2012. május 23. Szerda, Dezső.
 
A karácsonyfa-vásárlás a legtöbb embernek érzelmi és egyben anyagi kérdés is. A fajtaválasztást jól meg kell gondolni az ára, a tartóssága és persze az illata miatt.

A töltött káposztának jót tesz, ha áll néhány napot, és a pulyka is ízletes még december 27-én is, sőt, a bejglit is lehet enni, akár szilveszterig is. Viszont mindent meg lehet unni egy idő után - vagy csak egyszerűen túl sokat csináltunk -, ezért mindenképpen kell egy-két trükk, hogyan lehet eltüntetni a maradékokat. Maradéktalanul.

Itt a Karácsony!2008-12-23 12:43:49
Ünnepi lakáshangoló2008-12-23 09:38:20
Fontos, hogy lakásunkat is felkészítsük a közelgő ünnepre. Sokan nagytakarítást rendeznek karácsony előtt, és díszekkel varázsolnak ünnepi hangulatot az otthonukban, ami fontos része az ünnepre hangolódásunknak. A dekorálás adventkor megkezdődik a legtöbb lakásban, de még mindig nem késő.
A karácsony nem áll egymagában a téli ünnepek között, egész ünnepsor épült köré. Ezeket az ünnepeket, amelyeknek egy része a kereszténység előtti időkbol származik, az egyház által szabályozott ünnepi szakasz fogja össze. Az ünnepkör kezdete november végére, december elejére esik, neve advent, mely eljövetelt, az Úrra való várakozást jelenti. Négy ünnepi vasárnap s egyéb ünnepnapok, szentek névnapjai tartoznak bele, tudják ezt az Andrások, Miklósok, Istvánok, Jánosok. Örökzöldekből adventi koszorút szoktak készíteni, amelyet négy gyertya díszít.

Kicsivel többet költünk az ünnepekre, mint tavaly, átlagosan nyolc szerettünket lepjük meg ajándékkal karácsonykor, és egy napunk megy el az ajándékvadászattal - derül ki rólunk, magyarokról egy kutatásból, amelyben a közép-, és kelet-európai régió hat országa vallott karácsonyi vásárlási szokásairól.

Halászlé, töltött káposzta, gesztenyés pulyka - az előrelátó háziasszonyok már ilyentájt elkezdik tervezni a karácsonyi menüt. Az ünnepekkor elfogyasztott ételekhez hiedelmek is fűződnek, nem csak hagyományok, bár valószínűleg már kevesen tudják, miért pont halat, káposztát, mákot eszünk. Az viszont biztos, hogy karácsony ünnepén még azok is a tradicionális ételeket részesítik előnyben, akiket egyetlen kéményseprő látványa sem ösztönöz gombja megragadásra. Karácsonyi menüsor, egy kis gasztrotörténelemmel körítve.
Díszek fára, gyomorba2008-12-04 12:13:03
Van, aki szülőtőktől örökölt színes üveggömbökkel, van, aki sok-sok szaloncukorral, van, aki trendi, egyszínű dizájnnal díszíti a karácsonyfát, s van, aki saját kezűleg készült díszekkel - akár olyanokkal is, amelyek használat után - és közben - a gyomrunkban végezhetik. Ehető díszek,otthoni kivitelben.
Készülődés az ünnepre2008-11-27 08:59:05
  Az advent az ünnepvárás, a készülődés ideje: ilyenkor nem csak a lelkünket vagy a lakásunkat készíthetjük fel az ünnepre, de néhány adventi étellel vagy a karácsonyi fogások kipróbálásával a testünket is.Ideje nekiállni az adventi koszorú készítésének, hiszen ne feledjük: vasárnap (nov. 30.) advent első vasárnapja!

Ki ne szeretné egy fárasztó nap után, munkából hazatérve egy pohár forralt borral zárni az estét? Ez az igazi karácsonyi hangulat, fahéj, szegfűszeg, forraltbor és fenyőillat. Olvassa el a receptet!

« 1. oldal » 
Címkék 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!