Ilyen például az, amit az ember nap mint nap hall a rádióban, vagy a tv-ben a különbözõ reklámokból, miszerint egyes szereket, táplálék-kiegészítõket úgy hirdetnek, hogy azok erõsítik az immunrendszert.

Miért választotta ezt a pályát?

Ahogy sok más embert is, úgy engem is izgat az a kérdés, hogy szervezetünk miként küzd a kórokozók ellen, egyáltalán, hogyan mûködik az immunrendszerünk. Ezen kívül mindig érdekelt a molekulák és a sejtek kapcsolata is, az, hogy hogyan váltható ki, illetve miképp befolyásolható egy sejt mûködése. Ez mind nagyon jól kutatható az immunológiában, ráadásul az is ebbe az irányba terelt, hogy - részben édesanyám hatására, aki izotóp laboratóriumban dolgozott - már gimnazista korom óta vonz a laboratóriumi munka.

Hol kezdõdött a pályafutása?

Az ELTE biológia-kémia tanári szakán harmadéves voltam, amikor elkezdõdött az egyetemen az immunológia oktatása. Magával ragadott a sok új és izgalmas ismeret, és szinte elvarázsolt a terület sokoldalúsága, hiszen az ezer szállal kapcsolódik a genetikához, élettanhoz, biokémiához, és nem utolsó sorban a klinikumhoz is.

Jelenleg min dolgoznak?

Az én kutatócsoportom elsõsorban azokkal a folyamatokkal foglalkozik, amelyek például egy kórokozó szervezetbe jutásakor azonnal mûködni kezdenek a szervezetünkben, és azt vizsgáljuk, hogy ezek az ún. veleszületett mechanizmusok hogyan befolyásolják a késõbbi, ún. adaptív (vagy szerzett) immunitást, amely az immunológiai memóriát és a nagyfokú fajlagosságot biztosítja. Ezen kívül kutatjuk azt is, hogy ezek az azonnali immunreakciók hogyan befolyásolják az immunológiai védelem szempontjából alapvetõen fontos ellenanyagok termelését.

Az általunk vizsgált folyamatok azonban nemcsak a betolakodó kórokozók ellen védenek, hanem bizonyos esetekben éppenhogy káros hatásúak lehetnek - például amikor a támadás a szervezet saját struktúrái ellen irányul. Ilyenkor alakulnak ki az autoimmun betegségek - pl. a sokak életét megkeserítõ sokizületi gyulladás, a reumatoid artritisz. Azt is vizsgáljuk, hogy ezekben az esetekben mi okozhatja az immunrendszer mûködésének kisiklását, és esetleg mely pontokon lehet vagy érdemes beavatkozni a folyamatba, hogy azt megváltoztassuk.

Kik számára lehetnek hasznosak ezek a kutatások?

Szinte bárki számára. Mi fõként alapkutatást végzünk, ami azért nagyon fontos, mert e nélkül se fejlesztés, se innováció, se új termék, így többek között gyógyszer sincs. A végsõ cél persze az, hogy gyógyítani lehessen egy kóros folyamatot, de ehhez meg kell tudni, hol van a hiba, miért mûködik rosszul egy sejt, miért, illetve hogyan siklik ki az immunrendszer mûködése. A megoldáshoz vezetõ út gyakran a normális körülmények közötti mûködés megismerésén keresztül vezet, ez segít ugyanis feltárni a kóros folyamatok részleteit. Ugyanakkor ahhoz, hogy az eredményeink a gyakorlatban hasznosíthatóak legyenek, sok-sok év kitartó munkájára és természetesen pénzre van szükség.

Mit tart a legnagyobb sikerének?

Az elõbb említett kétféle - a veleszületett és az adaptív - immunrendszer egymásra épülését tanulmányozva bizonyítottuk azt, hogy egy bizonyos szérumfehérje döntõ módon befolyásolja az ún. B-limfociták ellenanyagtermelõ képességét, és így rávilágítottunk egy fontos, korábban nem ismert szabályozó mechanizmusra. Egy másik kísérletsorozat eredményeként azt mutattuk ki, hogy egyes szérumfehérjék - bizonyos sejtekhez kötõdve - jelentõs mértékben befolyásolhatják az immunválasz megindulását is.

A tudományos eredmények mellett fontosnak tartom a hallgatók visszajelzéseit is, így nagyon büszke vagyok arra, hogy pár éve nekem ítélték a Kar Kiváló Oktatója címet, de arra is, hogy kétszer lettem Aranyérmes Mestertanár az OTDK-n. De mindent összegezve, azt is sikernek tartom, hogy mindig olyasmivel foglalkozhattam, ami örömet okoz - kutattam és tanítottam.

Milyenek a magyarországi körülmények?

