2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

2015-ben átlagban 2,6 százalékkal nõttek a bérek, 0,3 százalékos várt infláció mellett. Az ipari vállalatok átlag feletti béremelést adtak. A fizetések egyre nagyobb részét teszik ki a béren kívüli juttatások, a legnépszerûbb a cafeteria. Jövõre 3 százalékos átlagos fizetésemelkedés várható, az infláció viszont 2,3 százalék körül lesz.

2015. január–májusban 3,5 százalékkal nõttek az átlagkeresetek az elõzõ év azonos idõszakához viszonyítva. A keresetek növekedési ütemét fõként a minimálbérre, a garantált bérminimumra vonatkozó éves megállapodás, a közfoglalkoztatottak létszámalakulása és a szociális területen dolgozók bérkorrekciójának áthúzódó hatása befolyásolta.

Bruttó 241 600 forintot keres egy átlagos magyar a KSH adatai szerint. 2011 óta alig kilenc százalékkal nõttek az átlagkeresetek

Februárban 3,4 százalékkal nõttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest a legalább öt embert foglalkoztató vállalkozásoknál és költségvetési intézményeknél, valamint a nonprofit szférában – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Januárban 4,1 százalékkal nõttek az átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest a legalább öt embert foglalkoztató vállalkozásoknál és költségvetési intézményeknél, valamint a nonprofit szférában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Az egyszeri hatások nélkül is tovább folytatódhat idén a reálbérek emelkedése Magyarországon az MTI által pénteken megkérdezett elemzõk szerint.

Tavaly 3 százalékkal 237 700 forintra nõtt a bruttó átlagkereset a legalább öt fõt foglalkoztató vállalkozások, a költségvetési intézmények és a megfigyelt nonprofit szervezetek körében - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A bruttó átlagkeresetek 3, a nettó átlagkeresetek szintén 3 százalékkal haladták meg az idén január-júniusban az egy évvel korábbit – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

« 1. oldal »