2024. április 19. Péntek, Emma.
 

Az esõs idõ ellenére országszerte százezreket vonzottak az augusztus 20-i programok. A tûzijáték incidens nélkül ért véget, a józsefvárosi ünnepségekrõl ugyanez már nem mondható el, a VIII. kerületben egy pofon is elcsattant. Az ünnepi beszédekbõl egy politikus sem hagyta ki a bevándorlás témakörét, még Erdõ Péter esztergom-budapesti érsek is errõl beszélt a Bazilika elõtti szentmisén. A Kossuth téri tisztavatás viszont lánykéréssel végzõdött.

Egy személygépkocsi és egy tehergépkocsi ütközött össze a 4-es számú fõúton Hajdúszoboszló és Kaba között.

 

Az MSZP helyi szervezeteinek kezdeményezésére félpályás útlezárás lesz január 30-án minden olyan útszakaszon, amely január 1-jétõl fizetõs lett - közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetõje szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Bízik a megállapodásban a kormánnyal és a munkaadókkal Gaskó István, a hétfõi országos félpályás útlezárásokat szervezõ Liga Szakszervezetek elnöke - mondta a szakszervezeti vezetõ hétfõ reggel az MTI-nek.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Berettyóújfalu és Tépe között. A balesettel érintett útszakaszon feloldották a félpályás útlezárást és a forgalom ismét zavartalanul halad.

Egy személygépkocsi ütközött össze egy mezõgazdasági vontatóval Berettyóújfalu és Tépe között.

Tüntetést rendez a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TSZSZT) Demonstrációs Bizottsága több településen is július 8-án – közölte a bizottság pénteken az MTI-vel.

Hétvégén nagyvásár2014-05-07 13:24:03

A korábbi évekkel ellentétben idén már csütörtöktõl tiltják a parkolást.

Hajdú-Bihar -  "Az életpályamodell 30 százalékos béremeléssel kezdõdik, alább nem adjuk! Minket mindenki madárnak néz?" - ilyen és hasonló feliratú transzparensekkel tiltakoztak több szakszervezeti szövetség munkavállalói a munka világát érintõ kormányzati elképzelések ellen szerdán megyénkben.

A felújítási munkálatok megkezdése miatt, pénteken este, ideiglenesen, lezárták a 47-es fõút városi szakaszán található vasúti átjárót. A forgalmat a bakonszegi út, illetve - a belváros felõl érkezõknek - a vasútállomás irányába terelték. Az egyirányú haladás miatt kisebb torlódások lehetnek, a menetidõ növekedésével kell számolni. Az illetékes tájékoztatása szerint, a munkálatok - várhatóan - május 31-én, kedden az esti órákban fejezõdnek be, a felújított, döccenésmentes vasúti keresztezõdést ezután vehetik újra birtokukba a közlekedõk.

Bocskaikert és Hajdúhadház között útfelújítási munkák miatt a fél útpályát lezárták, váltva halad a forgalom – számolt be helyszíni tudósítónk.

« 1. oldal »