Az itthoni laboratóriumi feltételek ma már nem térnek el jelentõsen a más országokban tapasztaltaktól, a technikai feltételek, a legújabb mûszerek és eszközök többnyire nálunk is elérhetõk. Természetesen itthon is "pályázatokból élünk", más forrás nincs a kutatások költségeinek fedezetére. Különbség az, hogy nekünk sokat kell költeni a pályázati pénzekbõl az infrastruktúrára (pl. a mûszerek mûködtetésére, javítására) - ezt máshol általában az intézmény biztosítja.

Én úgy látom, hogy nálunk a vezetõ kutatónak, vagy oktatónak jóval több adminisztrációs munkát kell végeznie, ami hátráltatja a kutatómunkát. Az én korosztályom tagjai sok idõt töltenek pályázatok, cikkek írásával és bírálatával, adminisztrációval, különbözõ ülésekre járással, és emiatt egyre kevesebb idõ jut a laboratóriumi munkára. Persze tudjuk, hogy ezek a feladatok kikerülhetetlenek, mert az egyetemi oktató- és a kutatómunka szerves részét képezik, de a túlzott adminisztratív kötelezettségek sajnos egyre inkább eltávolítanak bennünket a szigorúan vett szakmánktól; egyre kevesebb idõ jut szakcikkek olvasására, komoly szakmai beszélgetésekre. Sajnos nálunk gyakran a kutatónak, illetve oktatónak kell elvégeznie számos olyan feladatot is, amelyeket máshol a titkárság, az adminisztráció lát el.

Az utánpótlás az egyetemeken nem tud besegíteni?

Sajnos egyre kevesebb fiatal választja a kutatói pályát, és az sem kedvezõ, hogy a doktoranduszok huszonéves korosztálya és a tapasztalt idõsebb kollégák ötvenes-hatvanas nemzedéke között hiányzik a laboratóriumban még aktívan dolgozó harmincas-negyvenesek csapata. Mindehhez hozzátartozik, hogy fogynak az oktatói státuszok, így a fokozatos fiatalítás a felsõoktatást sújtó körülmények miatt jelenleg sajnos nem lehetséges; a nyugdíjba kerülõ kollégák helyett egyelõre nem vehetünk fel fiatalokat.

Ennek következménye, hogy a fiatalok többnyire külföldre mennek, esetleg gyógyszergyárban, illetve kutatóintézetben helyezkednek el. Bár a legtöbben azzal mennek el, hogy egy-két év elteltével szeretnének visszatérni, ám ez csak a legritkább esetben valósul meg. Pedig szükségünk lenne rájuk, mert õk azok, akik otthonosan mozognak a laboratóriumban, átadják a különbözõ technikákat, nap mint nap segítik a fiatalabbak gyakorlati munkáját.

Nagyon fontosnak tartom, hogy ez a probléma minél elõbb megoldódjon, mivel meggyõzõdésem, hogy az oktatás színvonalának megtartása, illetve növelése közös érdekünk, ahogyan az is, hogy a mainál jóval kiterjedtebb és alaposabb legyen a természettudományos ismeretterjesztés a lakosság körében is.

Ezt hogy érti?

Elképesztõ, hogy milyen mértékû az emberek tudatlansága bizonyos területeken, és mit képesek elhinni - mondjuk az immunrendszert erõsítõ szerekkel kapcsolatban. Ilyen például az, amit az ember nap mint nap hall a rádióban, vagy a tv-ben a különbözõ reklámokból, miszerint egyes szereket, táplálék-kiegészítõket úgy hirdetnek, hogy azok erõsítik az immunrendszert. Ezek a szerek - mint ahogyan az egészséges táplálkozás és életmód is - a szervezet egészére lehetnek jó hatással, de olyan termék, amely bizonyíthatóan az immunrendszert erõsíti, még nem született. De ha lesz is ilyen szer egyszer, nem valószínû, hogy azt bárhol meg lehet majd vásárolni, ugyanis ezek az éppen elõbb említett autoimmun folyamatokat is erõsítenék, ami nyilván nem kívánatos hatás.

Mit vár az immunológiától a következõ pár évben?

Maga az immunológia rohamléptekben fejlõdik; ez ma az orvos-biológiai kutatások és terápiás alkalmazások legdinamikusabb ága. Szinte nap mint nap születnek új eredmények, melyek egy része aztán lehetõvé teszi újabb gyógymódok bevezetését. Véleményem szerint mindennek még erõteljesebb folytatása várható a következõ években; olyan újabb immunterápiás módszerek kidolgozása, melyekkel a különbözõ autoimmun betegségek - mint például az ízületi gyulladás -, vagy a sokakat érintõ allergiás, asztmás megbetegedések hatékonyan kezelhetõk.

Erdei Anna

Fõ kutatási területe a immunológiai folyamatok szabályozása. 1993-tól az ELTE egyetemi tanára és az Immunológiai Tanszék vezetõje. 2007-ben a hallgatók a Kar Kiváló Oktatója címet adományozták neki. A Széchenyi-díjas kutató 2000-tõl a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Vendégkutató volt többek között az Oxfordi Egyetemen, a Bázeli Immunológiai Intézetben és az izraeli Weizmann Intézetben.