2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 
Külföldi rendszám - Dokumentumigazolás és bírságForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2013-12-14 11:45:31
A külföldi rendszámhasználat utólagos igazolása, és a dokumentum helyszíni hiánya miatti bírságolás nem egyedi jelenség a magyar jogban - mondta Kovács Kázmér ügyvéd, a Magyar Autóklub jogi és érdekvédelmi bizottságának elnöke pénteken az MTI-nek.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön közölte, hogy - az Európai Bíróság határozata nyomán - hamarosan lehetõvé teszi a külföldi rendszám jogszerû használatának utólagos igazolását, a jelenlegi legalább 200 ezer forintos bírságot pedig 30 ezer forintra csökkenti.

Kovács Kázmér kiemelte, hogy az utólagos igazolás hiánya is gondot jelentett, de ennél talán sérelmesebb volt a magas bírság. Mint az ügyvéd kifejtette: jelenleg is létezik hasonló szabály, például ha valaki otthon hagyja a jogosítványát, vagy a jármû forgalmi engedélyét, hiába mutatja be azt késõbb a hatóságnak, mégis megbírságolják.  A külföldi rendszám jogszerû használatának utólagos igazolása és az igazolás hiányának bírságolása tehát nem egyedi eset, de fontos az, hogy a bírság elfogadható nagyságú legyen.

Azt, hogy a külföldi rendszámmal közlekedõ autósnak mit kell igazolnia, a közúti közlekedési törvény mondja ki. Így igazolni kell, illetve lehet azt, hogy a kocsi tulajdonosa külföldi cég, amely a tevékenységét külföldi telephelyen végzi, a jármûvezetõ szokásos tartózkodási helye nem Magyarországon van, a jármûvet - hat hónapon belül - legfeljebb 30 napot használja Magyarországon, és ehhez az üzemben tartó írásban hozzájárult, végül pedig a belföldön használt külföldi rendszámú jármûvet a vezetõ a külföldi üzembentartótól rendszeres munkavégzéshez kapta használatba. A jogszerû használatot magyar fordítással ellátott közokirattal, vagy teljes bizonyító erejû magánokirattal kell igazolni.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!