2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Itt vannak a legújabb Hungarikumok!Forrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2013-11-29 11:03:00
A Hungarikum Bizottság döntésével öt új taggal bõvült a hungarikumok gyûjteménye; emellett öt új elem került be a Magyar Értéktárba - közölte a bizottság ülése után a vidékfejlesztési miniszter Ópusztaszeren.

Fazekas Sándor elmondta: hungarikum lett Puskás Ferenc életmûve, Kassai Lajos lovas-íjász módszere, a gyulai kolbász, a szikvíz és a magyar operett. A politikus kifejtette: Puskás Ferenc életmûvét azért tartották fontosnak, mert a sportolót a világ minden részén ismerik, és teljesítményét Magyarországgal azonosítják. Kassai Lajos a magyar hagyományõrzés kiemelkedõ személyisége, az íjászat újjáteremtésén fáradozik, amely a magyar identitásban, gondolkodásmódban rendkívül fontos szerepet tölt be.

A gyulai kolbász is felkerült a listára, a hagyományos ízvilágot megjelenítõ élelmiszer és annak elkészítési módja is hungarikum. Szintén hungarikumnak minõsül már a szikvíz, a magyar találmányt ugyanis jól ismerik a határokon túl is. A magyar operett is gyarapítja a listát, hiszen a magyar identitás része, és a világban képviseli az országot.

 

A Magyar Értéktárra vonatkozóan is jelentõs döntések születtek Ópusztaszeren. Bekerült Mathiász János szõlõnemesítõ életmûve, a Hercz és a Pick téliszalámi, a zsolnay porcelán és kerámia, valamint a badacsonyi kéknyelû õshonos magyar szõlõfajta. Az elõterjesztések közül hat hungarikumra vonatkozót tárgyaltak meg, melybõl ötöt vettek fel. A Magyar Értéktárba való felvételre tizenkét javaslat érkezett; ötöt tudtak megtárgyalni, a többi a következõ, várhatóan januári ülésen kerül napirendre.

A hungarikumok gyûjteményébe eddig felvették már a pálinkát és a törkölypálinkát, a matyó népmûvészetet, a táncház módszert, a tokaji történelmi borvidék kultúrtájt, az ezeréves Pannonhalmi Bencés Fõapátságot és természeti környezetét, Budapestet, a Fertõ/Neusiedlersee kultúrtájt, a herendi porcelánt, Hollókõ ófalut és környezetét, a Hortobágyi Nemzeti Parkot, a mohácsi busójárást, Pécs (Sopianae) ókeresztény temetõjét, a solymászatot, az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjait, a karcagi birkapörköltet, legutóbb pedig a csabai kolbászt, a hízott libából elõállított termékeket, a tokaji aszút és a Béres-cseppet.

A Hungarikum Bizottság

A Hungarikum Bizottságot a magyar nemzeti értékekrõl és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény hívta életre. A törvényt hosszú elõkészítõ munka eredményeként, széleskörû egyeztetést követõen, 2012 tavaszán fogadta el az Országgyûlés. A jogszabály egyebek mellett szól a Hungarikum Bizottság létrehozásáról, feladatairól. A Bizottság elnöki teendõit az agrár-vidékfejlesztésért felelõs miniszter látja el. A Bizottság tagjait a törvényben meghatározott miniszterek és szervezetek (igazságügyért felelõs miniszter, helyi önkormányzatokért felelõs miniszter, kultúráért és oktatásért felelõs miniszter, agrár-vidékfejlesztésért és természetvédelemért felelõs miniszter, turizmusért felelõs miniszter, fejlesztéspolitikáért felelõs miniszter) delegálják. A Bizottság titkársági feladatait a Vidékfejlesztési Minisztérium Élelmiszer-feldolgozási Fõosztálya látja el.

A Hungarikum Bizottság 2012. október 18-án megalakult és megkezdte a törvényben foglalt szakmai feladatainak ellátását. Ezek közé tartozik többek között a Magyar Értéktár és a Hungarikumok Gyûjteményének összeállítása. A törvény szerinti nemzeti értékek azonosítása, rendszerezése és védelme egy többszörösen összetett, alulról felfelé építkezõ rendszerben, az ún. Magyar Nemzeti Értékek Piramisában történik. Az értékek felkutatása, azonosítása és gyûjtése a településeken kezdõdik, hiszen a helyi értékeket a helyiek ismerik a legjobban. A helytörténészek, muzeológusok, néprajzosok, pedagógusok, szakemberek, lokálpatrióták sok helyen már el is készítették a helyi értékek listáját, amely folyamatosan bõvíthetõ. A lokális, települési értéktárak mintájára alkotják majd meg a megyei és tájegységi értéktárakat az önkormányzatok, a Magyar Értéktárat pedig a helyi, ágazati és külhoni értéktárak összesítése során a Hungarikum Bizottság állítja össze.

A Magyar Értéktárban nyilvántartott egyes, megkülönböztetésre, kiemelésre méltó, a magyarságra jellemzõ tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minõségével a magyarság csúcsteljesítményének számító nemzeti értékeket a törvényben nevesített Hungarikum Bizottság hivatott, egyedi értékelés eredményeként, hungarikummá minõsíteni.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!