCard, VISA, American Express) kártyát egy olyan országban is elfogadnak, ahol még soha nem is hallottak az adott bankról, ahol a kártyát igényeltük.

A bankszámla és a bankkártya elõnye, hogy megkönnyíti a pénzügyek kezelését a mindennapokban. Például, ma már a legegyszerûbb az interneten befizetni a közüzemi és szolgáltatói számlákat, egyszerûen a bankkártya regisztrálásával.

Egy jól mûködõ gazdasági környezetben a fogyasztás után mindenki befizeti az adót, és ezzel részt vállal a közterhekbõl. A kártyás fizetésnek biztos nyoma van, hiszen ezután adót kell fizetni annak a kereskedõnek és szolgáltatónak, akinél a vásárlás történt, így a kártya a szürke és a feketegazdaság meggátolásának egyik legjobb módja.

A kereskedõknek is megéri

Nem csak a kártyatulajdonosoknak, hanem az azt elfogadó kereskedõknek is megéri a plasztik, a vásárlók közül egyre többen keresik ugyanis a kártyaelfogadást biztosító üzleteket. A kártyaelfogadó üzletekben általában megnõ az elõre nem tervezett vásárlások aránya: ez növelheti az üzlet forgalmát is. Aki plasztikkal fizet, sohasem ad túl sok aprót, vagy túl nagy címletû bankjegyet.

A külföldi turisták számára a kártyaelfogadás nem csak a kényelmes, gyors és biztonságos fizetés, de az üzlet megbízhatósága miatt is fontos. A kártyaelfogadás ráadásul biztonságot is nyújt a kereskedõknek, hiszen a vételár közvetlenül a bankszámlájára érkezik.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!