2024. április 20. Szombat, Tivadar.
 
Már a közlekedési táblákon is spórolnak?Forrás: Haon
Utolsó módosítás: 2009-07-28 15:04:08
Hihetetlen táblával találkozhat az aki Nyíradonyban jár.

Hihetetlen táblával találkozhat az aki Nyíradonyban jár.Nyissa ki a szemét, aki nem tudja, melyik irányban van nyíregyháza és merre folytatódik a 471-es út. Egy rozsdától barnálló vaslemezre írták rá krétával, mi merre található.Az utazó azonban vagy elhiszi, hogy helyes információ áll a villanyoszlopra rögzített táblán, vagy inkább megy a saját feje után.

 

Nem marad a vaslemez

 

Nyíradony jegyzõje, Benõ János elmondta, eredetileg a hivatalos, zöld tábla volt kitéve, de a tavaly nyári útépítés és az ivõvíz minõségjavítása érdekében folytatott fõvezeték javítása miatt ki kellett szedni azt a talajból.

 

Nem tartozik bele azonban a város hatáskörébe, hogy a vissza nem helyezett tábla helyére újat tegyen. Többször szóltak már az Állami Közútkezeõ Kht-nak, hogy oldják meg a problémát.
De mivel sokan eltévedtek az elágazásnál, aminek egyik ága Balkány, a másik pedig Nyírbátor illetve Mátészalka felé vezet, ezért egy lakos önszorgalomból helyezte ki a vaslemezre írt útmutatást, hogy ezzel is megkönnyítse a közlekedõk helyzetét.
Jelenleg ott tartanak a megbeszélések, hogy napokon belül elkészül az új jelzõtábla, amit a Közútkezelõ ki is helyez a problémás keresztezõdésnél.

Le fogják szedni az egyik lakos által önszorgalomból kihelyezett táblát- tudatta Kiss István, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. területi referense.
Mint megtudtuk, a táblák a csatornázások után azért nem kerültek vissza a helyükre, mert ellopták õket. Ezügyben rendõrségi feljelentést is tettek ismeretlen tettes ellen.
Az új táblát meg kell rendelni, amit  aztán legyártanak. Kiss István is megerõsítette, hogy csak néhány nap van a kihelyezésig.

"Addig azonban az útellenõrök kénytelenek leszedni a közlekedõkben hamis érzeteket keltõ, vaslemezbõl készült táblautánzatot, mely társaságunkat rossz fényben tünteti fel"- mondta Kiss István.
Addig is tehát, aki Nyíradonyban jár, az a nagy elágazásnál ha Balkány felé akar menni, akkor balra, ha pedig Mátészalka felé, akkor jobbra kanyarodjon!

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!