2024. március 29. Péntek, Auguszta.
 

Az eurózóna gazdasága idén a tavalyit némiképp meghaladó ütemben bõvülhet, jóllehet a gazdasági fellendülést 2015-ben segítõ ciklikus hatások 2016-ban már nem támogatják olyan intenzíven a növekedést. Szerepüket átvehetik a strukturális reformok és az ezek nyomán javuló termelékenység – írják a Pioneer Investments londoni elemzõi 2016-os európai elõrejelzésükben.

Októberben tovább emelkedett a GKI-Erste konjunktúraindexe, és ezzel megközelítette tavaly év végi szintjét. A fogyasztói várakozások nagyon jelentõsen javultak, az üzletiek viszont romlottak, de az utóbbiak körében is megmaradt a korábban tapasztalt optimizmus, közölte az Európai Unió támogatásával végzett felmérésének eredményeit a GKI Gazdaságkutató Zrt.

Fél éve stagnál a GKI-Erste konjunktúraindexe, ez viszonylag optimista hangulatot tükröz. A GKI által az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások idei csúcsukra kerültek, míg a fogyasztói várakozások idei, sõt húsz hónapos mélypontjukra.

A március elején indult húsvéti fogyasztóvédelmi ellenõrzések során 7,5 millió forint bírságot szabtak ki a hatósági ellenõrök, a tavalyi 43 százalékkal szemben az idén az ellenõrzött üzletek 46 százalékában találtak szabálytalanságot – mondta Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelõs helyettes államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

A debreceni rendõrök bíróság elé állítást javasolnak az ellen a nõ ellen, aki ollóval rongált meg ruhákat egy üzletben.

Május 31-én már nem nyithatnak ki a nemzeti dohányboltok a benzinkutakon és azokban a bevásárlóközpontokban, amelyekben 2500 négyzetméternél nagyobb alapterületû üzlethelyiség mûködik egy kormányrendelet módosítása értelmében.

Fontos, hogy a beszállító ne csupán az árra szûkítse le az ajánlatot.

Fizetés, státusz, mások véleménye – sokan ez alapján választanak pályát. Olyanok is akadnak, akik döntését pusztán az határozza meg, mit képesek jól csinálni. Miért van az, hogy ezek az emberek gyakran sikereik ellenére is elégedetlenek? Hogyan találhatnának számukra értékes, értelmes munkát? A cikk ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Új üzlet Szentpéterszegen2010-08-19 09:32:05

Szentpéterszeg Kossuth u. 79 sz. a régi Tápbolt helyén új üzlet nyílt.

« 1. oldal »