2024. április 19. Péntek, Emma.
 
Félezer magyar utazik Krakkóba a lengyel függetlenség napjáraForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2013-11-11 08:11:43
Félezer magyar indult a hétvégén Krakkóba, hogy rész vegyen a lengyel függetlenségi nap eseményein - jelentette be az egyik csoport indulása elõtt Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapítója, a CÖKA elnöke.

Mint elmondta, céljuk a lengyel-magyar barátság folyamatos erõsítése, ezért Zalaegerszegrõl, Miskolcról, illetve Budapestrõl 9 buszindult Krakkóba a lengyel függetlenségi nap tiszteletére. Mint fogalmazott: a két nép közös tulajdonsága, hogy állandóan a „honszerzés és a honvesztés” állapotában van.

A keresztényi gyökerek Európában leginkább a magyarok és a lengyelekszívében, lelkében van meg, ezt fontos megõrizni és a jövõ Európai Uniója felé közösen közvetíteni - tette hozzá. Hangsúlyozta a közös Európa fontosságát, hozzátéve, hogy az egyenrangú nemzetek Európáját szeretnék megvalósítani.

Csizmadia László elmondta: 350 civil lengyel szervezet hívta meg õket Krakkóba. A függetlenség napi eseményeken immár harmadik éve vesznek részt. Reményei szerint 2014. március 15-én ismét Magyarországrajönnek lengyel barátaik.

Mint elmondta: vasárnap délután érkeznek Krakkóba, ahol a székesegyházban misén vesznek részt, majd megkoszorúzzák a több mint 20 ezer halottat követelõ második világháborús katyni mészárlás emlékmûvét és megemlékeznek a néhány évvel ezelõtti szmolenszki repülõgép-szerencsétlenség áldozatairól, ahol a lengyel állami vezetés jelentõs része életét vesztette.

Vasárnap este magyar és lengyel irodalmi és mûveket hallgatnak meg. Hétfõn közösen felvonulnak lengyel meghívóikkal, majd egy újabb misén vesznek részt. A fõünnepség Krakkó fõterén lesz, ahová több 10 ezer résztvevõt várnak. A rendezvényen felszólal Csizmadia László is.

Konrad Sutarsky, a Budapesti Lengyelség Múzeumának igazgatója a vasárnapi indulás elõtt elmondta, hogy több magyarországi lengyel is elutazik Krakkóba, hiszen fontos, hogy a két nép barátságát újra és újramegerõsítsék az újabb nemzedékek is.

Oláh János, a FOKUSZ Egyesület elnöke arra emlékeztetett, hogy a magyar-lengyel kulturális, irodalmi kapcsolatoknak is nagy múltja van. Amagyar és lengyel lélek rokon, amely a történelembõl gyökerezõ "érzület" - tette hozzá.

Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap fõmunkatársa felidézte, hogy 1918. november 11-én nyerték vissza a lengyelek állami létüket és függetlenségüket. Beszélt a Szovjet-Oroszország elleni lengyel háború ésa II. világháború során tapasztalt lengyel-magyar együttmûködésrõl is. Mint elmondta: azokért az évszázadokért mennek oda, amelyeket együtt vittek véghez.

Megfogalmazása szerint: ha a közép- és kelet európai népek össze tudnak fogni, akkor képesek lesznek ellenállni a nyugatról érkezõ gazdasági gyarmatosításnak - így vonva analógiát a régió országainak XX.századi szabadságküzdelme és a jelenlegi célok között. Pusztán meggyõzõdésbõl és szeretetbõl mennek oda - tette hozzá.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!