2024. március 28. Csütörtök, Gedeon, Johanna.
 

Megfelelõ eredményt hozott a sertés tõkehús áfájának év elejei 5 százalékra csökkentése. Nõtt a forgalom, az ágazat azonban így is nehezen tud versenyezni az orosz embargó miatt olcsó nyugat-európai importtal a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerint.

A zöldség-gyümölcs ágazat jelenleg az egyik legfertõzöttebb az áfakiesések tekintetében, a szakmaközi szervezet alelnöke szerint az adó 5 százalékra csökkentése ezen sokat segítene.

A sertés- és a baromfihús kiegészítõ termékek, mint a zöldség és a gyümölcs, nem igazságos, ha az egyiknek alacsonyabb az áfája, állítja a Baromfi Terméktanács. Egy adókulcsra van szükség, és a fogyasztóknak kell eldönteniük, melyik terméket választják.

Az áfacsökkentésnek köszönhetõen megnövekedett sertéshúsfogyasztás a baromfifélék fogyasztásából vett el, legrosszabbul a csirkével és pulykával foglalkozók járnak - mondta Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács elnöke

Egy szándéknyilatkozat megalkotását kéri a kormánytól a Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület. Azt mondják, szerencsés lenne, ha a családokat nem terhelné a gyermek elõre vállalásának nyomása. Azt javasolják, a kormány vállalja a kiforrott csokrendelet fenntartását legalább 10 évig.

A meghatározó kiskereskedelmi láncoknál csökkent a sertés tõkehúsok ára az áfacsökkentésnek köszönhetõen, a kisebb kereskedelmi cégeknél, hentesüzletekben azonban még nem mindenhol.

Nincs elég szakképzett munkaerõ ahhoz, hogy gyorsan felhúzzák a szükséges csokos lakásokat. Emiatt eleinte gyorsan emelkednek majd az árak. Amikor pedig már teljes gõzzel pörög az építõipar, de a kereslet már alábbhagy, nagy összeomlás jöhet. A Költségvetési Felelõsségi Intézet Budapest elemzése szerint a visszaélések kockázata is nagy. Összesen 50-60 ezer pár élhet majd a kedvezménnyel. A szabályozási kiskapuk miatt sokan befektetési céllal vagy más ügyeskedõk megbízottjaiként igényelhetik.

Az áfacsökkentés révén mérséklõdött a sertéshús ára, az üzletekben folyamatos a vásárlói érdeklõdés az áru iránt - mondta Fazekas Sándor földmûvelésügyi miniszter az állami tévének.

A lakások áfájának 27-rõl 5 százalékra csökkentése miatt nõttek a készházgyártók, illetve forgalmazók megrendelései, a cégeknek azonban gondot jelent a szerelõ csapatok hiánya, mert nagy hányaduk a válságot követõ idõszakban külföldre ment dolgozni.

Milánóit szeretne fõzni, vagy egy jó fasírtot, netán paradicsomos húsgombócot? Januártól jelentõsen csökkent a sertéshús áfája. De a multik máshogy értelmezik az áfacsökkentést, mint a sarki hentes.

Romániában valamennyi élelmiszerre kiterjesztették a kedvezményes áfakulcsot, ráadásul 2016-tól az általános kulcs is csak 20 százalékos lesz – szemben a 27 százalékos magyar áfával. Ezt ugyanakkor nem mindenki érzi, sok kereskedõ nem is csökkentette az árakat. Magyarországon egyelõre csak annak lehet örülni, hogy 2016-tól csökken a sertéshús áfája 5 százalékra.

A Fidesz szerint talpra állhat a nehéz helyzetben lévõ magyar sertéságazat az élõ- és félsertés áfacsökkentésének köszönhetõen. A kormánypárt szerint a lépéssel több tízezer munkahelyet lehet megmenteni, sõt újakat létrehozni a hazai vidék számára a sertéstartásban és sertésfeldolgozásban.

Nem lesz húsáfacsökkentés, de valószínûleg luxusadó sem a kormányzat jövõ évi adótervei között.

Áfacsökkentés élénkíthetné az újlakáspiacot a Cordia Zrt. szerint, a mostani 27%-os áfával a tavalyi forgalomhoz hasonló várható a fõvárosi újépítésû lakáspiacon.

« 1. oldal »