2024. április 18. Csütörtök, Andrea, Ilma.
 
Tavaszra eltûnhet a boltok polcairól ez a hungarikumForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2013-11-08 09:35:43
A fagy miatt kevesebb paprika termett, a termelõk szerint tavaszig tart ki a hazai.

Csökken a hazai fûszerpaprika mennyisége. Míg 2002-ben 6-7 ezer hektáron termesztettek paprikát, addig mára 1500 hektár maradt. A magyarok évente 3 ezer tonna paprikát fogyasztanak, idén csak 1500 tonna körül termett.

Feldmann Zsolt a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára a Ma reggelben elmondta, hogy a mostani terméscsökkenés az jelentõsen a fagy miatt következett be. Közölte, hogy idén a termelõk azért nem voltak könnyû helyzetben, mert a tavaszi sok csapadék miatt elcsúszott a növény termõideje, s az év második felében belecsúsztak a termelõk az októberi fagyba.

Az államtitkár kitért rá, hogy a paprikakészletek elõbb-utóbb elfogynak, de véleménye szerint a magyar kiskereskedelem meg fogja oldani a problémát, külföldrõl hoz be paprikaõrleményt.

Vass Róbert paprikatermelõ az M1 reggeli mûsorában elmondta, hogy õ szerencsés, mert a fagyok elõtt letakart két hektárnyi területet, így a termés javát megmentette, de másoknál a paprika 40-50 százaléka megfagyott. A termelõ szerint körülbelül tavaszig fog kitartani az idei magyar paprika.

Vass Róbert arról is beszélt, hogy nagyon nehéz a paprikatermesztés, mert tavasztól õszig ki vannak téve az idõjárásnak. Ennek ellenére azt tapasztalja, hogy évrõl évre egyre több paprikát tud árusítani. Arra mindenesetre felhívta a figyelmet, hogy jelenleg 2700 forintért adja a paprika kilóját, holott a normál ár 3 ezer forinttól indulna, csakhogy az import miatt nem lehet nagyobb árat érvényesíteni.

A VM államtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy vannak olyan paprikafajták, amelyek jobban tûrik az idõjárási viszonyokat, és vannak technikák, például a takarófóliázás, amellyel mérsékelni lehet a károkat.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!